Szuper: Jól vagyok

– Gratulálok, a hírek szerint egyre jobban mennek a dolgai.
– Köszönöm. Így igaz, most nincs okom a panaszra.
– Jól van?
– Igen. Miért kérdezi?
– Csak mert amikor legutóbb beszélgettünk, igencsak lehangoltnak tűnt.
– Csodálkozik? Akkoriban nagyon rossz passzban voltam, ide-oda dobáltak, teljesen padlóra kerültem.

Ha megvan a bizalom, jobban megy a védés

– Túl van rajta?
– Keményen megfizettem a tanulópénzt, de rájöttem, hogy változtatnom kell a gondolkodásomon. Ha lehetőség adódik, azt meg kell ragadni, de olyasmivel kár foglalkozni, amit nem tudok befolyásolni. Márpedig azt, hogy miként döntenek a sorsomról, nem tudom. A St. Louis edzőtáborában például az egyik legjobb teljesítmény az enyém volt, aztán mégis elküldtek a farmcsapathoz, majd pedig még egy szinttel lejjebb. Megviseltek a történtek, gyakorlatilag nem is érdekelt, mi van velem. Pokolian nehéz időszak volt ez az életemben, de szerencsére már a múlté.
– Hol és mikor volt a fordulópont?
– Úgy másfél-két hónapja. Most az ECHL-ben, a Peoria Rivermennél védek, s amióta érzem a bizalmat, egyre jobban megy a védés. Egyébként ősszel az is gond volt, hogy sehol nem tudtam lehorgonyozni, két hetet töltöttem az egyik csapatnál, aztán mennem kellett máshová, s így nem is éreztem igazán magaménak egyik társaságot sem. Most, hogy huzamosabb ideje már a Peoriánál vagyok, lehiggadtam, és végre sokkal jobban tudok koncentrálni a játékra.
– Szalad is a szekér, a csapata már biztos résztvevője a rájátszásnak.
– Igen, mostanában tényleg jók vagyunk. Az utolsó öt találkozónkat zsinórban megnyertük, nekem pedig már négy olyan meccsem volt, amelyen nem kaptam gólt. Még egyet játszunk az alapszakaszban, aztán a jövő héten kezdődik a rájátszás.
– Furcsa helyzet, mert egyfelől ez jó hír, másrészt viszont…
– A válogatottra, a világbajnokságra gondol?
– Igen.
– Hát… Biztosra nem szeretnék semmit sem mondani, de nagyon valószínű, hogy nem lehetek ott Oslóban a divízió–1-es világbajnokságon. Hacsak… ---- – Hacsak?
– Amennyiben a rájátszás első párharcát úgy veszítjük el, hogy még meccset sem nyerünk, akkor talán a vébé második felére odaérhetnék a norvég fővárosba. Talán, de ez sem tuti. Mert nem úgy van, hogy vége az utolsó meccsünknek, aztán azonnal megyek a repülőtérre és indulok, legalább két nap kell, hogy összecsomagoljak. Az azért jólesett, hogy Dusan Kapusta felhívott és elmondta, számítana rám, sőt be is nevezett a világbajnoki csapatba. Jólesett, még akkor is, ha tényleg kicsi a valószínűsége, hogy ott lehetek.
– Úgy érzem a hangjából, nagyon sajnálja.
– Hát persze. De azt is tudom, hogy nekem most itt van dolgom.
– A világbajnokság után két nappal, április 20-án lesz a magyar–kanadai meccs a Budapest Sportarénában. Hallott róla?
– Hát persze.
– Azon már itt lesz?
– Attól függ, miként alakul majd a rájátszás. De ha hazaérek, akkor sem biztos, hogy védek.
– Ezt hogy érti?
– Sokat gondolkoztam ezen mostanában és arra jutottam, nem lenne fair az otthoni srácokkal szemben. Ôk játszották végig az idényt, mentek az Eurotourra, a világbajnokságra, aztán én hazamegyek és egy ilyen gálamecscsen kiszorítok valakit a kapuból. Tényleg nem érezném jól magam a bőrömben. Nekem már megadta a jóisten, hogy NHL-sztárok ellen játsszak, de a többieknek talán ez az egyetlen ilyen lehetőségük, vagy legalábbis nem sok lesz a pályafutásuk során.
– Pedig mindig is azt hangoztatta, hogy nagy Kanada-szurkoló. Nem fájna a szíve, hogy kimaradna?
– Jól van ez így, higgye el. Már átgondoltam az egészet.
– És mi a helyzet Európával? Ôsszel még azt sem tartotta kizártnak, hogy a legszívesebben ismét itt védene. Csak az elkeseredettség szólt önből, vagy továbbra is napirenden van a visszatérése?
– Az elkeseredés szülte a gondolatot, de továbbra is úgy hiszem, jó megoldás lenne Európában játszani. Tudja, egy svéd, egy finn vagy egy német csapatnál nem dobálódznak így az emberrel, ráadásul azokból a bajnokságokból semmivel sem reménytelenebb visszatérni a tengerentúlra, bejutni az NHL-be, mint innen, ahol most vagyok. Arról nem is beszélve, hogy közelebb lennék Magyarországhoz, sűrűbben hazamehetnék és a válogatottban is többet szerepelhetnék. ---- – A mondandójából úgy tűnik, hogy már el is döntötte: irány Európa!
– Nem, erről még szó sincs. Ez csupán az egyik lehetséges alternatívája a pályafutásom folytatásának. Sok függ például attól, mit ajánlanak a St. Louis vezetői, mert ha például visszautasíthatatlan ajánlattal állnak elő, akkor maradok.
– A történtek után még bízik ebben?
– Az elmúlt években sokat tanultam. Most, hogy már tudom, nem feltétlenül a teljesítmény dönt mindenről, fel vagyok készülve arra, hogy mondjuk megint elmegyek a St. Louis edzőtáborába, elfogadható teljesítményt nyújtok, aztán ismét úgy döntenek, hogy mellőznek. De mindennek az ellenkezője sem kizárt. Tehát, hogy a kérdésre válaszoljak, bízom, persze, hogy bízom, de a korábbiakkal ellentétben most már nem ér váratlanul, ha mégsem számítanak rám.
– Ez egy kicsit lemondóan hangzott…
– Inkább realistának. Mondom, megváltozott a gondolkodásmódom. Arról viszont továbbra sem vagyok hajlandó lemondani, hogy bekerüljek az NHL-be, és ha ehhez az kell, hogy Európába szerződjek, akkor Európába fogok szerződni.