„Ha tavaly rosszul döntünk, Varga Barnabás még az NB II-ben játszhatna”

Varga Barnabás elképesztő utat járt be azóta, hogy 2018-ban megismertem őt. Akkor éppen az osztrák másodosztályú SV Lafnitzban játszott, de ugyanabban az idényben az osztrák élvonalbeli Mattersburgban és a negyedik ligás Mattersburg II-ben is futballozott, három különböző bajnokságban összesen 29 meccsen nyolc gólt és 12 gólpasszt ért el.

Az az idény már önmagában jól példázza az egész pályafutását és üzenetértékkel bír a fiatalok számára: mindig ott, abban a csapatban kell bizonyítania egy játékosnak, ahol éppen lehetőséget kap. Barni (ő azt szereti, ha így hívják) nem az a típus aki sokáig tétlenül várja, hátha egyszer lehetőséget kap. Amikor annak idején úgy érezte, a Haladás utánpótlásából nem vezet számára út a felnőttfutballba, elment Ausztriába, az ötödosztályú Eberauhoz futballozni. Ahogy azt a Nemzeti Sport Online-nak adott egyik interjúban el is mondta, annak idején, tizenöt évesen ő nem álmodozott fényes karrierről, válogatottságról, futballozni akart, ezért nem derogált számára elszerződni a jó körülményeket biztosító szombathelyi utánpótlásból a minden szempontból teljesen amatőr, osztrák ötödosztályba – de már felnőttek közé. Ahonnan aztán elindult felfelé, lépésről lépésre, gólról gólra, csapatról csapatra, osztályról osztályra.

Az Eberauban 21 éves koráig 57 meccsen szerzett 35 gólt, feljutottak előbb a negyedosztályba, majd amikor azt is megnyerték, szerződtette a Mattersburg. Először a második csapatban, újra a negyedik ligában szerepelt, de amikor ott is jöttek a gólok, hamar az élvonalban, a Mattersburg első csapatában találta magát és az osztrák Bundesligában is pályára lépett 16 mérkőzésen, szerzett egy gólt is.

Ott volt egy pillanatnyi megtorpanás a karrierjében. Az osztrák első osztályban többnyire csak csereként jutott szóhoz, nem sikerült olyan mennyiségben gólokat szereznie, mint korábban és utólag elmondható, az osztrák megfigyelők, a szakma is hibázott, hogy nem ismerték fel benne a lehetőséget. Valószínűleg az is közrejátszott, hogy akkor már 22 éves volt és az alsóbb osztályokban lőtt gólok nem számítottak megfelelő „referenciának”. Ezzel együtt, amikor én a másodosztályban először láttam, a súlypontemelkedése, a gólérzékenysége annyira kiemelkedő volt, hogy rögtön éreztem, szép karrier állhat még előtte. Ugyanakkor nem törte meg, hogy az osztrák első osztályban kevesebb lehetőséghez jutott és visszakerült a Mattersburg II-höz, amelynél 2016 és 2018 között összesen 57 tétmeccsen 51 gólt szerzett. Majd 2019-ben következett az újabb klubváltás a karrierjében, akkor került a másodosztályú Lafnitzhoz.

Sok olyan játékos van, aki nem tudna ennyit liftezni a különböző osztályok között, mert a visszalépés kihat a teljesítményére és az élvonalból visszatérve alacsonyabb osztályba, már nem tudja újra ugyanazt a szinten hozni mint korábban. Barninál viszont erről szó sem volt. Alighanem megedzette az az öt év, amit az Eberauban töltött, és bárhol is játszott, csak az lebegett a szeme előtt, hogy minél több gólt szerezzem. A Lafnitzban, 2019–2020-ban 29 bajnokin 11 gólt szerzett, amikor megint válaszúthoz érkezett. Akkor már együtt dolgoztunk és tudtam, hogy több van benne annál, hogy alacsonyabb osztályú osztrák csapatban töltse a pályafutása legjobb éveit.

Számos magyar klubhoz ajánlottam őt, de akkoriban Tamás Zsolt, a Gyirmót klubigazgatója volt az egyetlen, aki az ajánlásom után vette a fáradtságot és személyesen is megnézte a csatárt Ausztriában, majd miután meggyőződött a képességeiről, szerződést ajánlott neki.

Itt megint érdemes egy pillanatra megállni a történetben, és levonni a tanulságokat, mind a hazai megfigyelőknek, mind azoknak a fiatal magyar játékosoknak, akik olvassák soraimat, és éppen most tartanak a hosszabb távú karriertervezés szakaszában. A fiatalok számára az lehet az egyik nagy tanulság, hogy Barni hajlandó volt hazajönni Ausztriából az NB II-be. Nem legyintett a magyar másodosztályra és nem azért jött haza, hogy itthon csakúgy elfocizgasson még egy darabig. A 2020–2021-es idényben abszolút főszerepet játszott abban, hogy a Gyirmót óriási meglepetésre, a Vasast megelőzve, 2. helyen feljutott az élvonalba. A csatár 24 bajnokin 12 gólt szerzett, ebből hetet az utolsó nyolc fordulóban, melyből egy döntetlen mellett hetet meg is nyert a Gyirmót – ezzel alapozva meg a feljutást. A megfigyelők számára pedig az jelentheti a tanulságot, hogy egy olyan magyar csatárra, aki Ausztriában több éven keresztül folyamatosan lövi a gólokat, még ha nem is az élvonalban, nem lehet nem odafigyelni.

