Vb 2022: Szalaiék edzője lehet az új brazil kapitány – sajtóhír

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022.12.11. 13:17
null
Szalai Attila edzője, Jorge Jesus lehet az új brazil szövetségi kapitány (Fotó: Getty Images)
A torcedores.com értesülései szerint a magyar válogatott védőjét, Szalai Attilát is foglalkoztató török Fenerbahce edzője, a portugál Jorge Jesus lehet a világbajnokság után visszavonuló Tite utódja a brazil válogatott szövetségi kapitányi posztján.

A portál úgy tudja, a korábban többek között a lisszaboni Benficánál és Sportingnál is dolgozó 68 éves Jorge Jesus hajlandó lenne távozni Szalai Attila klubjától, a Fenerbahcétól és ő válthatja Titét a szövetségi kapitányi poszton.

A portál kiemeli, a portugál tréner korábban dolgozott Brazíliában, s 2019 és 2020 között a Flamengóval több trófeát is nyert.

Az O Globo újságírója, Diogo Dantas úgy tudja, Jesus kész lenne szakítani a Fenerbahcéval, hogy a brazil válogatottat irányítsa.

Mint ismert, a brazilok szövetségi kapitánya, Tite még a világbajnokság előtt jelentette be, hogy a torna után visszavonul, s a horvátok ellen elbukott negyeddöntő volt az utolsó mérkőzése a brazilok szakvezetőjeként.

VILÁGBAJNOKSÁG, KATAR
NEGYEDDÖNTŐ

Horvátország–Brazília 1–1 (0–0, 0–0, 0–1) – 11-esekkel 4–2
Al-Rajjan, Egyetemváros Stadion, 43 893 néző. Vezette: Oliver (angol)
HORVÁTORSZÁG:
Livakovic – Juranovic, Lovren, Gvardiol, Sosa (Budimir, 110.) – Modric, Brozovic (Orsic, 114.), Kovacic (Majer, a hosszabbítás szünetében) – Pasalic (Vlasic, 72.), Kramaric (Petkovic, 72.), Perisic. Szövetségi kapitány: Zlatko Dalic
BRAZÍLIA:
Alisson – Militao (Alex Sandro, a hosszabbítás szünetében), Thiago Silva, Marquinhos, Danilo – Casemiro, Paquetá (Fred, a hosszabbítás szünetében), Neymar – Raphinha (Antony, 56.), Richarlison (Pedro, 84.), Vinícius Júnior (Rodrygo, 64.). Szövetségi kapitány: Tite
Gólszerző:
Petkovic (117.), ill. Neymar (105+1.

 

Legfrissebb hírek

Végül nem Sallaiékhoz, de távozott a Man. City legsikeresebb kapusa – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.02. 09:45

Mourinho elképesztő végkielégítést kapott kirúgása után

Minden más foci
2025.08.29. 17:53

Régi ismerősökkel és a Nottinghammel is találkozik a Ferencváros az Európa-ligában – ellenfélnéző

Európa-liga
2025.08.29. 16:58

Az FC Bruges kivégezte a Rangerst, a Benfica török játékosa okozta a Fenerbahce vesztét

Bajnokok Ligája
2025.08.27. 23:14

A BL-főtábla küszöbén a Bodö/Glimt, a másik három párharcban döntetlen született

Bajnokok Ligája
2025.08.20. 23:05

Pelé politikai okokból nem vett részt az 1974-es világbajnokságon?

Minden más foci
2025.08.08. 16:49

Kovács István rangadót vezet a BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
2025.07.30. 09:28

A Fenerbahce elnöke szerint Mourinho a világ legunalmasabb embere

Minden más foci
2025.07.27. 19:59
Ezek is érdekelhetik