Ligue 1: október 27-én játsszák újra a Nice–Marseille mérkőzést

Vágólapra másolva!
2021.09.13. 16:48
null
Ezúttal nem lehetnek nézők a Nice-Marseille mérkőzésen (Fotó: AFP)
Október 27-én játsszák újra a Nice–Olympique Marseille francia bajnoki mérkőzést, amely augusztus 22-én félbeszakadt miután szurkolók özönlöttek a pályára – számolt be róla az MTI.

 

A liga hétfői bejelentése emlékeztet rá, hogy semleges stadionban, zárt kapuk mögött kell megrendezni a mérkőzést.

Az augusztusi találkozón a nézők többször is vizes palackokat dobáltak a pályára, majd az indulatok akkor szabadultak el, amikor a második félidő közepén a szöglethez készülő, marseille-i Dimitri Payet-t a nézőtérről eltalálták egy műanyag palackkal, a feldühödött futballista pedig visszadobta azt a nézők közé. A szurkolók közül sokan a pályára rohantak, ahol összetűzés alakult ki a játékosokkal, valamint a két csapat biztonsági személyzetével. Az esetben három OM-játékos – Luan Peres, Mattéo Guendouzi és Payet – megsérült.

A találkozót 1–0-s hazai vezetésnél a 76. percben félbeszakította a játékvezető, majd másfél órával később elrendelte a folytatást, de a marseille-iek nem voltak hajlandók visszamenni a pályára.

A liga fegyelmi bizottsága azt már múlt héten bejelentette, hogy a nizzai klubnak két további hazai meccset zárt kapuk mögött kell megvívnia, ezenkívül két pont levonással sújtotta a tabellán negyedik csapatot. Ezekből egy pontot felfüggesztve ítélt meg a testület, és csak újabb kihágás esetén lép érvénybe a levonása.

A dulakodásban való részvételért Pablo Fernandez marseille-i erőnléti edző az idény végéig szóló eltiltást kapott, míg a vendégeket erősítő Alvaro Gonzaleznek két, Dimitri Payetnek pedig egy mérkőzést kellett kihagynia.

Legfrissebb hírek

Kylian Mbappé a lelátón ünnepelt: öccse, Ethan gólja akadályozta meg a PSG győzelmét Lille-ben

Francia labdarúgás
1 órája

Három góllal nyert a Marseille, zsinórban negyedik győzelmét aratta a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
2025.10.04. 23:05

Először nyert kapott gól nélkül a Ligue 1-ben az újonc párizsi csapat

Francia labdarúgás
2025.10.03. 22:57

Ligue 1: nem fékez a Lyon, behúzta a Lille elleni idegenbeli rangadót is

Francia labdarúgás
2025.09.28. 19:45

Belső védői góljaival zsebelte be a három pontot a PSG az Auxerre ellen

Francia labdarúgás
2025.09.27. 23:05

A végjátékban fordított, s nyert Strasbourgban az Olympique Marseille

Francia labdarúgás
2025.09.26. 22:45

Kuvaitban rendezik a Francia Szuperkupa-mérkőzést – hivatalos

Francia labdarúgás
2025.09.26. 17:28

Ötös lista: íme, az elitligák eddigi meglepetéscsapatai!

Minden más foci
2025.09.26. 15:21
Ezek is érdekelhetik