Vb 2022: FIFA23-szimulációnk alapján óriási izgalmak lesznek a döntőben

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022.12.16. 19:59
null
FIFA 23-szimulációnk alapján Lisandro Martínez tizenegyese után Eduardo Camavinga hibájával Argentína lesz a világbajnok (Fotó: Getty Images)
Ahogy korábban is megtettük, a döntő előtt is leszimuláltuk a katari világbajnokságot a FIFA 23 segítségével. Az akkori „jóslat” most is beigazolódott. Mutatjuk videón a drámai izgalmakat hozó vb-döntőt!

Szoros mérkőzés, Enzo Fernández révén a 23. percben Argentína szerzett vezetést, de a címvédő négy perccel később egyenlített. A sok helyzetet hozó finálé rendes játékideje és kétszer 15 perces hosszabbítása sem hozott azonban döntést, így a szimuláció szerint a 2006-os Olaszország–Franciaország és az 1994-es – Puhl Sándor által vezetett – Brazília˜–Olaszország vb-döntőhöz hasonlóan harmadszor is tizenegyespárbajban dőlt el a trófea sorsa.

Az argentínok első két tizenegyesüket értékesítették, míg a címvédő hibázott, de ezt követően visszajött a párharcba, hiszen a dél-amerikaiak három hibája után a gallok két tizenegyest értékesítve egyenlítettek, majd a hatodik sorozatban Lisandro Martínez tizenegyesét Hugo Lloris nem tudta fogni, ellenben Eduardo Camavinga csak a jobb oldali kapufára lőtt, így Argentína lett a világbajnok!

VILÁGBAJNOKSÁG, KATAR
DÖNTŐ
December 18., vasárnap
16.00:
Argentína–Franciaország (Tv: M4 Sport)– élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

A francia válogatottól távozó Deschamps a lehetséges utódjáról, Mbappéról és a saját jövőjéről is beszélt

Francia labdarúgás
2025.02.14. 09:30

A franciák, a dánok és a németek is ott vannak már a kézilabda-vb negyeddöntőjében

Kézilabda
2025.01.23. 22:06

Imre Bence elmondta, Fazekas Gergővel hogyan kezelik azt, hogy „ez nem az ő világbajnokságuk”

Kézilabda
2025.01.22. 16:47

Ónodi-Jánoskúti Máté elnézést kért a magyar szurkolóktól, üzent is nekik

Kézilabda
2025.01.22. 08:39

Rosta Miklós: Nem így készültünk, fel akartuk venni a harcot a franciákkal

Kézilabda
2025.01.21. 22:56

A franciák nyerték a rangadót, négy pontot hoznak a mieink csoportjába a kézi-vb-n

Kézilabda
2025.01.18. 19:28

A barcelonai városi tanácsos szerint a Camp Nouban kell rendezni a 2030-as vb-döntőt

Spanyol labdarúgás
2025.01.16. 16:44

Gidsel és Nielsen remeklésével kiütéses győzelemmel kezdtek a címvédő dánok a kézi-vb-n

Kézilabda
2025.01.14. 22:18
Ezek is érdekelhetik