Francia Kupa: a Nantes tette teljessé az elődöntő mezőnyét

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2022.02.10. 22:58
null
Randal Kolo Muani (középen) kulcsember volt: tizenegyest harcolt ki, majd gólt is lőtt (Fotó: AFP)
A Nantes hazai pályán 2–0-ra legyőzte a második ligás Bastiát a labdarúgó Francia Kupa csütörtöki játéknapján, és bejutott az elődöntőbe, ahol a Monaco lesz az ellenfele.

 

Ludovic Blas tizenegyesével már a 3. percben megszerezte a vezetést a Nantes, talán kényelmessé is tette a hazai csapatot a gól, mert az első félidő hátralévő részében a Bastia futballozott veszélyesebben.

A második játékrészre változott a játék képe, a „kanárik” érezhetően hajtottak a második gólra, és a 71. percben Randal Kolo Muani meg is szerezte: az elején a tizenegyest kiharcoló házi gólfelelős jókor volt jó helyen, és a röviden kiütött labdát közelről belőtte. A GÓL ITT!

A március 2-án esedékes elődöntőben a Nantes a Monacót fogadja, míg a másik ágon a Nice a negyedik ligás Versailles vendége lesz.

FRANCIA KUPA
NEGYEDDÖNTŐ – csütörtöki mérkőzés
Nantes–Bastia (II.)
2–0 (Blas 3. – 11-esből, Kolo Muani 71.)

Korábban játszották

Kedd
Monaco–Amiens (II.) 2–0 (Tchouaméni 5., Volland 54.)
Szerda
Bergerac (IV.)–Versailles (IV.) 1–1
(Tressens 90., ill. Diarrasouba 14.) – 11-esekkel 4–5
Nice–Olympique Marseille 4–1 (Gouiri 10., J. Kluivert 29., 49., Delort 61., ill. Bard 3. – öngól)

Legfrissebb hírek

Összekerült a Veszprémet kiejtő Magdeburg és a Szegedet búcsúztató Barca a férfi kézi BL négyes döntőjében

Kézilabda
2025.05.02. 14:18

Négyes döntős a Füchse Berlin és a Nantes a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
2025.04.30. 22:21

Minne–Costa 7–8, de a Nantes legyőzte a Sportingot

Kézilabda
2025.04.23. 22:48

Megszakadt a Paris Saint-Germain győzelmi sorozata a bajnokságban

Francia labdarúgás
2025.04.22. 22:48

A 86. percben jött a győztes gól, a Rennes nyerte meg a breton derbit

Francia labdarúgás
2025.04.18. 22:49

A Nantes elvitte mindhárom pontot a BL-helyekre hajtó Nice otthonából

Francia labdarúgás
2025.04.04. 22:43

A Reims lesz a PSG ellenfele a Francia Kupa döntőjében

Francia labdarúgás
2025.04.02. 22:56

Kétgólos hátrányból kétgólos győzelem: a PSG bejutott a Francia Kupa döntőjébe

Francia labdarúgás
2025.04.01. 23:22
Ezek is érdekelhetik