Magyar kupakudarcok és tanmese a tetováltató tehetségről

Qarabag (azeri)–Köbenhavn
Vardar Szkopje (macedón)–Fenerbahce
Östersund (svéd)–Galatasaray
Sheriff Tiraspol (moldovai)–Legia Warszavaa
Skendërbeu (albán)–Dinamo Zagreb

Mi volt a közös ezekben a selejtezős párharcokban?

Az, hogy egytől-egyig a kevésbé ismert, esélytelenebbnek számító csapat jutott tovább, és jutott a héten kezdődő BL- (Qarabag) illetve El- csoportkörbe.

De hozhatunk néhányegyébpéldát is (Fehéroroszországból, Finnországból vagy éppen Kazahsztánból), olyan országokból, amelyek nem töltenek be vezető szerepet az európai labdarúgásban, de az elmúlt években szintén jutott be csapatuk az európai kupák csoportküzdelmeibe,arrólmár nem is beszélve hogy a 2017/2018-as El-csoportküzdelmekben például három cseh csapat (Slavia Praha, Zlin, Plzen) is szerepel majd.

Igen, valóban, Európa futballtérképe némilegátrendeződött. Azúgymondkicsik közüljó néhánybelerondított a nagyok játékába. Ahogy afentieredmények is mutatják ( és akkor a BL-résztvevő Maribor példáját nem is említve), nem lehetetlen felkerülni az európai futball nagy ( vagy kicsit kisebb) színpadára.

Ami viszont számunkra szomorú és sajnos évről-évre velejárója a futballunknak, hogy szeptembertől ismételten nem látunk magyar klubcsapatot azeurópaiporondon, bármennyire is rendeződött át az elmúlt években az a bizonyos futballtérkép.

A tisztánlátás érdekében, a csapatokkal kapcsolatban általánosságban, mint nehézség az azért megfigyelhető, hogy az európai kupák selejtezőinek korai kezdése okán nem tudnak megfelelően felkészülni, nincs elég idő a pihenésre, az új játékosok szerződtetésére, csapatba építésére. Más kérdés, hogy ezzel a problémával nemcsak a magyar kluboknak kell megküzdeniük.

No, de akkor mégis, mi lehet a magyarázat az állandó korai magyar búcsúkra? Mik lehetnek az okok?

Erre lennéksokad magammalkíváncsi. Sokszor és sokan próbálták megfejteni - laikusok, szakemberek. A teljesség igénye nélkül én ismegpróbálom csokorba gyűjteni a legfontosabb kérdéseket.

A képzés alacsony hatékonysága az egyik fő ok?

Igen, biztos van igazságtartalma. Mert mégis, hány, nemzetköziszinten igazán jegyzett játékost sikerült az akadémiáknak kinevelniük az első, 1992-es születésű akadémiai korosztály óta? De, vajon Azerbajdzsánban vagy Moldovában magasabb lenne az utánpótlásképzés színvonala? – Nem hiszem...

Nem megfelelőek a játékoskeretek?

Igen, biztos ebben is van igazság. De a Videotonban és a Ferencvárosban magyar és külföldi válogatottak sora futballozik.

A dél-afrikai Dino Ndlovu (Qarabag), a kongói Ziguy Badibanga vagy az örmény Tigran Barszeghian (Vardar Szkopje) ennyivel jobb játékosok lennének, mint mondjuk a nigériai Ezekiel Henty (Videoton), a nigeri Amadou Moutari (Feencváros) vagy éppen Danko Lazovics (Videoton)?

Motiváció, akarati tényezők?

Évek óta nem szerepelt sem a BL-ben, sem az El-ben magyar csapat, ha ez nem motiválja eléggé a játékosokat, akkor mi más?

Edzői hibák?

Kérdéses.

Az elmúlt években többek között német, francia, olasz, holland és szerb szakember is dolgozott kupacsapatainknál, de az áttörés egyiküknek sem sikerült.

Például Marko Nikolics, a Vidi vezetőedzője az előző idényben bajnok és kupagyőztes volt a Partizánnal, amely éppen a fehérváriakon keresztül el is jutott az El-csoportkörig, Nem gondolnám, hogy a szerb mester néhány hét alatt, mióta Magyarországra szerződött, rosszabb edzővé vált volna.

Pénz hiánya, mint régen?

