Jóslat Nagy Zsoltnak; a magyar válogatott olyan volt, mint a Kecskemét

Az általam nagyra tartott ferencvárosi klubelnök, Kubatov Gábor írta Facebook bejegyzésében, miután a Nemzetek Ligájában a magyar válogatott hatvan év után újra legyőzte az angolokat, hogy ,,Gyerekjáték”. Igen, van abban valami földöntúli báj, ahogy az Eb ezüstérmes angol csapatot közel negyvenezer gyerkőc előtt 1–0-ra megverte a magyar válogatott. De véleményem szerint ez a győzelem, kiváltképp a tavalyi Eb-szereplés fényében, messzebbre mutat a győzelem, illetve a három pont megszerzésének tényénél.

Ahogy a tavalyi Eb-n a franciák és a németek elleni döntetlenek, úgy az angolok elleni győzelem is irányt mutat a magyar labdarúgás számára, hogy igenis van jövő, lehet álmodozni, nem kell feladni mégoly sokkalta esélyesebbnek tartott csapat ellen sem, mint az angol.

Ezzel kapcsolatban hirtelen két dolog jut az eszembe, az egyik mint egyéni példa, Nagy Zsolt esete. A bal oldali védőt korábban ügynökségem képviselte. Akkoriban éppen egy súlyos sérüléséből felépülve, egy NB II-ben játszott szezon után volt. Én már akkor megjósoltam, hogy, a kitartásának, akaraterejének és szorgalmának köszönhetően válogatott játékos lesz belőle. Most pedig már ott tart, hogy nyolcszoros válogatottnak vallhatja magát, és az angolok elleni győzelemben főszerepet játszott – a kiváló védőmunkája mellett elég arra gondolni, hogy ő harcolta ki a tizenegyest, amelyet aztán Szoboszlai Dominik értékesített. Bár jelenleg nem dolgozunk már együtt, őszintén örülök, hogy nem tévedtem Nagy Zsolttal kapcsolatban.

A másik érdekesség, ami az angolok legyőzése kapcsán eszembe jutott, egy párhuzam. Ha már legutóbbi bejegyzésemben kiemeltem az NB II-ből bajnokként feljutó Vasast, most a másik feljutót, a Kecskemétet említeném. A Kecskemét 2021/22-es idénye hasonló szenzáció volt számomra,mint a magyar válogatott produkciója Anglia ellen. A Kecskemét nagyjából negyven meccsel korábban, vagyis a 2020–2021-es idény végén ott tartott, hogy az NB III-ban 3–0-ra kikapott a rivális Iváncsától, így a pályán nem tudta kiharcolni a feljutást a másodosztályba. Az iváncsaiak azonban nem vállalták a magasabb osztályt, így a három csoport legjobb 2. helyezettjeként a Kecskemét indulhatott az NB II-ben. Ahol tavasszal 13 mérkőzésen át maradt veretlen Szabó István csapata, úgy, hogy az utolsó hét mérkőzését megnyerte, nem is akárhogyan, hiszen ezen a hét meccsen összesen 24 gólt szerzett, így a feljutás nagy esélyesét, a DVTK-t megelőzve óriási meglepetésre ebben az évadban is 2. helyen zárt, de most már az NB II-ben, és ez már alanyi jogon feljutást jelentett a KTE-nek.

Hittel, akarattal, elszántsággal, szervezettséggel, megfelelő szakmai munkával bizony felül lehet írni az előzetes esélyeket, ahogy a magyar válogatottnak is sikerült ez a sokkal magasabban jegyzett angol válogatott ellen. Tudják, hogy a magyar válogatott hol tartott negyven meccsel ezelőtt? 2018-ban éppen kikapott Görögországtól a Nemzetek Ligája C-ligájában – abban az évben az már az ötödik veresége volt, a görögök előtt a finnektől, az ausztráloktól, a skótoktól és Kazahsztántól is kikapott. Az elmúlt negyven meccs során azonban a magyar válogatott megjárta a legutóbbi Európa-bajnokságot, a Nemzetek Ligájában már az A-divizóban szerepel, és bár nem tud mindig, mindenki ellen jól játszani – lásd az albánok elleni két vereséget, melyekkel elúszott a vb-szereplés esélye –, de az elmúlt négy év során tétmeccsen megverte a vb-2. horvátokat, ikszelt az Eb-n a legutóbbi két világbajnokkal, Franciaországgal és Németországgal, négy pontot szerzett a vb-selejtezők során a vb-re kijutó lengyelek ellen, és három meccsből most már négy pontnál tart az Eb-2. angolokkal szemben is (ősszel a hazai vereség után a Wembley-ben ikszelt Marco Rossi együttese). Ezek az eredmények mind a válogatott fejlődését mutatják – hittel, akarattal, szervezettséggel, megfelelő szakmai munkával. Szóval, bravó, magyar válogatott, bravó, Kecskemét, bravó, magyar labdarúgás! (Itt jegyzem meg halkan: én már a KTE egyik fiatal védőjének is elmondtam, hogy a válogatott nem elképzelhetetlen vágyálom számára...)

Végezetül még egy fontos statisztika: a 2021–2022-es idény utolsó fordulójában, rekordot jelentő 24 olyan magyar játékos lépett pályára az NB I-ben (összesen 1258 percet töltöttek a pályán), akik 2001-ben vagy annál később születtek, tehát U21-esek. Bízzunk benne, hogy a jövőben is egyre több hazai fiatal kapja meg a lehetőséget, és nemcsak az utolsó fordulóban, amikor már a legtöbb kérdés eldőlt, hanem az idény során folyamatosan. Mert csak akkor lesz esélyünk a jövőben is a szombatihoz hasonló sikereket átélni, ha a fiataljaink folyamatosan fejlődnek és egyre többen, egyre hamarabb kapna lehetőséget közülük az NB I-ben, hogy aztán mielőbb a válogatott szintjét is elérhessék.

Hajrá, magyar labdarúgás!