Vb 2022: Nekem már nem fog összejönni... – Thiago Silva

Vágólapra másolva!
2022.12.09. 19:30
null
A 38 éves Thiago Silvának ez volt az utolsó világbajnoksága (Fotó: Getty Images)
Mint beszámoltunk róla, Horvátország az 1–1-gyel záruló hosszabbítás után 11-esekkel 4–2-re legyőzte, ezzel kiejtette Brazíliát a katari labdarúgó-világbajnokság negyeddöntőjében. A brazilok csapatkapitánya, Thiago Silva az összecsapást követően megtörten nyilatkozott, míg Zlatko Dalic, a horvátok szövetségi kapitánya elmondta, a horvát nemzetnek és a korábbi honvédeknek ajánlják a sikert.



„A hosszabbítás második félidejében jobban kellett volna összpontosítanunk, pedig nem szoktuk megengedni ezeket a fajta ellentámadásokat
– értékelt a 38 éves Thiago Silva, a brazil válogatott csapatkapitánya. – Kissé szervezetlenek voltunk, elöl elveszítettünk egy labdát, a horvátok pedig csak erre vártak. Két tornyot helyeztek előre, az ő jóvoltukból akartak gólt szerezni, de végül laposan jött a beadás a találatuk előtt.”

Thiago Silva leszögezte, biztos benne, hogy neki már nem fog összejönni a világbajnoki trófea felemelése.

„Nehéz pillanat ez, de az élet megy tovább. Büszke vagyok a srácokra, nagyot melóztak, mégis csalódást kell átélnünk. Én már jó néhány csalódáson túl vagyok, a pályán is és a magánéletben is értek negatív tapasztalatok, de meg kell próbálni felemelni a fejünket. Az a típusú ember vagyok, aki bukás után feláll, de azt is tudom, hogy nekem már nem fog összejönni, hogy felemeljem a világbajnoki trófeát.”

Zlatko Dalic, a horvátok szövetségi kapitánya elmondta, a horvát nemzetnek és a korábbi honvédeknek ajánlják a sikert.

„Ezt a győzelmet a horvát nemzetnek ajánljuk – fogalmazott a negyeddöntőt követően a horvát médiának Dalic. – Óriási gratuláció a srácoknak, hiszen kiejtettük a legnagyobb esélyest; Horvátország mentalitása megmutatkozott ma is, a legnehezebb pillanatokban is! Csak annyit kérek, hogy soha ne kezeljenek le minket, hiszen ezúttal is mindenki a maximumot nyújtotta. Tudjuk, hogy néhány évtizede ezek a hónapok milyen nehezek voltak Horvátországban, ezért az akkori honvédjeinknek ajánljuk ezt a sikert. Hozzátenném azt, amit négy éve is mondtam már: ezek a játékosok egyszerűen nem normálisak!”

A horvátok kapusa, Dominik Livakovic „intenzív” segítsége is kellett a csapat továbbjutásához, hiszen Rodrygo tizenegyesét hárította.

„Százhúsz percig küzdöttünk ezúttal is, csakúgy, mint az előző meccsünkön – fogalmazott a boldogságtól ledöbbent állapotban Livakovic. – Végül tizenegyesekkel továbbmentünk, s el nem tudom mondani, mit érzek, érzünk most. Egyértelmű, hogy egyénileg a brazilok a torna legjobbjai, de akkor sem adtuk fel, amikor gólt kaptunk a hosszabbításban; mihamarabb szerettünk volna egyenlíteni. Nos, a többi pedig...

VILÁGBAJNOKSÁG, KATAR
NEGYEDDÖNTŐ

Horvátország–Brazília 1–1 (0–0, 0–0, 0–1) – 11-esekkel 4–2
Al-Rajjan, Egyetemváros Stadion, 43 893 néző. Vezette: Oliver (angol)
HORVÁTORSZÁG:
Livakovic – Juranovic, Lovren, Gvardiol, Borna Sosa (Budimir, 110.) – Modric, Brozovic (Orsic, 114.), Kovacic (Majer, a hosszabbítás szünetében) – Pasalic (Vlasic, 72.), Kramaric (B. Petkovic, 72.), Perisic. Szövetségi kapitány: Zlatko Dalic
BRAZÍLIA:
Alisson – Militao (Alex Sandro, a hosszabbítás szünetében), Thiago Silva, Marquinhos, Danilo – Casemiro, Paquetá (Fred, a hosszabbítás szünetében), Neymar – Raphinha (Antony, 56.), Richarlison (Pedro, 84.), Vinícius Júnior (Rodrygo, 64.). Szövetségi kapitány: Tite
Gólszerző:
B. Petkovic (117.), ill. Neymar (105+1.)

Legfrissebb hírek

Neymar: világklasszisból pénzéhes „antifutballista”

Minden más foci
2025.01.20. 10:06

Messi visszaemlékezett pályafutása legszebb hónapjára – képek

Minden más foci
2024.12.18. 15:13

A kapitány szerint a brazilok 2026-ban biztosan döntősök lesznek a vb-n

Minden más foci
2024.09.10. 12:20

Győzelem a brazilok ellen, az Egyesült Államok nyerte meg az olimpiai női futballtornát

Párizs 2024
2024.08.10. 19:19

Ma kialakul a második elődöntő párosítása

Foci Eb 2024
2024.07.06. 07:17

Thiago Silva visszatér a Fluminenséhez – hivatalos

Minden más foci
2024.05.07. 17:14

Thiago Silva az idény végén távozik a Chelsea-től – hivatalos

Angol labdarúgás
2024.04.29. 13:07

Kép: rendkívül kreatív módon alkották újra argentin gyerekek Martínez legendás védését

Minden más foci
2024.03.28. 12:51
Ezek is érdekelhetik