Egyharmadnyi álom után…

S. T.S. T.
Vágólapra másolva!
2004.04.05. 22:37
Címkék
Tudtuk előre, hogy a lengyel válogatott jóval keményebb dió lesz, mint a horvátok, akiket Dusan Kapusta kiválasztottjai tízgólos különbséggel vertek meg a divízió1-es világbajnokságra való első előkészületi mérkőzésen.
A lengyelek is javában készülnek a szintén április 12. és 18. között esedékes vb-re, csak míg a magyarok az A-csoportban, addig a mostani házigazdák a B jelzésű hatosban próbálják meg kiharcolni a legjobbak társaságába való feljutást. Erre van is esélyük, hiszen már megfordultak az A-csoportban, ráadásul hazai jégen, Gdanskban fogadhatják majd a szlovén, olasz, észt, román, dél-koreai ötöst.
Most azonban a magyarokat látták vendégül, no nem Gdanskban, hanem Krynicában.
Bár a vezetést a lengyelek szerezték meg a jól ismert Michal Radwanski, a Interliga-sorozat győztese, a Nowy Targ csatára révén, az első harmad bravúros magyar vezetéssel zárult. Előbb Sille remek lőtt passzal rávarázsolta a harmadvonalról Gröschl botjára a korongot, aki tudatosan belenyúlt és a lengyel kapuba pöccintett, majd egy perccel később Tőkési hosszú passzal kiugratta Palkovicsot, aki elrobogott a kapuig, elhúzta Wawrzkiewicz mellett, és 17 másodperccel a harmad lefújása előtt megszerezte a lelátón síri csendet okozó vezetést.
A második játékrész azonban már kevésbé sikeredett, a hazaiak ugyanis Voznik és Laszkiewicz találataival (utóbbi gól emberelőnyből született) 3–2-re fordítottak. Ekkor a mieink visszaestek, a hazaiak irányították a játékot. A magyar játékosok nem tudtak korongot szerezni, nem sikerültek a letámadások, és Budai bravúrjai is elmaradtak. Távoli lövésekkel ugyan próbálkoztak – sikertelenül. Az utolsó játékrészt Parzyszek és Radwanski révén Wiktor Pysz kiválasztottai – akárcsak a második harmadot – 2–0-ra nyerték, így meggyőző sikert arattak.

A bíráskodásról elég megjegyezni annyit, hogy Palkovicsék egyetlen percig sem játszhattak emberelőnyben, viszont tíz percig a büntetőpadon voltak kénytelenek pihenni, és akkor nem is beszéltünk Ladányi és Tőkési fegyelmijéről. Sőt, még Kapusta is begyűjtött egy büntetést reklamálásért, pedig ilyen azért nem mindennap tapasztal az emberfia.
Következő edzőmérkőzés – és reméljük visszavágó – ismét Krynicában, kedden. Bőséggel van olajoznivaló a gépezeten.


Szavazás

Mi lesz a vb-selejtezőn?

Legfrissebb hírek

Horváth Donát szeretne a Volán meghatározó játékosa lenni

Jégkorong
22 perce

Két veszprémi a klub-vb álomcsapatában, az MVP és a gólkirály is a magyar klubé

Kézilabda
28 perce

Golomán György újra az ACB-ligában játszik

Kosárlabda
45 perce

Ez ám a mesterhármas! – háromszor védte ki ugyanazt a büntetőt a Lille kapusa

Európa-liga
46 perce

Eltitkolt futballsztárjaink a vasfüggönyön túl

Labdarúgó NB I
55 perce

Valverde, Ödegaard, Iniesta vagy Modric? Esetleg saját maga? Szoboszlai megmondta, kit választana

Légiósok
1 órája

Férfi kosár Ek: ciprusi ellenféllel teljes a Szombathely csoportja

Kosárlabda
1 órája

Molnár Ádin volt az NB I 8. fordulójának U21-es ásza

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik