A Bundesliga ma már a Premier League-nek nevel! És az NB I?

„A televíziós jogdíjak bevételeit nehezen tudjuk növelni, azon kívül pedig csak az eredményesebb nemzetközi szerepléssel és a játékospiaci bevételekkel tudunk számottevően több pénzhez jutni. Az angol klubok fizetnek, mi pénzhez jutunk, de ezzel nevelőbajnoksággá válunk a Premier League számára. Jól példázza ezt a BVB és Jadon Sancho esete. Jelenleg csak a Bayern München tudja tartani a versenyt az angol klubokkal” – panaszolta nemrég a The Guardiannek Fernando Carro, a Leverkusen vezérigazgatója. A sportvezető azt is elmondta, hogy a nyáron szerettek volna szerződtetni egy játékost, aki a német élcsapat helyett inkább az egyik angol feljutót választotta, mert az angoloktól sokkal jobb ajánlatot kapott. Valószínűleg a norvég válogatott védőről, Kristoffer Ajerről van szó, aki nyáron igazolt a skót Celtictől a Premier League-ben újonc Brentfordhoz. Ajer gyakori példája magyarországi előadásai során az olasz scoutgurunak, a korábban az Udinese vezető megfigyelőjeként ismertséget szerző Riccardo Guffantinak is – a szakember legközelebb télen tart tanfolyamot Budapesten.

Ha megvizsgáljuk a Premier League, illetve Anglia és a német Bundesliga közötti játékosmozgásokat az elmúlt években, akkor tökéletesen látszik az a tendencia, amiről Carro beszélt. És éppen a Leverkusen az egyik legjobb példa arra, hogy a német klubok mennyire nem tudják megtartani a legértékesebb, legjobb korban lévő játékosaikat és a gazdaságos működés, a bevételek növelése érdekében kénytelenek eladni őket a tehetősebb angol kluboknak. A nyáron a 24 éves Leon Baileyt (Aston Villa) 32, a fél évvel korábban, Angliából szerződtetett Demarai Grayt (Everton) kétmillió euróért adták tovább a Premier League-be. Egy évvel korábban Kai Havertz került 21 évesen, akkor német rekordot jelentő, 80 millió euróért a Chelsea-hez. 2018-ban pedig az Arsenal fizetett 25 millió eurót az akkor 26 éves Bernd Leno kapusért. De a megelőző években is olyan játékosok kerültek a Leverkusentől a Premier League-be, mint a mexikói válogatott Chicarito (West Ham, 17.8 millió euró), a német válogatott Emre Can (Liverpool, 12 millió) és André Schürrle (Cheslea, 22 millió) vagy a dél-koreai Szon (30 millió eurót fizettek érte 2015-ben, akkor volt 23 éves), aki azóta a Tottenham kulcsemberévé vált. Hamarosan pedig a Bayer új „szupertehetsége”, a 18 évesen már négyszeres német válogatott, a Ferencváros ellen is gólt szerző Florian Wirtz lehet a következő a sorban.

Persze nemcsak a Leverkusen adta el legjobbjait, leginkább piacképes játékosait angol kluboknak, azok után, hogy bevezette őket az európai topfutballba és lehetőséget adott nekik a nemzetközi porondon. Az egyik legfrissebb példa ugye a már említett, 21 éves Jadon Sanchóé, akiért 85 millió eurót fizetett a Manchester United a Dortmundnak, de ezen a nyáron került a Bundesligából a Premier League-be például a 22 éves Ibrahima Konaté (RB Leipzig – Liverpool, 42.5 millió) és Hvang Hi Csan (Hwang Hee-Chan, RB Leipzig – Wolverhampton) is, ahogy a fentebb már szóba került két leverkuseni játékos is. Az előző évekből pedig olyan kiválóságokat sorolhatunk még példaként a korábbiakon túl, mint Timo Werner (RB Leipzig – Chelsea, 53 millió), Kevin de Bruyne (Wolfsburg – Manchester City, 76 millió), Pierre-Emerick Aubameyang (Dortmund – Arsenal, 63.75 millió), Naby Keita (RB Leipzig – Liverpool), Christian Pulisic (Dortmund – Chelsea, 64 millió), Leroy Sané (Schalke – Manchewster City, 52 millió) – hogy csak a legismertebbeket és legdrágábbakat említsük. Az viszont a felsorolásból is kitűnik, hogy olyan játékos nincs a listában, aki a Bayern Münchentől szerződött volna a Premier League-be, tehát igaz az, amit Carro mondott, hogy a bajor klub az egyetlen, amely még fel tudja venni a versenyt pénzügyileg az angol kérőkkel és nincs ráutalva arra, hogy kiárusítsa a legjobbjait.

