Ligue 1: Pochettino újra a francia élvonalban lesz edző?!

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2022.09.20. 13:37
null
Mauricio Pochettino (balra) itt még a PSG edzőjeként beszélget későbbi utódjával, Christophe Galtier-val (Fotó: AFP)
Francia sajtóértesülések szerint Mauricio Pochettino kedden találkozik az OGC Nice vezetőivel, és elképzelhető, hogy ő lesz a dél-franciaországi labdarúgócsapat következő vezetőedzője.

 

A Foot Mercato nyomán a Nice Matin és a Radio Monte Carlo is megszellőztette a hírt kedden, hogy Jean-Pierre Rivere klubelnök és a nizzai klubot tulajdonló Ineosnál sportigazgatóként dolgozó Dave Brailsford délután találkozik Mauricio Pochettinóval, hogy megismertesse őt a csapat hosszú távú terveivel.

A nyáron alaposan bevásárló Nice a vágyaihoz képest nem szerepel jól, az eddigi nyolc forduló során mindössze kétszer nyert, és csupán a 13. helyen áll. Az Európa-konferencialiga csoportkörében nyeretlen még.

A „sasfiókák” a hétvégén hazai pályán kikaptak az Angers-tól, állítólag ez a kudarc érlelte meg a vezetők fejében a gondolatot, hogy új edzőt keressenek Lucien Favre helyére. Sajtóhírek szerint Pochettino nem az egyetlen jelölt.

Pochettino nyáron szakított a PSG-vel, azóta szabad. Érdekesség, hogy párizsi vezetőedzői posztját éppen a Nice korábbi trénere, Christophe Galtier vette át.

Legfrissebb hírek

Visszavonult a világbajnok kapus

Francia labdarúgás
1 órája

Szon Hung Min remekelt az amerikaiak ellen

Minden más foci
2025.09.07. 13:22

Kerékpárbalesetet szenvedett, kórházba került Luis Enrique

Francia labdarúgás
2025.09.06. 10:54

Leépített a PSG, tényleg huszáros lett a hajrá Marseille-ben

Francia labdarúgás
2025.09.03. 19:36

31 évesen visszavonulhat a világbajnok labdarúgó – sajtóhír

Francia labdarúgás
2025.09.03. 11:31

Jackson mégis a Bayernben folytatja, a Pool egyik üzlete kútba esett – így telt a transzferpiac záró napja az elitligákban

Minden más foci
2025.09.02. 01:30

Ligue 1: először nyertek Negóék, hibátlan maradt a Lyon

Francia labdarúgás
2025.08.31. 23:48

Balhátvéd távozott a Liverpooltól; lemondott Jacksonról a Bayern – vasárnapi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.31. 23:22
Ezek is érdekelhetik