Franciaország: Bölöni Lászlót szeretné edzőnek a Metz

K. Zs., V. Gy.K. Zs., V. Gy.
Vágólapra másolva!
2022.06.10. 21:09
null
Bölöni László a belga Antwerp szerelésében (Fotó: AFP, 2020)
A L'Équipe francia sportnapilap értesülései szerint Bölöni László lesz a francia labdarúgó-bajnokság élvonalából (Ligue 1) kieső, a következő idényben a feljutást megcélzó Metz vezetőedzője.

 

A Nemzeti Sport megkeresésére Bölöni László nem cáfolta a hírt, ám nem is erősítette meg – annyit mondott, hogy valóban tárgyalásban áll egy francia második ligás csapattal, aláírás még nem történt.

Bár hivatalos bejelentés még nem hangzott el, a L'Équipe biztosra veszi az eddigi vezetőedző, Frédéric Antonetti távozását. A francia sportnapilap úgy tudja, hogy a klubelnök, Bernard Serin nemrégiben kinevezett tanácsadója, Lucien d'Onofrio szorgalmazza Bölöni szerződtetését.

Onofrio volt a Standard Liege elnökhelyettese abban az időszakban, amikor a csapat Bölöni irányításával belga bajnoki címet szerzett (2009).

Bölöni jó ismerője a francia futballnak: játékoskarrierje vége felé két klubban is futballozott (Créteil, Orléans), ott kezdte az edzői pályafutását (Nancy), és a későbbiekben irányította a Rennes-t, a Monacót és a Lenst is.

A 69 éves erdélyi szakember legutóbb, 2021 tavaszáig a görög Panathinaikosznál dolgozott vezetőedzőként.

Legfrissebb hírek

Döntöttek a Lyonról, marad az élvonalban a klub

Francia labdarúgás
2025.07.09. 17:14

Szoboszlaiék klubja többet költött új játékosokra, mint a francia élvonal

Minden más foci
2025.07.09. 14:20

Egy amerikai üzletasszonyra vár a Lyon élvonalbeli tagságának megmentése

Francia labdarúgás
2025.06.30. 10:16

„Érthetetlen döntés...” – fellebbez kizárása ellen a Lyon

Francia labdarúgás
2025.06.25. 10:11

Adóssága miatt kizárták az Olympique Lyont a francia élvonalból

Francia labdarúgás
2025.06.24. 21:19

Vámos Petra lett a francia bajnokság legjobb irányítója

Kézilabda
2025.06.14. 10:25

NS-jótékonyság: Kovács István által aláírt BL-döntős labda elárverezésével segít az MSÚSZ

Egyéb egyéni
2025.06.05. 16:33

Klausz Milán visszatér Zalaegerszegre, Gattuso távozott a Hajduk Splittől

Minden más foci
2025.06.05. 09:23
Ezek is érdekelhetik