Arra egyébként már az 1990-es és 2000-es években is láthattunk elvétve példákat – nem olyan nagy számban, mint jelenleg, és inkább a harminc év körüli, ahhoz közeli játékosok esetében –, hogy angol klubok a német bajnokságból erősítettek (lásd a Bayernből a Chelsea-hez igazoló Michael Ballack, vagy a Dortmundból az Arsenalhoz távozó Tomás Rosicky esetét). Az viszont szinte elképzelhetetlen volt, hogy angol klubok ifjú tehetségei, akik még nem fértek be az első csapatba, a német élvonalba kerüljenek. Az elmúlt néhány évben egyre több ilyen példával találkozhatunk, és kimondottan sok angol fiatal dönt úgy, hogy a szigetországból a több játéklehetőség reményében nem az angol másodosztályba, hanem a német élvonalba igazol, és ha ott jó teljesítményt nyújtanak, akkor a német első osztályból lesz visszaút számukra a Premier League-be.

Ennek első számú példája most a szélső Jadon Sancho, aki 2017-ben a Manchester Citytől került a BVB-hez, és Dortmundban lett belőle topligás játékos, sőt kulcsember, hogy aztán ezen a nyáron 85 millió euró ellenében visszatérjen Angliába, már a Mamchester Unitedhez. Hasonló utat járhat be a belső középpályás Jude Bellingham is, aki tavaly 17 évesen szerződött az angol másodosztályú Birmingham Cityől Dortmundba, a német bajnokság egyik élcsapatába, amelyben már negyven Bundesliga-mérkőzésen és 14 Bajnokok Ligája mérkőzésen szerepelt, a két sorozatban összesen van öt gólja, 11 gólpassza és ennek köszönhetően, nem mellékesen az angol felnőttválogatottban is pályára léphetett nyolc alkalommal. Ha Angliában marad, aligha taratana itt, hogy mást ne mondjunk, a nála három évvel idősebb, szintén szupertehetségnek kikiáltott, de évekig a Manchester City utánpótlásában „porosodó” Phil Fodennek csak hárommal van több meccse az angol válogatottban.

De az elmúlt évekből, Sancho és Bellingham mellett is hosszan sorolhatjuk azon játékosok nevét, akik Angliából igazoltak át a Bundesligába, hogy minél több tapasztalatot szerezzenek. Sokan gyorsan vissza is kerültek Angliába, voltak akik eleve csak kölcsönbe érkeztek német klubokhoz, hogy minél előbb visszakerülhessenek, ha Németországban bizonyítanak. A már említett Demarai Gray fél év után visszakerült, az Arsenalban az elmúlt hetekben kulcsemberré váló Emile Smith Rowe 2019-ben játszott fél évet Lipcsében, Keanan Bennetts (Tottenham – Mönchengladbach) pedig már többször megjárta oda-vissza az Anglia – Németország útvonalat, akárcsak Ademola Lookman (Everton – Leipzig – Fulham, Leipzig – Leicester), de említhetjük Ryan Sessegnont is (Hoffenheim–Tottemham) vagy Andi Zeqirit (Brighton – Mainz), Konsztantinosz Mavropanoszt (Arsenal – Nürnberg, majd Stuttgart), Nathaniel Phillipset (Liverpool – Stuttgart) és Zack Steffent is (Machester City – Düsseldorf). Persze, voltak olyan kölcsönjátékosok is, mint Matteo Guendouzi (Arsenal – Hertha), Ethan Ampadu (Chelsea – Leipzig) és Marko Grujics (Liverpool – Hertha), akik nem vetették meg a lábukat a Bundelsigában sem, és továbbálltak egy harmadik országba.

Aztán vannak olyan fiatalok is, akik korábban nem játszottak a szigetországban, de a Bundesligában nyújtott teljesítményük láttán felfigyeltek rájuk az angol klubok scotujai. Mint például az elmúlt két-három évben (a teljesség igénye nélkül) Baileyre (Leverkusen – Aston Villa), Ibrahima Konatéra (RB Leipzig – Liverpool), Hvang Hi Csanra (RB Leipzig – Wolverhampton), Robin Kochra (Freiburg – Leeds), Timo Wernerre (RB Leipzig – Chelsea), Kai Havertzre (Leverkusen – Chelsea), Sead Kolasinacra (Schalke – Arsenal), Ozan Kabakra (Schalke – Liverpool, majd Norwich), Max Meyerre (Schalke – Crystal Palace), Jean-Philippe Matetára (Mainz – Crystal Palace), Joelintonra (Hoffenheim – Newcastle). A játékosmozgások felsorolt típusai valóban egy tipikus nevelőbajnoksággá tehetik a Bundesligát a Premier Leauge-klubok számára.

