Jégkorong: Két kört kell menni az olimpiáig

Vágólapra másolva!
2004.03.23. 13:52
Címkék
A Nemzetközi Jégkorong-szövetség (IIHF) elkészítette az olimpiai selejtezők lebonyolítási rendjét. A magyar válogatottnak nem lesz könnyű dolga, ha szerepelni akar a 2006-os torinói olimpián, hiszen kétkörös kvalifikációs rendszeren kell keresztülverekednie magát. 2004 novemberében a selejtező első körében Norvégia és Litvánia mellett a Bulgária, Horvátország, Spanyolország előselejtező trió győztese lesz Ocskay Gáborék ellenfele. Amennyiben ezt a csoportot megnyerjük, akkor jöhet a második kör, immár erősebb ellenfelekkel 2005 februárjában. Itt Ausztriával, Franciaországgal és Ukrajnával kell megküzdenünk, a kvartettből a győztes csapat utazhat téli játékokra. Az olimpián egyébként 12 csapat szerepel, a házigazda Olaszország mellett a 2004-es vb után kialakult rangsor első nyolc helyezettje, valamint a selejtezőből felkerülő három gárda alkotja majd a mezőnyt.
Legfrissebb hírek

Pintér Dániel kivételes élménye: Lionel Messivel együtt futballozhat; Varga Barnabás góljával bravúros Fradi-győzelem Genkben

E-újság
44 perce

Robbie Keane: A gólunk után fantasztikusan futballoztunk

Európa-liga
49 perce

Pénteki sportműsor: Kazincbarcika–MTK, Marozsán Fritz ellen teniszezik

Minden más foci
58 perce

„Szinte biztos voltam benne, hogy a kapus elmegy valamelyik irányba” – Varga Barnabás a kihagyott büntetőjéről

Európa-liga
1 órája

„Lábunkkal szóbaállanak” – Kő András publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Le kellett volna zárni – Jakus Barnabás jegyzete

Kézilabda
1 órája

Baráth Péterrel a soraiban győzött a Raków a Konferencialigában, Kovacevic mesterhármast szerzett Celjében

Európa-konferencialiga
1 órája

El: a Stuttgart Svájcban a Baseltől, a Forest otthon a Midtjyllandtól kapott ki

Európa-liga
1 órája
Ezek is érdekelhetik