Barni történetében az a legszebb, hogy miután Ausztriából hazatért, már egyáltalán nem volt visszaesés, hullámvölgy a pályafutásában, ami magyar játékosoknál egy-két jó idény után szinte törvényszerűen elő szokott fordulni. Nála nem, sőt, mindig rá tudott tenni egy lapáttal a korábbi idényben nyújtott teljesítményére. Élete első NB I-es idényében, 27 évesen egy góllal megfejelte az NB II-es góltermését, 23 meccsen 13 góllal zárt, de adott mellé hat gólpasszt is.

A Gyirmót azonban nem maradt benn az NB I-ben, és ezzel egy újabb fordulóponthoz éreztünk. A Paks bejelentkezett érte, és biztos voltam benne, hogy a tolnaiaknál képes lesz betölteni azt az űrt a csatársorban, ami a gólkirály, Ádám Martin távozásával keletkezett. Csakhogy a Gyirmót nem akarta őt elengedni, de végül sikerült minden követ megmozgatnunk, hogy ez a helyzet változzon és át tudjon igazolni Paksra. Ha tavaly rosszul döntünk és ez az átigazolás nem jött volna össze, lehet, hogy ma még mindig az NB II-ben játszana Gyirmóton – ehhez képest óriásit fordult vele a világ...

Pakson ugyanis ismét fokozta a tempót, 31 bajnoki meccsen 26 gólt szerzett, amivel 28 éves korára NB I-es gólkirály lett, megválasztották a bajnokság legjobb játékosának és nem utolsó sorban bemutatkozhatott a válogatottban is. A hirtelen sikerek sem hatottak rá bénítóan, mint ahogy arra nem egy példát láthattunk a múltban más játékosoknál, hanem bizonyította, hogy ezen a szinten is megállja a helyét. A harmadik válogatott meccsén, márciusban, a litvánok ellen megszerezte az első gólját, azóta pedig mindegyik tétmeccsünkön bevette az ellenfelek kapuját, a litvánok és a szerbek elleni két-két mérkőzésen, itthon és idegenben is, így összesen hét válogatott mérkőzésen négy gólig jutott eddig, és ha a magyar válogatott novemberben bebiztosítja továbbjutását, akkor jövőre jó eséllyel az Európa-bajnokságon is bizonyíthat.

Pedig idén nyáron még sok olyan véleményt lehetett hallani, hogy a Ferencvárosnak nem volt érdemes szerződtetnie, mert a légiósok mellett nem fog tud érvényesülni. Ehhez képest mit látunk? Azt, hogy Dejan Sankovics már a harmadik edzője rövid idő alatt a Ferencvárosnál, de mind a hárman – Sztanyiszlav Csercseszov és Máté Csaba is – kulcsemberként, fix kezdőként számoltak, illetve számolnak vele. Ami persze nem is csoda azok után, hogy a Fradiban 19 tétmeccsen 17 gólt szerzett, nyolcat a bajnokságban, kilencet a nemzetközi porondon. Néhány hónap alatt is abszolút kulcsemberré tudott válni a Ferencvárosban. Múlt héten már ott tartott, hogy a sportág történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet (IFFHS) listáján, az egy naptári évben szerzett gólokat nézve, a BL-győztes Erling Haalanddal holtversenyben a 2. helyen állt 39 góllal, bizonyos Cristiano Ronaldo mögött, aki 40 találattal vezetett.

Beszéljünk bármilyen listáról is, az a tény, hogy a felnőttkarrierjét az osztrák ötötdosztályban kezdő Varga Barnabás még 2018-ban is jobbára az osztrák harmadosztályban játszott, mostanra, 29 éves korára pedig stabil válogatott játékosként, a nemzetközi kupainduló Ferencváros meghatározó labdarúgójaként ilyen világsztárokkal szerepelhet egy rangsorban, egy valódi csoda. De tegyük hozzá, ezt nem a lottón nyerte, hanem az alázatos munkának az eredménye, annak, hogy volt bárki is az edzője, játszott bármilyen osztályban, bármilyen tétért, mindig, minden körülmények között képes volt gólokkal segíteni a csapatát. Ezért lehet ő követendő példa a fiatalok előtt, egyben intő példa a játékosok megfigyelésével foglalkozó szakembereknek, hogy mindig lehetnek olyan játékosok, akik átcsúsznak a különböző rosták alatt és nem fedezik fel időben a képességeiket. Ezért tartom nagyon fontosnak a Football Education Center novemberben folytatódó scoutképzését, mert minél több szakember foglalkozik itthon is szakszerű kiválasztással, annál inkább csökkenthető az elvesző tehetségek száma.

Szerencsére Varga Barnabást a néhány, talán elvesztegetett év ellenére még idejében sikerült arra az útra terelnünk, amit a képességei és a hozzáállása alapján megérdemel. Bízom benne, hogy a múlt vasárnapi sérülése nem fogja hosszú ideig hátráltatni, nem veti vissza jelentősen ezt a nagyszerű idényét és folytatni tudja a megkezdett útját, az osztrák ötödosztály után most már a nemzetközi porondon és jövőre akár az Európa-bajnokságon is! Isten éltessen, Barni!