Ligue 1: Mbappé kétszer kihagyott egy tizenegyest, majd megsérült

Vágólapra másolva!
2023.02.01. 22:59
null
Ez nem Mbappé napja volt: kétszer kihagyta ugyanazt a tizenegyest, majd lesérült (Fotó: Getty Images)
Kétgólos győzelmet aratott a Paris Saint-Germain Montpellier-ben a francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Ligue 1) 21. fordulójában.

 

Mozgalmas első félidőt tudhatott maga mögött a PSG Montpellier-ben, a 10. percben Kylian Mbappé tizenegyesét védte Lecomte, majd az újrarúgatott büntetőt a kapufára bikázta a francia sztár, akit 11 perccel később sérülés miatt le kellett cserélni.

 

 

A párizsi alakulat ezután még betalált az első félidőben, de Lionel Messi találatát les címén érvénytelenítette a játékvezető. A második félidőben bedarálta ellenfelét a PSG: Hakimi lesgólja után Fabián Ruíz, majd Messi szerzett érvényes találatot. A hazaiak becsületgólját Nordin jegyezte, majd egy kontrából Zaire-Emery állította be a 3–1-es végeredményt.

A Monaco gólgazdag meccsen gyűrte le az egyre nehezebb helyzetbe kerülő Auxerre-t, az Intertől kölcsönvett Ionut Raduval a kapuban felálló újonc kétszer is szépített, de egyenlíteni már nem tudott (3–2).

Hiába focizta le a Brestet, nem tudott nyerni a Lyon. A kiesőjelölt breton csapat kihúzta kapott gól nélkül Laurent Blanc gárdája ellen, és értékes ponttal gazdagodott.

Elesett a lens-i erőd. Laborde gólja három pontot ért a nizzaiaknak, akik rendkívül nehéz terepen arattak győzelmet (0–1).

Nem tett csodát Rennes-ben a Strasbourg, a BL-re hajtó hazaiak három góllal küldték haza a kiesés elől menekülő elzászi gárdát (3–0).

FRANCIA LIGUE 1
21. FORDULÓ
Lens–Nice 0–1 (Laborde 57.)
Lyon–Brest 0–0
Monaco–Auxerre 3–2
(Ben Yedder 11., Ben Seghir 30., Embolo 82., ill. Abline 68., Da Costa 84.)
Montpellier–PSG 1–3 (Nordin 89., ill. Ruíz 55., Messi 72., Zaire-Emery 90+1.)
Rennes–Strasbourg 3–0 (Gouiri 3., 21., Doué 51.)
KORÁBBAN
Angers–Ajaccio 1–2 (Sima 13., ill. Soumano 65., El Idrissy 90+3.)
Lille–Clermont 0–0
Nantes–Olympique Marseille 0–2
(Joao Victor 58. – öngól, Unahi 90+2.)
Reims–Lorient 4–2 (Balogun 44., 61., 64. – az elsőt 11-esből, Doumbia 51., ill. Le Fée 10., I. Koné 36.)
Toulouse–Troyes 4–1 (Dallinga 16., Chaibi 36., Van den Boomen 55. – 11-esből, Onaivu 88., ill. M. Baldé 12. – 11-esből)

AZ ÁLLÁS
1. Paris SG 21 16 3 2 52–16 +36 51
2. Marseille 21 14 4 3 42–17 +25 46
3. Lens 21 13 6 2 33–15 +18 45
4. Monaco 21 12 5 4 46–29 +17 41
5. Rennes 21 12 4 5 40–22 +18 40
6. Lille 21 10 5 6 35–26 +9 35
7. Lorient 21 10 5 6 35–34 +1 35
8. Nice 21 8 7 6 24–20 +4 31
9. Clermont 21 8 6 7 24–27 –3 30
10. Lyon 21 8 5 8 30–23 +7 29
11. Reims 21 6 11 4 26–26 0 29
12. Toulouse 21 8 5 8 35–36 –1 29
13. Nantes 21 4 10 7 21–26 –5 22
14. Montpellier 21 6 2 13 31–43 –12 20
15. Brest 21 4 7 10 23–34 –11 19
16. Troyes 21 4 7 10 32–45 –13 19
17. Ajaccio 21 5 3 13 18–37 –19 18
18. Strasbourg 21 2 9 10 25–39 –14 15
19. Auxerre 21 3 4 14 18–46 –28 13
20. Angers 21 2 2 17 18–47 –29 8

 

Legfrissebb hírek

A PSG vezetőedzője után két kulcsjátékos is megsérült

Francia labdarúgás
Tegnap, 13:59

Kerékpárbalesetet szenvedett, kórházba került Luis Enrique

Francia labdarúgás
2025.09.06. 10:54

Chilwell érkezésével lett teljes a Strasbourg hatalmas nyári bevásárlása

Francia labdarúgás
2025.09.02. 12:30

Vezetett a Brest, de a Lens győzött

Francia labdarúgás
2025.08.29. 22:59

Út Budapestre: kisorsolták a Bajnokok Ligája ligaszakaszának párosításait – izgalomból nem lesz hiány...

Bajnokok Ligája
2025.08.28. 19:13

Nehéz anyagi helyzetbe került az előző idényben BL-induló elit ligás csapat

Francia labdarúgás
2025.08.26. 12:42

Nincs meg Negóék első pontja; Giroud döntött a Monaco elleni ráadásban

Francia labdarúgás
2025.08.24. 22:58

Kettős emberelőnyben ütötte ki a Lorient a Rennes-t a breton derbin

Francia labdarúgás
2025.08.24. 17:02
Ezek is érdekelhetik