Továbbra is kieső helyen áll Loic Nego csapata

P.  GY. B. P. GY. B.
Vágólapra másolva!
2024.12.15. 18:58
Kieső helyen maradt a Le Havre (fotó: Facebook/Havre Athletic Club FA)
A Loic Negót foglalkoztató Le Havre hazai pályán kapott ki a Strasbourgtól a Ligue 1 15. fordulójában.

A Nantes elleni idegenbeli siker után két vereséget szenvedett a Le Havre, ám a Strasbourg ellen megvolt a lehetőség a javításra, tekintve hogy az elzásziak az előző öt meccsükön csak egy pontot szereztek.

Az első félidő viszont nem a normandiaiak szája íze szerint alakult: a 28. percben egy kisszöglet után Dilane Bakwa ívelt középre, bent többen is elvétették a labdát, amit Habib Diarra vágott a kapuba. Négy perccel később Bakwa Sebastian Nanasit ugratta ki a jobbösszekötő helyén, s a magyar származású svéd játékos kilőtte a rövid sarkot a szöget rosszul záró Arthur Desmas mellett.

Negót a 64. percben cserélte le edzője, csapata pedig a hajrában újabb gólt kapott, Andrey Santos állította be a 3–0-s végeredményt. A Le Havre maradt kieső helyen.

Eredményes hetet zárt a Brest, amely a BL-ben a PSV-t, a Ligue 1-ben a Nantes-ot győzte le. A Rennes az Angers-t verte meg, a vendégek az utóbbi öt mérkőzésükből így négyszer pont nélkül maradtak.

FÉRFI LABDARÚGÁS
Ligue 1, 15. forduló
Le Havre–Strasbourg 0–3 (H. Diarra 28., Nanasi 32., Andrey Santos 90.)
Brest–Nantes 4–1 (Doumbia 24., Chardonnet 27., Sima 88., 90+3. ill. Douglas Augusto 48.)
Rennes–Angers 2–0 (Grönbaek 33., Assignon 90+2.)
Később:
20.45: Paris SG–Lyon
Korábban:
Montpellier–Nice 2–2 (Chotard 22., Luce 80., ill. Laborde 17., Buanani 28.)
Szombaton játszották:
Olympique Marseille–Lille 1–1 (Merlin 17., ill. B. Diakité 88.)
Auxerre–Lens 2–2 (Perrin 31., Osho 73., ill. El Ajnaui 22., Nzola 45.)
Reims–Monaco 0–0
Pénteken játszották:
Toulouse–Saint-Étienne 2–1 (Babicka 55., Abuhlal 85., ill. Stassin 53.)

   
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSAMGyDVL–KGkP
  1. Paris SG1410437–11+2634
  2. Marseille1593332–18+1430
  3. Monaco1593324–12+1230
  4. Lille1576225–15+1027
  5. Lyon1474326–17+925
  6. Nice1566328–19+924
  7. Lens1566319–14+524
  8. Auxerre1563623–23021
  9. Toulouse1563617–17021
10. Reims1555520–18+220
11. Brest1561824–27–319
12. Rennes1552820–20017
13. Strasbourg1545625–27–217
14. Nantes1535717–24–714
15. Angers1534814–26–1213
16. Saint-Etienne15411012–34–2213
17. Le Havre1541111–29–1812
18. Montpellier15231015–38–239


 

 

Legfrissebb hírek

Hein félpályás gólja döntött, a Metz egy év szünet után visszatért a Ligue 1-be

Francia labdarúgás
11 órája

Djibril Cissét ünnepelték Auxerre-ben, Thierry Henry nagy góllal köszöntötte

Francia labdarúgás
2025.05.28. 10:02

A Bournemouth francia válogatott játékossal pótolhatja Kerkezt – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.05.28. 09:33

A FIFA 2000 eurós tartozás miatt majdnem kizárta a Lyont több átigazolási időszakból

Francia labdarúgás
2025.05.27. 18:54

Babos Tímea megszerezte a 27. trófeáját párosban

Tenisz
2025.05.24. 13:56

Ligue 1: nem dőlt el semmi az osztályozó első meccsén

Francia labdarúgás
2025.05.21. 21:57

Babosék negyeddöntősök párosban a strasbourgi tenisztornán

Tenisz
2025.05.18. 17:56

A 99. percbeli büntetővel maradt bent Loic Nego csapata a francia élvonalban

Francia labdarúgás
2025.05.17. 23:29
Ezek is érdekelhetik