PSG: több mint egy év után újra meccskeretben a spanyol védő

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
Vágólapra másolva!
2021.10.15. 12:27
null
Juan Bernat hosszú kihagyás után térhet vissza a pályára (Fotó: AFP)
Súlyos térdsérüléséből felépülve a spanyol Juan Bernat több mint egy év után ismét bekerült a Paris Saint-Germain labdarúgócsapatának meccskeretébe – írja az MTI.


A klub pénteki közlésében kiemelte: a 28 éves balhátvéd az elmúlt hetekben már a csapattal együtt készülhetett, és azzal, hogy játékra alkalmas állapotba került, posztját illetően versenyhelyzetet teremt a portugál Nuno Mendeszel, ami jó hír Mauricio Pochettino vezetőedzőnek.

Bernat 2018 nyarán a Bayern Münchentől érkezett a PSG-hez, amelyben 76 tétmérkőzésen hatszor volt eredményes, öt alkalommal a Bajnokok Ligájában. Legutóbb 2020. szeptember 16-án játszhatott, amikor a Metz elleni bajnoki összecsapáson elszakadt a bal térdszalagja.

A PSG-nek ugyanakkor nélkülöznie kell azokat a dél-amerikai légiósait, akik csütörtökön még hazájuk képviseletében világbajnoki selejtező mérkőzésen voltak érdekeltek, így nem játszhat az argentin Lionel Messi, Angel Di María, Leandro Parades, valamint a brazil Neymar és Marquinhos sem. A 22-es meccskeretből szintén hiányzik a kapus Keylor Navas, aki Costa Rica szerda esti vb-selejtező összecsapásán szenvedett izomsérülést.

A bajnokságban éllovas párizsiak a tizedik forduló nyitó mérkőzésén a tabellán negyedik Angers gárdáját fogadják péntek (ma) este 21 órai kezdettel.

FRANCIA LIGUE 1
10. FORDULÓ
PÉNTEK
21.00:
PSG–Angers (Tv: Digi Sport1)

Legfrissebb hírek

A PSG vezetőedzője után két kulcsjátékos is megsérült

Francia labdarúgás
16 órája

Kerékpárbalesetet szenvedett, kórházba került Luis Enrique

Francia labdarúgás
2025.09.06. 10:54

A kihagyott büntető is belefért, a PSG begyűjtötte otthon a három pontot

Francia labdarúgás
2025.08.22. 22:49

Egy megpattanó lövés döntött, a PSG csak üggyel-bajjal tudott nyerni Nantes-ban

Francia labdarúgás
2025.08.17. 22:46

A városi rivalizálás helyett inkább a jószomszédi viszony a Paris FC célja 

Francia labdarúgás
2025.08.16. 12:43

Donnarumma csak a pénz miatt távozik? Szerintünk nem!

Francia labdarúgás
2025.08.14. 10:00

Marquinhos: Veszélyes, ha magadra húzod a PSG-t

Bajnokok Ligája
2025.08.14. 07:34

A hajrában kétgólos hátrányból felállt, majd tizenegyespárbaj után megnyerte az európai Szuperkupát a PSG

Bajnokok Ligája
2025.08.13. 23:10
Ezek is érdekelhetik