Ligue 1: világbajnok futballista vette át a Lyon irányítását

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2022.10.10. 09:02
null
Laurent Blanc legutóbbi munkahelye a katari al-Rajjan volt (Fotó: AFP)
A hétvégén edzőváltás történt a Lyonnál: a holland Peter Boszt menesztették, és hétfői hatállyal a világbajnok labdarúgó, korábbi francia szövetségi kapitány Laurent Blanc vette át a csapat irányítását – derült ki francia klub vasárnap késő esti hivatalos közleményéből.

 

A hétfői hatállyal munkába álló Laurent Blanc két esztendőre szóló, 2024. június 30-ig érvényes szerződést írt alá a lyoniakkal. Peter Bosz 2021 májusa óta edzette az OL-t.

A 97-szeres válogatott, játékosként 1998-ban világbajnoki, 2000-ben Európa-bajnoki címet szerző Laurent Blanc Bordeaux-ban kezdte edzői pályafutását (2007–2010), bajnoki címet nyert a csapattal, majd a válogatottnál töltött kevésbé sikeres időszak (2010–2012) után a PSG szakvezetője lett.

Három bajnoki aranyérmet nyert a fővárosiakkal, de a nemzetközi sikerek elmaradtak, így 2016 nyarán távoznia kellett. Legközelebb 2020 decemberében, a katari al-Rajjannál vállalt edzői munkát, de 2022 februárjában az a megbízatás is véget ért a vártnál gyengébb eredmények miatt.

A Lyon öt forduló óta nyeretlen, 10 mérkőzés után 14 ponttal csupán a francia bajnoki tabella kilencedik helyén áll.


 

Legfrissebb hírek

A Lyon a Ligue 1-ben marad – számos klub továbbra is bajban

Minden más foci
2025.07.23. 11:07

Lyukas medencébe vizet tölteni: így megy tönkre egy BL-elődöntős futballcsapat

Francia labdarúgás
2025.07.22. 13:49

Nego elárulta, busás fizetéssel csábították Szaúd-Arábiából

Francia labdarúgás
2025.07.17. 11:40

Nego szerződést hosszabbított Franciaországban – hivatalos

Francia labdarúgás
2025.07.15. 17:50

Az UEFA visszasorolta a Crystal Palace-t az Európa-ligából a Konferencialigába

Európa-liga
2025.07.11. 19:24

Döntöttek a Lyonról, marad az élvonalban a klub

Francia labdarúgás
2025.07.09. 17:14

Szoboszlaiék klubja többet költött új játékosokra, mint a francia élvonal

Minden más foci
2025.07.09. 14:20

Az UEFA súlyos pénzbüntetéssel sújtotta a Chelsea-t, a Barcelonát és az Olympique Lyont

Minden más foci
2025.07.04. 20:06
Ezek is érdekelhetik