Csúnyán eltángálta Negóékat a Lyon; öt gólt vágott a Marseille

Vágólapra másolva!
2024.10.20. 22:43
Negóék padlót fogtak a Lyon ellen (Fotó: AFP)
A francia labdarúgó-élvonal (Ligue 1) 8. fordulójának első vasárnapi mérkőzésén a Loic Negóval a kezdőben felálló Le Havre a Lyont fogadta, és hazai pályán nagy zakónak lett kis gazdája: Lacazette-ék 4–0-ra győztek. A későbbi találkozókon nyert az Auxerre, idegenben játszott döntetlent a Nice és az Angers, a Marseille viszont öt gólt vágott vendégként.

LE HAVRE–LYON

Sorozatban ötödik bajnoki mérkőzésén is vereséget szenvedett a francia bajnoki tabellán ilyen módon egyre lejjebb csúszó Le Havre: a Lyon a kezdéstől fogva szinte ráborította a pályát a hazaiakra, a látogatók közel 80 százalékban birtokolták a labdát. A nagy nyomásnak 32 perc után lett meg az eredménye, a brazil Abner révén szerzett vezetést az első félidőben a kapura lövési versenyt 9–1-re megnyerő Lyon.

Fordulás után aztán enyhült az OL szorítása, és néha már a hazaiak is el-eljutottak a vendégkapuig, ám beszédes adat, hogy a teljes mérkőzés alatt mindössze egyetlen kaput eltaláló lövést hoztak össze, miközben a Lyon Malick Fofana révén stabilizálta a vezetését negyedóra elteltével. A veterán Alexandre Lacazette révén aztán húsz perccel a vége előtt gyakorlatilag bebiztosította a győzelmét a Lyon, a kegyelemdöfést pedig Szaid Benrahma vitte be a rendes játékidő letelte előtti percekben.

A magyar válogatott szélső Loic Nego végigjátszotta a meccset, a 6. percben sárga lapot kapott, és csapata jobban teljesítő játékosai közé tartozott. 0–4

NANTES–NICE

A kora esti idősávban aztán következett a Ferencváros csütörtöki Európa-liga-ellenfele, a Nice, amely a hozzá hasonlóan kilencpontos és a tabellán egy hellyel mögötte álló Nantes otthonába látogatott. A gól nélküli első félidőt követően a Nantes a második játékrész közepén Matthis Abline révén megszerezte a vezetést, ám a nizzaiak öt percen belül egyenlítettek Evann Guessand találatával. A vendégeknek ez volt sorozatban a harmadik döntetlenjük a bajnokságban, legutóbb épp egy hónapja, az 5. fordulóban győztek, akkor viszont mindent kiadtak magukból, mivel 8–0-ra verték a St. Étienne-t. 1–1

A TÖBBI MÉRKŐZÉSEN

Az Auxerre-nek az sem okozott gondot, hogy Jubal tizenegyest hibázott, mert Sinaly Diomandé és Hamed Traoré góljával így is kétgólos előnybe került, a Reims pedig csak a hajrában tudott betalálni Nakamura Keito révén (2–1). Az Angers-nak viszont nem fért bele a kihagyott büntető – Himad Abdelli rontott –, mivel ugyan Ibrahima Niane góljával vezetést szerzett idegenben, a Toulouse egygólos hátrányból felállt, Joshua King találatával otthon tartott egy pontot (1–1). Késő este a Marseille fölényes győzelmet aratott a sereghajtó Montpellier otthonában. A vendégek 44 másodperc elteltével már vezettek, Elye Wahi két lépésről lőtt az üres kapuba. A 36. percben Amin Harit maradt teljesen üresen 10 méterre a hazai kaputól, és a léc alá vágta a labdát, négy perccel később pedig Pierre-Emile Höjbjerg gurított 14 méterről a jobb alsóba. A második félidőben a volt Manchester United-támadó, Mason Greenwood lőtt a jobb alsóba egy kontra végén, majd Sztefan Dzsodics piros lapja miatt emberhátrányba kerültek a hazaiak és szűk tíz percre rá Luis Henrique pedig beállította a végeredményt (0–5).

FRANCIA LIGUE 1
8. FORDULÓ
Le Havre–Lyon 0–4 (Abner 32., M. Fofana 57., Lacazette 71., Benrahma 87.)
Auxerre–Reims 2–1 (Diomandé 16., Hamed Traoré 62., ill. Nakamura 90+4.)
Nantes–Nice 1–1 (Abline 67., ill. Guessand 72.)
Toulouse–Angers 1–1 (J. King 64., ill. Niane 5.)
Montpellier–Olympique Marseille 0–5 (Wahi 1., Harit 36., Höjbjerg 40., Greenwood 58., Luis Henrique 73.)
Kiállítva: Dzsodics (64., Montpellier)
Szombaton játszották
PSG–Strasbourg 4–2 (Mayulu 18., M. Asensio 47., Barcola 65., Li Kang In 90., ill. Mara 58., P. Diong 90+2.)
Brest–Rennes 1–1 (Del Castillo 55. – 11-esből, ill. Jota 86.)
Saint-Étienne–Lens 0–2 (Frankowski 20., Labeau-Lascary 79.)
Pénteken játszották
Monaco–Lille 0–0
Kiállítva: Teze (61., Monaco)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSAMGyDVL–KGk 
1. Paris SG86225–8+17 20 
2. Monaco86214–4+10 20 
3. Marseille852121–8+13 17 
4. Lille842213–8+5 14 
5. Lens8359–4+5 14 
6. Reims842215–12+3 14 
7. Lyon841314–12+2 13 
8. Nice824216–8+8 10 
9. Nantes824210–9+1 10 
10. Strasbourg824216–1610 
11. Brest831411–14–3 10 
12. Auxerre83511–16–5 
13. Rennes822412–12
14. Saint-Etienne82156–20–14 
15. Toulouse81347–11–4 
16. Le Havre8267–19–12 
17. Angers8446–14–8 
18. Montpellier81168–26–18 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik