Itt az új PSG? Szaúd-Arábia megvenné a párizsiak egyik riválisát

Vágólapra másolva!
2024.06.24. 18:39
Ilyen egy tárgyalás Szaúd-Arábiában (a képünk illusztráció: II. Albert monacói herceg és Mohamed bin Szalmán szaúdi koronaherceg találkozója, fotó: AFP)
A PSG a Ligue 1 igazi nagyhatalma, gazdasági értelemben mindenképpen, de a katari tulajdonú párizsi csapat új riválist kaphat: az AS Monaco szaúdi pénzekből épülhet újjá, s a L’Équipe szerint legalább akkora költségvetésből gazdálkodhat majd a hercegségbeli klub, mint a párizsi.

 

Szaúd-Arábia hónapok óta tárgyal az AS Monaco megvételéről, a szaúdi állami cég képviselői rengetegszer jártak már a városban, bár konkrét ajánlatot még nem tettek, de megvizsgálták a projekt megvalósíthatóságát. A L’Équipe úgy tudja, többször is tárgyaltak a szaúdiak Luís Camposszal, akit a Monaco új elnökének szeretnének megtenni – a neves szakember most éppen a PSG stratégiai igazgatója, korábban volt a Monaco sportigazgatója 2013 és 2016 között, és nagy sikerrel dolgozott.

Francia források szerint Campos nem akarja otthagyni a PSG-t, ám a gyakori találkozók során azzal kecsegtetik, hogy Monacóban teljhatalmat kapna (erről Párizsban csak álmodhat).

A Ligue 1-nek mindenképpen szüksége van új anyagi forrásokra, és egy új nagy csapat, egy új rivális megjelenésével fel lehetne tornázni a tévés és szponzori pénzeket.

A Monaco tulajdonosa, az orosz Dmitrij Ribolovljev korábban elismerte, hogy kapott egy megfontolandó ajánlatot a Monacóért, és nem zárkózik el az eladásától.

 

Legfrissebb hírek

Mire lesz elég a leggazdagabb francia család pénze és az RB-csoport tudása?

Francia labdarúgás
2025.07.29. 13:17

A Monaco segédedzőjeként folytatja Lőrincz Ábel – hivatalos

Francia labdarúgás
2025.07.28. 21:07

Sallai Roland csapattársa lehet Gianluigi Donnarumma – sajtóhír

Francia labdarúgás
2025.07.26. 18:13

A Lyon a Ligue 1-ben marad – számos klub továbbra is bajban

Minden más foci
2025.07.23. 11:07

Nego elárulta, busás fizetéssel csábították Szaúd-Arábiából

Francia labdarúgás
2025.07.17. 11:40

Nego szerződést hosszabbított Franciaországban – hivatalos

Francia labdarúgás
2025.07.15. 17:50

Csodás érzés nyerni, pláne, hogy előzetesen senki sem hitt bennünk – Cole Palmer

Klub-vb
2025.07.14. 00:12

Hármat rúgott a PSG-nek, a Chelsea lett a klubvilágbajnok!

Klub-vb
2025.07.13. 23:19
Ezek is érdekelhetik