Mégsem lesz PSG–Monaco szuperkupa-mérkőzés Pekingben

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2024.07.03. 17:51
Amikor a trófea legutóbb külföldre „utazott”, Tel-Aviv volt a helyszín (Fotó: AFP)
Bár mindkét kormány elvi támogatása megvan, mégsem rendezik meg augusztus 8-án Pekingben a Paris Saint-Germain–Monaco francia Szuperkupa-mérkőzést (Trophée des Champions) – értesült a L'Équipe francia sportnapilap. Időközben a PSG megerősítette, hogy a mérkőzést elhalasztották.

 

A mérkőzés a francia–kínai diplomáciai kapcsolatok felvételének 60. évfordulója előtt is tisztelgett volna – Hszi Csin-ping kínai elnök-pártfőtitkár májusi párizsi látogatása idején is szóba került a szervezése –, de a L'Équipe úgy tudja, hogy a kínai adminisztráció nehézkes működése miatt már nincs lehetőség a kijelölt időpontig megszervezni a mérkőzést. 

Bár még a hivatalos engedélyt nem kapta meg a francia liga, képviselői már jártak Kínában, sőt televíziós és marketingpartnert is találtak az eseményhez.

A francia sportnapilap szerint a mérkőzést nem rendezik meg nyáron; ugyanúgy halasztás lesz, mint a legutóbbi kiírásban – ezt időközben a PSG megerősítette az X-en –, az új időpont és a helyszín egyelőre kérdéses.

Eredetileg a Kongói Demokratikus Köztársaság is pályázott a rendezésre, de jelen állás szerint valószínűbb, hogy az afrikai ország a 2026-os kiírást kapja meg – spanyol és olasz mintára akkor már négy csapattal tervezik megrendezni a francia Szuperkupát.

A trófeáért a bajnok és a kupagyőztes mérkőzik meg; mivel az idén a PSG hódította el mindkét trófeát, bajnoki ezüstérme révén a Monaco jogosult a részvételre.

A Trophée des Champions-ért korábban már háromszor játszottak Kínában, de vendégeskedett a mérkőzés Marokkóban, Tunéziában, az Egyesült Államokban, Kanadában, Ausztriában, Gabonban és Izraelben is.

 

Legfrissebb hírek

Nagyon sima volt a döntő, a PSG Francia Kupa-diadallal melegített a BL-fináléra

Francia labdarúgás
2025.05.24. 23:06

Triplaesőt zúdított a címvédőre a Fenerbahce, be is jutott a férfi kosár Euroliga döntőjébe

Kosárlabda
2025.05.23. 19:21

A 99. percbeli büntetővel maradt bent Loic Nego csapata a francia élvonalban

Francia labdarúgás
2025.05.17. 23:29

Ligue 1: angol válogatott védővel erősített a Monaco

Francia labdarúgás
2025.05.15. 08:28

Csillogó nevek helyett csillogó középpálya a PSG-nél

Bajnokok Ligája
2025.05.14. 11:53

Ligue 1: Negóék meccse félbeszakadt, aztán folytatódott, és kikaptak a Marseille-től

Francia labdarúgás
2025.05.10. 23:52

Három ember kórházba került a BL-elődöntőt követő párizsi ünneplés során

Bajnokok Ligája
2025.05.08. 20:02

Dupla Tízes: minden idők egyik legjobb elődöntője után Inter–PSG a BL-fináléban

Bajnokok Ligája
2025.05.08. 19:48
Ezek is érdekelhetik