PSG: Mbappé visszakerült az első csapat keretébe

Vágólapra másolva!
2023.08.13. 12:46
null
Kylian Mbappé legközelebb talán már játszik a PSG-ben (Fotó: AFP)
Kylian Mbappé – aki szerződésével összefüggő viták miatt hetek óta nem edzett együtt a társaival – klubja, a Paris Saint-Germain közlése szerint visszakerült az első csapat keretébe.

A párizsi klub arról számolt be, hogy „konstruktív és gyümölcsöző” megbeszélést folytatott a világbajnok támadó és a klubvezetés szombaton, a Lorient elleni első bajnoki mérkőzés előtt, és ennek eredményeként vasárnaptól újra ott van a keretben a 24 éves futballista.

A huzakodás június közepén kezdődött, amikor a 2018-ban vb-győztes, tavaly vb-ezüstérmes Mbappé levélben közölte a PSG irányítóival, hogy nem kívánja meghosszabbítani a jövő nyáron lejáró szerződését, a klubvezetés ugyanis mindenképpen szeretné elkerülni, hogy a csatár a szerződése lejártakor ingyen távozhasson.

Sokáig arról szóltak a hírek, hogy a Real Madrid akarja megszerezni Mbappét, ő maga azonban jelezte, hogy a mostani idényben biztosan Párizsban marad. Legutóbb, július végén a szaúdi al-Hilal világcsúcsot jelentő 300 millió eurós ajánlatot tett érte a PSG-nek. A párizsi klub megerősítette a szaúdi érdeklődést, egyúttal engedélyt adott, hogy az al-Hilal tárgyaljon a játékossal.

Mbappé nem játszott az első bajnoki meccsen, amely gól nélküli döntetlennel ért véget, de ott volt a Parc des Princes lelátóján a klub új igazolásával, a szintén francia és 2018-ban ugyancsak világbajnok Ousmane Dembélével együtt.

Legfrissebb hírek

Három góllal nyert a Marseille, zsinórban negyedik győzelmét aratta a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
5 órája

Először nyert kapott gól nélkül a Ligue 1-ben az újonc párizsi csapat

Francia labdarúgás
2025.10.03. 22:57

Nuno Mendes volt a Barca elleni BL-meccs hőse – ő volna a világ legjobb balbekkje?

Bajnokok Ligája
2025.10.02. 09:01

Hansi Flick megérdemeltnek tartja a PSG győzelmét

Bajnokok Ligája
2025.10.02. 07:24

Sorozatban harmadszor nyert a Barcelona otthonában a PSG!

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 22:52

Ligue 1: nem fékez a Lyon, behúzta a Lille elleni idegenbeli rangadót is

Francia labdarúgás
2025.09.28. 19:45

Belső védői góljaival zsebelte be a három pontot a PSG az Auxerre ellen

Francia labdarúgás
2025.09.27. 23:05

A végjátékban fordított, s nyert Strasbourgban az Olympique Marseille

Francia labdarúgás
2025.09.26. 22:45
Ezek is érdekelhetik