Ligue 1: Neymar századik bajnokiján Messi rekorder lett

Vágólapra másolva!
2022.09.19. 13:35
null
Fotó: AFP
A francia futballbajnoki címvédő Paris Saint-Germain vasárnap esti lyoni fellépésén Neymar idénybeli hetedik gólpasszából volt negyedszer eredményes az új szezonban Lionel Messi, akinek találata három pontot jelentett a fővárosi alakulatnak.

 

A brazil és az argentin sztárjátékos még a meccs elején, alig öt perc múltával hozta össze a győztes gólt a PSG-nek, amely két pont előnnyel vezet a Marseille előtt a Ligue 1-ben. Neymarnak ez volt a 100. bajnoki fellépése a párizsiaknál, s immár 121 találatból vállalt részt úgy, hogy 77-nek ő maga volt a szerzője, 44-nél pedig gólpasszt adó szerepben jeleskedett.

Neymar és Messi a PSG előtt Spanyolországban, az FC Barcelonában is nagyszerű tandemként működött együtt: közös katalóniai éveik alatt, 2013 és 2017 között 299 gólon osztoztak.

Messi vasárnapi találata révén egy mutatóban megelőzte örök riválisát, a jelenleg a Manchester Unitedben játszó Cristiano Ronaldót. Nevezetesen az Olympique Lyonnak rúgottal együtt 672-re növelte a nem tizenegyesből szerzett góljai számát, míg a büntetők nélküli mérlegét tekintve a portugál sztárfutballista pillanatnyilag 671 gólt számlál. A statisztikák szerint Messi 980 mérkőzésén jutott el a 672 találatig, míg Ronaldo 1130 fellépésén vette be eggyel kevesebbszer az ellenfelek kapuját.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Ligue 1: Negóék meccse félbeszakadt, aztán folytatódott, és kikaptak a Marseille-től

Francia labdarúgás
14 órája

Három ember kórházba került a BL-elődöntőt követő párizsi ünneplés során

Bajnokok Ligája
2025.05.08. 20:02

Dupla Tízes: minden idők egyik legjobb elődöntője után Inter–PSG a BL-fináléban

Bajnokok Ligája
2025.05.08. 19:48

Nagyon nem megy az Arsenalnak az elődöntőkben – BL-legek

Bajnokok Ligája
2025.05.08. 10:59

Mikel Arteta: Donnarumma jelentette a különbséget a párharcban

Bajnokok Ligája
2025.05.07. 23:57

Hiába a kihagyott tizenegyes, a PSG Párizsban is nyert, és készülhet története második BL-döntőjére!

Bajnokok Ligája
2025.05.07. 22:55

Angliában okkal rettegnek Gianluigi Donnarummától – a döntőért küzd a PSG és az Arsenal

Bajnokok Ligája
2025.05.07. 15:48

Dembélé felgyógyult, ott lesz a PSG-ben az Arsenal elleni BL-visszavágón

Bajnokok Ligája
2025.05.06. 14:30
Ezek is érdekelhetik