Ez a kérdés (szerencsére) jelenleg nem lehet a legfőbb probléma, azzal együtt sem, hogy afentemlített csapatok közül azért többen valamennyivel nagyobb költségvetéssel bírnak, mint a hazai élcsapatok.

Talán a kiválasztás illetve a „scouting” nem megfelelő?

Ebben lehet valami.

Hogy miért? Például azért, mert míg a Bayern München a nyáron azért küzdött – végül sikertelenül –, hogy elcsábítsa a Borussia Dortmund fő megfigyelőjét, a VfB Stuttgarttal is hírbe hozott Sven Mislintatot, aki például Pierre-Emerick Aubameyangot és Ousmane Dembélét is a BVB-hez terelgette, addig nálunk a legtöbb klubnál még mindig nem alkalmaznak főállású megfigyelőket.

De említhetjük példaként Ramón Rodríguez Verdejo, vagyis Monchi példáját is, akit az AS Roma idei legjobb igazolásának tartanak. Ő a klub új, a játékospolitikáért is felelős sportigazgatója. Az AS Roma előtt mintegy évtizeden keresztül a Sevillánál töltött be hasonló pozíciót, olyan játékosok felfedezését kötik hozzá, mint Sergio Ramos, Jesús Navas vagy a légiósok közül Dani Alves, Ivan Rakitic, de még hosszasan sorolhatnák a klasszisokat.

Egy-két kezdeményezéstől eltekintve ez a terület Magyarországon még a „szóra sem érdemes" kategóriájába tartozik.

Koncentráltság hiánya?

Igen, elképzelhető. De ha a Vidi-játékosoknál a francia Bordeaux ellen megvolt, akkor a végén, az utolsó lépcsőfoknál, a szerb Partizan elleni hazai meccsen miért hiányzott?

A fentiek alighanem együttesen, valamelyik nagyobb, valamelyik kisebb mértékben, eredményezik a magyar csapatok eredménytelenségét.

Tanmese a tetováltató tehetségről

Végezetül engedjenek meg nekem egy tanmesét, ami ugyan nem kapcsolódik szorosan a fentiekhez (talán a motivációhoz, az akarati tényezőhöz köthető), de a közelmúltban megtörtént eset jól példázza a mai magyar futballvalóságot, annak minden bajával együtt.

Mint tudjuk, minden fiatal vágya, hogy külföldre kerüljön, és ott valósítsa meg a futballal kapcsolatos álmait. Az is tudvalevő sajnos, hogy ez egyre kevesebbeknek sikerül, mert egyre kisebb a kereslet a magyar tehetségek iránt.

Nos, adott egy fiatal tehetséges játékos, sikerült megszervezni a számára, hogy együtt készüljön a top négy európai bajnokságban szereplő egyik csapat korosztályos alakulatával.

A fiatalember, aki elvileg tudatosan készült és évek óta tanulta az adott ország nyelvét, már a kezdetekben sem érezte jól magát, azt mondta, nem olyanok a körülmények, mint amit otthonmegszokott... Valamint arra is panaszkodott, nem tudkommunikálnia többiekkel – vajon akkor mit is tanult a nyelvórákon a közelmúltban?

És hát az újabb akadály, a munka – ott naponta kétszer két óra edzés volt, ez teljes meglepetésként hatott rá.

„Kell ez nekem? – gondolhatta a komfortzónájából kiszakított, az életvezetési feladatokkal most szembesülő hősünk. – Hiszen otthon sokkal jobban elvagyok ."

És láss csodát, a topligás klub még így is lát benne fantáziát, fantáziát abban, hogy labdarúgót ( és nem szimplán csak focistát ) neveljen belőle.

Mit tesz hát a fiatal?

SOS hívja az ügynökét és közli vele, hogy intézkedjen, mert ebből neki elege van, ez nem hiányzik neki – otthon várja őt az egyik élcsapat, ezért egy percet sem marad tovább.

Egy dolog azért megmaradt benne – profizmusra törekszünk, ugye? –, hogy ott kint minden srácnak volt tetkója. Mihez kezd eztán a derék magyar futballtehetség? Elsőútjaegy hazai tetováló szalonba vezet, immár egy hazai élcsapat játékosaként...

Természetesen ezzel a kiragadott példával nem azt akarom szemléltetni, hogy minden fiatal magyar tehetségnek ilyen a hozzáállása, de attól félek, néhány év múlva, mikor ismét a magyar futballkudarcok okait keressük, már az ő személyes szerepvállalása okánis tesszükmindazt...