A Dunaújváros nyerte a kupát

SEBASTIAN TAMÁS, SZŰCS MIKLÓSSEBASTIAN TAMÁS, SZŰCS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2004.01.11. 21:12
Címkék
Három góllal és több mint 59 percnyi játékkal a háta mögött Ladányi Balázs ott korzózott az Alba Volán harmadának közelében.
Teljesen egyedül. Az éppen 3-2-re vesztésre álló fehérváriak közben szenvedtek, kínlódtak Halmosi kapuja előtt, Sajban mester még az ilyenkor szokásos fegyvert is bedobta: saját kapusa helyett is mezőnyjátékost küldött a jégre, hogy ezzel létszámfölényt teremtve csapata kiharcolja az egyenlítést. A jégen tehát hat albás mezőnyjátékos volt öt újvárosival szemben, s ebből az ötből is csak négy védekezett.
Ladányi nem ment hátra. Ebben a helyzetben ennél nagyobb arcátlanságot hokipályán nehéz elképzelni…
Pedig ő nem annak szánta. Egyszerűen csak megérezte azt, amit rajta kívül talán senki a Megyeri úti jégcsarnokban: nevezetesen, hogy hátul négyen is elegendőek leszen, ha pedig valamelyik társ megszerzi a korongot és előre lövi, ő ott lesz. Egyedül az üres kapuval szemben. Négy másodperccel a lefújás előtt aztán Tokaji a saját harmadában összekaparta a pakkot, kiemelte, és ettől kezdve pontosan azt történt, amit Ladányi elképzelt: begyűjtötte a korongot és az üres kapuig korcsolyázott vele.
Szerencse? Ugyan, kérem. Ha valaki, akkor az Acélbikák 11-ese megérdemelte, hogy ő legyen ott, amikor jön a korong, amikor üres a kapu. Mert, ha ő nincs, akkor nem vezetnek a dunaújvárosiak 3-2-re és nem kényszerül ilyen kétségbeesett rohamokra az Alba. Ennek a mérkőzésnek akár az is lehetne a mottója: "Ladányi kontra bajnokcsapat 4-2".
Pedig egyáltalán nem így kezdődött…
Már a kupadöntő első perceitől kezdve látszott, hogy a Volán gyorsan el szeretné dönteni a meccset, ám hiába volt a mezőnyfölény, igazi gólhelyzet csak kevés adódott Halmosi kapujánál, s ha volt is néha, a védők tisztáztak vagy pedig a hálóőr remekelt. Feszültté is tette a fehérváriakat a sikertelenség, ami a 8. percben egy jókora pofozkodásba torkollott. Árkovics játékvezető mindkét oldalról megtöltötte a büntetőpadot, ám a kedélyek csak az első szünetben, az öltözőben csillapodtak le. Addig azonban előbb Gröschl taglózta le Borsost, aki ezután már nem is tudta folytatni a játékot, majd rövid idő alatt kétszer is megrezdült a háló: előbb Ladányi bombája csúszott be a kicsit lassan reagáló Budai lába között a kapuba, majd 23 másodperccel később Szuna távoli lövéséből a kapu előtti kavarodás miatt szinte semmit sem látó Halmosi volt kénytelen a hálójából kiszedni a pakkot. A második játékrészben még inkább állandósult a Volán mezőnyfölénye, de ha az igazán nagy gólhelyzeteket nézzük, akkor az alapvetően kontrára játszó újvárosiak állták a sarat: a piros-fehéreknél Vaszjunyin és Orsó, a volánosoknál pedig Majoross és Ocskay puskázott el egy-egy lehetőséget.

