A Budai-vár kitartó védője

SEBASTIAN TAMÁSSEBASTIAN TAMÁS
Vágólapra másolva!
2004.04.01. 21:15
Címkék
Pár nappal ezelőtt, a horvátok elleni válogatott mérkőzést megelőzően Budai Krisztián egy újabb serleget vehetett át.
Budai Krisztián igazi serleghalmozóvá vált mostanság (Fotó: Danis Barna)
Budai Krisztián igazi serleghalmozóvá vált mostanság (Fotó: Danis Barna)
Budai Krisztián igazi serleghalmozóvá vált mostanság (Fotó: Danis Barna)
Budai Krisztián igazi serleghalmozóvá vált mostanság (Fotó: Danis Barna)
Budai Krisztián igazi serleghalmozóvá vált mostanság (Fotó: Danis Barna)
Budai Krisztián igazi serleghalmozóvá vált mostanság (Fotó: Danis Barna)
– Az év elején a Magyar Jégkorongszövetség az elmúlt esztendő legjobb hazai játékosává kiáltotta ki, aztán ön lett a Borsodi Liga legjobb kapusa, ez a mostani tehát a harmadik. Úgy tűnik, gyűjti az idén az elismeréseket…
– Ez a Volán legjobb játékosának járó vándorserleg. Az előző évadban is engem választottak legjobbnak, és a mostaniban is, s persze ez is nagyon jólesik, hiszen nem kis dolog egy ilyen csapat legjobbja lenni, amelyben hemzsegnek a remek hokisok.
– Összegezve: továbbra is remekül megy önnek a védés. Nem jelent ez túl nagy nyomást, hogy klubszinten és a válogatottban is Budai Krisztiántól mindenki mindig csak bravúrt vár. Úgy is kérdezhetném, nem érzi néha, hogy túl magasra helyezte saját magának a mércét?
– Ez a dolgom, hogy meccsről meccsre jól védjek. Persze mint mindenkinek, így a kapusnak is lehet rossz napja. Amikor például a Dunaújváros elleni döntő harmadik meccsén elvesztettük, elvesztettem a büntetőpárbajt, mondanom sem kell, nem voltam túl boldog. Az ötödik meccsen, az újabb büntetőpárbajnál ezért nagyon szerettem volna visszavágni, és szerencsére sikerült. A válogatottban meg érzi meccs közben az ember, hogy ott a címer a mezén, ezért gondolkodás nélkül mindent belead.
– Közeledik a divízió–1-es világbajnokság, március huszonkettedike óta zajlik a felékészülés Dusan Kapusta vezetésével. Milyen a hangulat?
– A döntő után kaptunk egy hét pihenőt, ezért a felkészülés elején nehéz volt visszarázódni, és áttérni a napi két edzés ritmusára, de persze néhány nap alatt sikerült, s azóta élvezzük a munkát, remek a hangulat. Az mondhatom, hogy kicsit mindenki türelmetlen már, de jó értelemben: nagyon várjuk már a vébé kezdetét.

Divízió I-es világbajnokság, 2004

Szavazás

Mi lesz a vb-selejtezőn?

---- – Önnel kapcsolatban elkerülhetetlen a téma: Szuper Levente valószínűsíthető hiányzása. Ha jönne, valószínűleg ezúttal is ő lenne az első számú kapus, és…
– Nem tudom, ki lenne az első, és ki a második számú, ezt az edző döntené el a pillanatnyi forma alapján. De úgy tűnik, nem jön, így nekem kell helytállnom és bizonyítanom. Igazából hasonlóan bizonytalan volt a helyzet az előző vébék alkalmával is, és akkor sem azzal foglalkoztam, hogy jön-e Szuper vagy sem, hanem, hogy amikor én állok a kapuban, a maximumot nyújtsam. Most, Oslo előtt is így készülök. Persze félre ne értsen, jót tenne a csapatnak Levi jelenléte, de ha nem tud jönni, összpontosítanunk kell nélküle a nem kis feladatra.
– A feladat csakugyan nem egyszerű. Fehéroroszország, Norvégia, Hollandia, Nagy-Britannia és Belgium lesz az ellenfeleünk. Sejtem, nagyon unja már az efféle unszolásokat, de mégis, hanyadik helyre érhetünk oda?
– Mindenki a tuti harmadik helyet emlegeti már, meg azt, hogy ha sikerül elcsípni egy bravúrgyőzelmet, vagy döntetlent a hazaiak vagy a fehéroroszok ellen, akkor a második hely is összejöhet, de azért korántsem ennyire egyszerű és tuti. Ne feledjük, a hollandokkal mindig nehéz, szoros meccset játszottunk az utóbbi időben, egyre jobbak, van vagy fél tucatnyi honosított kanadaijuk. A britek sem könnyen kipipálható csapat, úgyhogy óvatosabban kell latolgatnuk. Hatalmas siker lenne, ha felférnénk a dobogóra, hiszen ez a mezőny szerintem jóval erősebb, mint a tavalyi, budapesti, s ott is harmadikak lettünk. Sokszor szoktuk ezt mondani, de most is annyit ígérhetek, minden mecscsen kiadjuk magunkból a maximumot, és mindent megteszünk a sikerért. Hogy ez mire lesz elég? Kiderül Oslóban… Meg kell mutatnunk, hogy az előző két vébéhelyezés, a magyar válogatott mostanában elért sikerei, nem véletlenül kifutott eredmények voltak! ---- Valószínűnek tűnik, hogy Szuper Levente (képünkön) nem lehet ott az oslói divízió–1-es világbajnokságon, s ha így lesz, akkor Budai Krisztiánra, a székesfehérvári szurkolók egyik kedvencére jóval nagyobb teher hárul majd. Mindezt természetesen a tengerentúlon légióskodó Szuper is tudja: "Nagyon sajnálom, hogy nem lehetek ott a fiúkkal a világbajnokságon, de nekem most itt, a Peoria Rivermennél kell helytállnom. Krisztiánnal régóta ismerjük egymást, jóban vagyunk, és azt kívánom, hogy a lehető legjobbat hozza ki magából Oslóban. Mostanában nem láttam védeni, de a hozzám érkező hírek alapján nagyon jó formában van, ezért úgy gondolom, a nehéz meccseken is hozza majd magát és a tőle telhető legtöbbet teszi majd a csapat minél jobb szerepléséért." ---- Várhatóan azt kéri majd a Nemzetközi Jégkorongszövetségtől (IIHF) Lettország kormánya, hogy halassza el a 2006-os világbajnokságot. A házigazdák még mindig nem tudtak megfelelő garanciákat teremteni arra vonatkozóan, hogy az ígéreteknek megfelelően felépül Rigában az új jégcsarnok. A halasztással kapcsolatos kérelem valószínűleg akkor hangzik majd el hivatalosan, amikor áprilisban az IIHF elnöke, René Fasel Lettországba látogat. A nemzetközi szövetség korábban az április 24-én kezdődő csehországi vb előtt esedékes kongresszusig adott haladékot a balti állam illetékes vezetőinek. Akkor elhangzott: ha addig sem történik érdemi előrelépés, akkor Svédország vagy Finnország kaphatja meg a két év múlva esedékes világbajnokság rendezési jogát.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik