Tokaji büntetni is tud

– Nem igazán számítottam az elismerésre, annál jobban örülök neki – mondja a szerény játékos. – Különösen úgy nagy elégtétel ez számomra, hogy a Volánnál is remek védők egész sora játszik, gondoljunk csak a Sille, Kangyal, Tőkési trióra.
– Foglalkozzunk még egy-két gondolat erejéig a bajnoki döntővel. Milyen volt a hangulat a DAC háza táján az ötödik meccs után?
– Bármennyire is szerettünk volna szomorkodni, nem nagyon sikerült. Fáradtságot és egy pici csalódottságot éreztünk, de emelt fővel jöhettünk le a jégről, az öt meccs során mindent kiadtunk magunkból, most – elsősorban a két csapat eltérő körülményeinek köszönhetően – ennyire futotta a Dunaújvárostól. Jobb lett volna még egy mérkőzést nyerni, még egy kicsit jobban elhúzni a bajnokavatást, de most ennyi volt bennünk. Egy harmadot kivéve méltó ellenfele voltunk a Volánnak, s ennek igazán örültünk mindnyájan a csapatnál.
– A döntő sorozat öt mérkőzése során melyik megmozdulása marad legemlékezetesebb az ön számára?
– Sejtem, mire céloz…
– Igen, bevallom, álkérdés volt. Azt a mindent eldöntő büntetőt a harmadik meccsen tanítanivalóan bevarrta, sok csatárnak dicsőségére válna.
– Valóban nagyon jól sikerült a mozdulat, igyekeztem minél gyorsabban végrehajtani, elfektettem Budait, és beemeltem a felső sarokba. Az esetek hetven-nyolcvan százalékában ezt szoktam megpróbálni, és általában be is jön. Persze az efféle végsőkig kiélezett szituációkban a pillanat törtrésze alatt, menet közben kell dönteni. Szerencsére összejött.
– Védőként mennyire volt nehéz a döntőben szembenézni a Volán csatáraival?
– Két okból sem volt könnyű dolgom. Egyrészt hiányzott mellőlem az első sorból a sérült Horváth András, akivel régóta együtt játszunk klubszinten és a válogatottban egyaránt, már nagyon érezzük egymást, és hát ne szépítsük, az ő játéka nagyon hiányzott a csapatunknak. Másrészt a Volán a kanadai edzője által bevezetett agresszív letámadásos, pörgősebb hokival rukkolt elő, ami igazán hátvédőrlő feladat volt. Védekezésben különösen, de a támadásépítéseink során is agresszíven letámadtak, ami alaposan megnehezítette az indítást, a passzolást. Szóval cseppet sem volt könnyű.
– Ismeretes, hogy Dusan Kapusta jövőre már nem irányítja a csapatot. Úgy hallottuk, hogy megbomlott a híres csapategység, aminek köszönhetően még januárban kupát nyertek, és létrejött egy Kapusta-párti és egy Kapustát "megunó" klikk. Igaz ez?
– Van néhány játékos, aki szakmai és személyes konfliktusba keveredett az edzővel, ezen túl kellett volna lépni, a csapat érdekeit az egyéniek elé helyezni, ez sajnos nem sikerült. A viszonyok talán azért romlottak meg egy kicsit, mert az anyagi gondok és bizonytalanság nem tették lehetővé a nyugodt munkát, és mindenki idegesebb volt a kelleténél. De nem kell szerintem felfújni a dolgot, olyan nincs, hogy egy edző mind a huszon-egynéhány játékossal pompás viszonyban legyen.
– A szlovák szakember vagy visszatér hazájába, vagy valamelyik másik magyar együttesnél folytatja. Mi a helyzet önnel? Netán Kapustával tart új csapatába, ha Magyarországon marad?
– Erre még nem gondolok. Most mindenki a válogatott oslói szereplésére összpontosít, s ez szerintem abszolút így van rendjén. A döntő óta egyébként nem is történt semmi konkrétum, a Dunaújvárostól sem kerestek fel, hogy esetleg szeretnék velem a folytatást. Hogy őszinte legyek, szívem szerint maradnék Dunaújvárosban, ha a következő évadban az ideinél nem ajánlanak rosszabb feltételeket , akkor valószínűleg maradok.
– Pedig az idén sem voltak ideálisak a körülmények…
– Ez igaz, és mondjuk Budapest sem nagy távolság, de azért mégiscsak itthon a legjobb.