Aztán olyanok is vannak, akik végül Németországban találták meg a számításukat. Utóbbi sorba tartozik például a Manchester Cityből előbb kölcsönbe, majd végleg Lipcsébe kerülő Angelino vagy a Wolfsburg csatára, az ugyancsak a Citytől megvásárolt Lukas Nmecha és középpályás Felix Nmecha, a Liverpooltól kölcsön után végleg az Uninon Berlinbe igazoló Taiwo Awoniyi, a Manchester United U23-as csapatától Freiburgba szerződő Nishan Burkart.

Ha a többi európai topliga viszonyát is megvizsgáljuk az angol Prmeir League-gel, akkor a francia Ligue 1 még a Bundesligánál is több fiatalt ad az angol élvonalba, még inkább igaz rá a nevelő bajnokság kitétel, viszont és a spanyol La Liga klubjai is egyre több fiatalt adnak el vagy adnak kölcsön az angol Premier League-be. Az olasz Serie A-ban viszont továbbra az a jellemzőbb, hogy korosodó, a Premier League-ből már „kikopó” játékosok szerződnek Angliából Olaszországba, mint ezen a nyáron Olivier Giroud (Chelsea – Milan), Davide Zappacosta (Chelsea – Atalanta), Felipe Anderson (West Ham – Lazio), Rui Patrício (Wolverhampton – Roma), a 23 év alatti fiatalok közül a Serie A-ból csak a japán Takehiro (Bologna – Arsenal) került az angol élvonalba a legutóbbi átigazolási időszakban.

A magyar NB I estében jelenleg nem beszélhetünk felvevőpiacról, vagyis olyan bajnokságról, amelynek a klubjai előszeretettel igazolnának Magyarországról (alighanem ezért sem nőtt igazán az elmúlt két-három évben a külföldön szereplő magyar játékosok száma). Korábban a lengyel bajnokság tartozott ebbe a kategóriába, a 2010-es években Lovrencsics Gergőtől, Kádár Tamáson, Holman Dávidon, Nikolics Nemanján és Gyurcsó Ádámon át Nagy Dominikig egy sor magyar válogatott labdarúgó szerepelt lengyel csapatokban. Most inkább elvétve találunk egy-egy példát: legutóbb tavaly nyáron, a diósgyőri Tamás Márk került magyarként, az NB I-ből a Slask Wroclawhoz, idén nyáron pedig a Ferencvárostól ment a varsói Legiához az ukrán Ihor Haratin, a horvát Roko Baturina pedig a Lech Poznanhoz kölcsönbe (igaz, a horvát csatár az első csapatban, bajnoki meccsen még nem játszott Poznanban).

Ami pedig a másik oldalt illeti: a 2000-es években főleg a szerb és a horvát bajnokságból érkeztek az NB I-be nagy számban légiósok, de nagyrészt olyanok, akik hazájukban sem számítottak meghatározó játékosnak, és jobb híján, szabadon igazolható játékosként kerültek Magyarországra. Mára ez megváltozott, egyre több U-válogatott vagy felnőttválogatott tehetség is érkezik a délszláv bajnokságokból, átigazolási díj fejében – például Baturina (Dinamo Zagreb – FTC), Armin Hodzic (Dinamo Zagreb – Fehérvár), Zseljko Gavrics (Crvena zvezda) – és voltak kimondottan jó fogások az ukrán vonalról, hiszen például Ihor Haratin (Zorja – Ferencváros) vagy Olekszandr Zubkov (Sahtar – Ferencváros) is az NB I-ből mutatkoztak be az ukrán válogatottban, Haratint pedig már tovább is tudta értékesíteni a Fradi. Ezzel együtt arról természetesen nem beszélhetünk, hogy a magyar bajnokság nevelő bajnoksággá vált volna, valamely másik liga számára, de vannak olyan példák, amelyeknek tudatos „scoutinggal”, célzott játékospolitikával még lehet folytatása a jövőben.