Ligue 1: „Köszönöm és viszlát!” – kiviharzott a sajtótájékozatóról a Lyon vezetőedzője

Vágólapra másolva!
2023.02.04. 14:38
null
Laurent Blanc sajtótájékoztatója tíz percig tartott (Fotó: AFP)
Nem vette jó néven Laurent Blanc, a Lyon vezetőedzője, hogy az átigazolásokról kérdezték a Troyes elleni mérkőzés előtt. A tréner összeveszett az egyik újságíróval, majd kiviharzott a teremből – derül ki az RMC Sport beszámolójából.

 

Mindössze tíz percig tartott Laurent Blanc-nak, a Lyon vezetőedzőjének a Troyes elleni meccs előtti sajtótájékoztatója. A francia tréner a médiaesemény elején jelezte, nem szeretne a téli átigazolási időszakról beszélni, ennek ellenére az újságírók erről kérdezték.

„Az átigazolási időszaknak vége, ezzel a kerettel fejezzük be az idényt, a játékosaimmal dolgozni fogunk” – mondta Blanc, aki hozzátette, a meccsről beszélne inkább, mert az igazolásokról egy teljes sajtótájékoztatót tartott már.

Amikor az egyik újságíró tíz perc után a találkozóról kérdezett, a vezetőedző fogta magát és kisétált a teremből: „Te döntöttél úgy, hogy tíz perc után kezdesz a meccsről beszélni, szóval köszönöm és viszlát!” – zárta le a sajtótájékoztatót Blanc.

A Lyon három játékost igazolt a télen, emellett hatan távoztak. A csapat gyenge őszt produkált, jelenleg 10. a Ligue 1 tabelláján.

FRANCIA LIGUE 1
22. FORDULÓ

19.00:Troyes–Lyon

AZ ÁLLÁS
1. Paris SG21163252–16+3651
2. Marseille21144342–17+2546
3. Lens21136233–15+1845
4. Monaco21125446–29+1741
5. Rennes21124540–22+1840
6. Lille21105635–26+935
7. Lorient21105635–34+135
8. Nice2187624–20+431
9. Clermont2186724–27–330
10. Lyon2185830–23+729
11. Reims21611426–26029
12. Toulouse2185835–36–129
13. Nantes21410721–26–522
14. Montpellier21621331–43–1220
15. Brest21471023–34–1119
16. Troyes21471032–45–1319
17. Ajaccio21531318–37–1918
18. Strasbourg21291025–39–1415
19. Auxerre21341418–46–2813
20. Angers21221718–47–298
Legfrissebb hírek

Maguire: Kiábrándító az idényünk, de érezzük a fejlődést

Európa-liga
2 órája

Sima vereséget szenvedtek Negóék, akiket továbbra is a kiesés réme fenyeget

Francia labdarúgás
2025.04.13. 16:59

A Monaco simán megverte a Marseille-t, és le is tolta a második helyről

Francia labdarúgás
2025.04.12. 22:58

Szenzációs kapusteljesítménnyel és „japán” duplával ért el bravúros győzelmet a Reims

Francia labdarúgás
2025.04.11. 22:57

A PSG világbajnoka kérte, hogy játszhasson az utánpótláscsapatban

Francia labdarúgás
2025.04.11. 14:30

Többet ésszel, mint pénzzel – Cselőtei Márk publicisztikája

Francia labdarúgás
2025.04.08. 23:48

Ligue 1: Negóék már bennmaradó helyen állnak

Francia labdarúgás
2025.04.06. 22:44

Hat forduló még hátravan, de eldőlt: a PSG sorozatban negyedszer is francia bajnok

Francia labdarúgás
2025.04.05. 22:59
Ezek is érdekelhetik