Művészeket Neveljünk Ne Gépeket - Wágner Ádám gondolatai a futballról

facebook bejegyzés alapján:

Szerintem, kicsit rossz a lényeglátásunk, nekünk, magyaroknak. Alényeg a következő: Magyarországon, teljesen véletlenszerű a kicsi gyerekek kiválasztása. Abban talán egyet érthetünk, hogy már az óvodás korban is tisztán látszódik egyes gyerekeken a genetikai fogékonyság. Aki foglalkozott már óvodásokkal, az tudja, hogy egész egyszerűen vannak olyan született gyerekek, akik harmóniában vannak a labdával, és fogékonyak a tanulásra. Én azt még soha nem láttam, hogy az ügyes kisgyerek ügyetlenné válik az évek folyamán. Azt meg igen ritkán tapasztaltam, hogy a genetikailag az elején ügyetlent, középszintnél magasabb szintre lehetne szisztematikus neveléssel felhozni. Tehát, a figyelem, a genetikailag fogékony 4-6 évesekre kellene, hogy fókuszálódjon.

Ez nincs így. István említette, hogy nincsenek egyéniségek. Egyéniségek nálam azok, akik esztétikailag, látványban szép megoldásokat választanak. Tehát, művészi elemeket visznek a labdarúgásba. Nem csak általános stílustechnikai elemeket alkalmaznak. Nálam, kisgyerekkorban, amikor a kollektív együttműködésre való hajlam még nincs meg, az esztétikai elemek a következők: cselek, irányváltások, megtévesztő mozdulatok, labdavezetési technikák, labdakezelési technikák, grundtechnikák, ellenfelet távol tartó mozdulatok, kapura továbbítási elemek, akrobatikus elemek.

Amikor az általunk genetikailag fogékonynak tartott gyerekeinket ilyen stílustechnikai elemekkel szisztematikusan felruháztuk (The Coerver Method), akkor egy nagyon fontos lépcsőhöz érkezünk. És ez nem más, mint az, hogy milyen stílusú labdarúgót szeretnénk kiképezni a játékosból. És itt jön a játékfelfogás kérdésköre. A holland, a spanyol flozófia (és régen a tradicionális magyar filozófia) egy párharcmentes életmódra neveli a játékosokat, akik az ellenfelet mindig távol akarják tudni a labdától. A futballnak így a kollektivitása kerül előtérbe. A társakkal történő összműködéses elemek (kényszerítőzési formák, tiki-taka elemek, forgások, mögékerülések stb.), mint szintén művészies, képi hatást keltő elemek kerülnek előtérbe. És a kulcs ebben a filozófiában két dolog: nem a posztokhoz, hanem a funkciókhoz pozícionálja a játékosokat, és minden megoldásukat a védő helyezkedése határozza meg, és a döntés a védő helyezkedésétől függően történik.

Más kultúrák, mint a tradicionális német, az olasz és az angol már a párharc dominanciát emeli ki, ahol elismerésre méltó a labdarúgás fizikai jellege (történelmi okok miatt), és "kislányos" dolognak számít a cselszövés, a passzokkal történő operálás, tehát ott üldözendő filozófia az, ami nekünk magyaroknak a követendő út lenne. Szóval, ezeket a kultúrákat követve, a tradicionális magyar stílusból kiindulva, egy játékosunk, egy kisgyerek halálra van ítélve ezekben a közegekben. Tehát, a megoldás: 6-12 éves korban egyéni stílustechnikai repeortárral kell felvértezni a 4-6 éves korban genetikailag fogékony játékosainkat, majd a kollektív együttműkédesre való hajlam idején a párharcmentes, játékos összműködési elemekkel (szintén művészi hatást kiváltó stílustechnikai elemek, mint például a függőleges kényszerítőzés, hármas kényszerítőzés stb.) való felvértezés kerüljön sorra. Emögött pedig az átlós játékszervezésű filozófia, a funkciókhoz való pozícionálás (ez a szintetizáló gondolkodásmód) kell, hogy megjelenítődjön, amely magában hordozza a tradicionális magyar stílust: A GYORS, HELYCSERÉS, SOKMOZGÁSOS, VÁLTOZATOS TÁMADÓJÁTÉKOT. És ebben egy árva szót sem ejtettem játékrendszerekről. Kizárólag az egyén érdekeit említettem. Ez a filozófia egyéniségeket termel - akik művészek -, és nem gépeket.