Feltűnô volt a csapat egysége, önfeláldozó küzdeniakarása. Ez volt a siker titka? – kérdeztük Dusan Kapustát, a Dunaújváros edzôjét.
– Lehet, hogy a Volán jobb játékosokból áll, de úgy érzem, a Dunaújváros Magyarország legjobb, legegységesebb csapata. Gratulálok minden játékosomnak, jobban mondva a csapatnak. Zsinórban harmadszor nyertük meg a kupát, és ez nem lehet a véletlen műve.
A befejező játékrészben aztán a láthatóan kivárásra játszó Kapusta-csapat robbantott: alig telt el 38 másodperc, amikor Ladányi kilépett és elképesztő erővel lőtte ki a jobb felső sarkot, mire Budai felemelhette volna a kezét, az Acélbikák már ünnepeltek… Rákapcsolt az Alba, de sokáig eredménytelenül rohamoztak Sajban mester játékosai. Hiányzott a tűz, az ötlet, a Palkovics, Ocskay duó ezúttal halványan muzsikált, s a többiek sem brillíroztak. Ennek ellenére, az 55. percben a Halmosiról kijövő korongot Simon bekotorta a kapuba, s miután már kevés idő volt hátra, a jégen lévők többsége vélhetően elkönyvelte: jöhet a hosszabbítás.

Öröm és játék felsôfokon. A dunaújvárosiak nyerôembere ezúttal is Ladányi Balázs volt: a válogatott szélsô egymaga döntötte el a kupadöntôt azzal, hogy négyszer is betalált az Alba Volán hálójába
Öröm és játék felsôfokon. A dunaújvárosiak nyerôembere ezúttal is Ladányi Balázs volt: a válogatott szélsô egymaga döntötte el a kupadöntôt azzal, hogy négyszer is betalált az Alba Volán hálójába
Öröm és játék felsôfokon. A dunaújvárosiak nyerôembere ezúttal is Ladányi Balázs volt: a válogatott szélsô egymaga döntötte el a kupadöntôt azzal, hogy négyszer is betalált az Alba Volán hálójába
Így is nézett ki, egészen az 59. percig. Már csak 106 másodperc volt hátra, amikor az ekkortájt már tényleg csak ritkán támadó Dunaújváros előre merészkedett, Peterdi a bal szélről élesen a kapu elé tette a pakkot, s Ladányi - persze, hogy ő, ki is lehetett volna más… - a semmiből előtűnve, a védőket megelőzve úgy szúrt bele a korongba, hogy az védhetetlenül vágódott a bal sarokba.
Hihetetlen.
Ilyet csak a legnagyobbak, az igazán zsenik tudnak. Azok, akik ezek után olyan csibészségre, mi több arcátlanságra is képesek, mint amire az utolsó másodpercekben a "Godó" képes volt.
Immár zsinórban harmadszor ünnepelt a DAC, s szomorkodott az Alba Volán. A két csapat közötti különbség ezúttal is hajszálnyi volt - Ladányi Balázsnak hívják - bár az is igaz, hogy ez a "hajszál" már nem először akadt meg a fehérváriak torkán…

A 3. helyért:
Ferencváros-UTE 4-3 (2-2, 0-1, 2-0)

Megyeri út, 600 néző. V: Kovács, Abonyi, Wolf
FERENCVÁROS: Bán - Hajdu, BOGNÁR (2), SÁNDOR 3, HOFFMANN (1), Kaszala (1), Székely Mádai L., Ancsin L., Jánosi, Gergely Cs., KISS 1, Serdült, Holló, Feil, Fekete, Bálint, Dobos, Farkas (1), Gergely Zs., Kakas. Edző: Szergej Oreskin
UTE: Rajz - Sprencz, Tolnai, Petres 1, Szabó J. (1), Balkóczi (1), HETLER (1), Szajbert K., Muzik 1, TOMANEK (2), Drachovsky (1), Nagy, Horváth, Buzás 1, Szajbert P., Kordisz, Csonka, Faragó, Antal. Edző: Ancsin János
Kiállítások: 27 perc + 20 perc fegyelmi (Kaszala), ill. 18 perc + 10 perc fegyelmi (Tolnai)

A Magyar Kupa 2003-04. évi győztese a Dunaújvárosi AC (Azari Zsolt, Bali Zsolt, Borbás Gergely, Borsos Attila, Dőry Tamás, Erdősi Péter, Halmosi Tamás, Hegyi Ádám, Horváth András, Kiss Tamás, Ladányi Balázs, Lencsés Tamás, Orsó László, Papp Viktor, Peterdi Imre, Porkoláb Zoltán, Revák Zoltán, Szélig Viktor, Szilassy Zoltán, Tokaji Viktor, Vargyas László, Vaszjunyin Artyom. Edző: Dusan Kapusta), 2. Alba Volán-FeVita, 3. Ferencváros, 4. UTE
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik