Vb 2022: Tóth-Zele József címvédésre számít

Vágólapra másolva!
2022.12.14. 12:58
null
Tóth-Zele József szerint Fernando Santos jól döntött, amikor Cristiano Ronaldót kispadra nevezte (Fotó: Szabó Miklós)<br />
A marokkóiak gyorsaságához immár taktikai tudás és állóképesség is társul – világított rá a korábban Spanyolország marokkói exklávéjában is dolgozó edző, Tóth-Zele József, aki Cristiano Ronaldóról is beszélt.

A világban fellelhető bizarr földrajzi zárványok közé tartozik Ceuta és Melilla városa, amelyek különleges spanyol kormányzati területen fekvő ex­klávék Észak-Afrikában, Marokkó földközi-tengeri partján – Marokkóban a „megszállt Sebtah és Melilah” néven emlegetik a két települést. Előbbiben, Ceutában dolgozott egy évig a nyolcvanas évek elején Tóth-Zele József, aki 1956-ban hagyta el Magyarországot, majd jelentős futballista-pályafutása után évtizedekig a Real Madrid utánpótlás-edzője volt.

„A Real Madridtól küldtek Ceutába, igaz, nem marokkóiakkal dolgoztam, a játékosaim spanyolok voltak  – mondta lapunknak a 86 éves Tóth-Zele József, akitől a marokkói vb-csoda titkát is tudakoltuk. – A városi lakosság fele arab, és azt emelném ki, hogy a lelkesedés mellett feltűnő jellemzőjük, hogy náluk súlyfelesleg nem létezik, szinte szárnyalnak, lebegnek már a gyerekek is. A gyorsaságukhoz jön az, hogy a válogatott játékosok többsége már Európában játszik, taktikailag így sokat fejlődtek. Felvették az európai ritmust és állóképességet is. Ilyen szempontból nem lepett meg, hogy első afrikai csapatként elődöntőbe jutottak.”

Tóth „José” Portugáliában és Franciaországban is edzősködött a nyolcvanas években, ugyancsak a Real Madrid küldetésében, így a két nagycsapat katari teljesítményéről is kérdeztük.

„Cristiano Ronaldóval jó barátságban voltam a Real Madridnál, mindig nagyon tiszteltem, de az utóbbi években már nem tetszett a viselkedése a pályán, folyton eldobta magát, ha hozzáértek, talán ezért is engedték el Madridból. Fájdalmas volt látni a kispadon, de amikor pályán volt, szinte csak elöl állt és várta a labdát – ez ma már megengedhetetlen, így egyetértek Fernando Santossal, hogy csak csereként számított rá. A franciákról pedig az a véleményem, hogy övék most a legjobb válogatott, négy-öt csúcsformában lévő világklasszisuk van, szerintem megvédik a címüket.”

ELŐDÖNTŐ
December 13., 20.00
Loszaíl,
Lusail Iconic Stadion
Argentína–Horvátország3–0
December 14., 20.00
Al-Hor,
al-Bajt Stadion
Franciaország–Marokkóx–x
A 3. HELYÉRT
December 17., 16.00
Al-Rajján,
Kalifa Nemzetközi Stadion
Az elődöntő veszteseix–x
DÖNTŐ
December 18., 16.00
Loszaíl,
Lusail Iconic Stadion
Az elődöntő győzteseix–x

 

Legfrissebb hírek

Cristiano Ronaldo és Messi egy csapatban? Buenos Airesben összejöhet

Minden más foci
2025.04.16. 12:12

Állig felfegyverzett biztonsági főnököt szerződtetett Cristiano Ronaldo

Minden más foci
2025.04.15. 14:55

Cristiano Ronaldo duplájával nyert az Al-Naszr a szaúdi Pro League-ben – videó

Minden más foci
2025.04.12. 22:18

Legjobbak, legszebbek – Deák Zsigmond publicisztikája

Minden más foci
2025.04.10. 23:28

Ki minden idők legjobb futballistája Szoboszlai, Kerkez és Dzsudzsák szerint?

Magyar foci
2025.04.09. 11:10

Mbappé: Egyik nap te vagy az isten, másnap pedig már az ördög

Spanyol labdarúgás
2025.04.07. 11:56

Cristiano Ronaldo duplázott, a 931. gólját is megszerezte az Al-Naszr győzelme alkalmával

Minden más foci
2025.04.04. 22:07

„A magyarok Ronaldo miatt nem örülnek a portugáloknak” – az örmények pedig őt várják

Foci vb 2026
2025.03.25. 17:59
Ezek is érdekelhetik