Vb 2022: Enrique kérése után még kínosabb a nulla értékesített tizenegyes

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2022.12.07. 10:23
Mint ismert, Spanyolország gól nélküli döntetlent követően tizenegyesekkel kikapott Marokkótól a katari labdarúgó-világbajnokság keddi nyolcaddöntőjében, így búcsúzott a tornától. A spanyol játékosok egyetlen tizenegyest sem tudtak értékesíteni, ez pedig Luis Enrique korábbi kérése miatt még kellemetlenebb a számukra.

A goal.com a cikkében azt írja, hogy a szövetségi kapitány kiszabta a játékosainak, hogy úgy érkezzenek meg a tornára, hogy legalább ezer tizenegyest elvégeztek gyakorlásként.

„Több mint egy éve, az egyik edzőtáborunk alatt kértem meg őket, úgy érkezzenek meg majd a tornára, hogy gyakorlásként legalább ezer tizenegyest elvégeztek.” Hozzátette, hogy ha úgy repülnek Katarba, hogy majd itt akarják begyakorolni, akkor az nem lesz elég a sikerhez. Kifejtette, hogy ha valaki alaposan begyakorolja a büntetőrúgást, akkor nem érheti meglepetés. Ez egy olyan eleme a játéknak, melyre előre fel lehet készülni.

Luis Enrique egyébként mindhárom kapusa kapcsán megemlítette, hogy jól védik a tizenegyeseket (Unai Simón hárított is egyet), valamint hogy az edzések végén sok játékosát látja gyakorolni őket. Azt nem tudjuk, hogy a három spanyol (a tizenegyespárbajra becserélt Pablo Sarabia, valamint Carlos Soler és Sergio Busquets) elvégezte-e a házi feladatát, de az, hogy az összes kimaradt, nagyon rosszul fest. Persze Jasszin Bunut, a marokkóiak kapusát megilleti a dicséret, hiszen mindháromnál eltalálta az irányt, és kettőnél védeni is tudott.

CSOMAGBAN A KIMARADT SPANYOL TIZENEGYESEK


VILÁGBAJNOKSÁG, KATAR
NYOLCADDÖNTŐ

MAROKKÓ–SPANYOLORSZÁG 0–0 – 11-esekkel 3–0
Al-Rajjan,
Egyetemvárosi Stadion, 44 667 néző. Vezette: Rapallini (argentin)
MAROKKÓ:
Bunu – Hakimi, Agerd (el-Jamik, 84.), Szaissz, Mazraui (Attijat Allah, 82.) – Unahi (Benun, 120.), Amrabat, Amallah (Seddira, 82.) – Zijes, en-Nesziri (Szabiri, 82.), Bufal (Abde, 66.).Szövetségi kapitány: Valid Regragi
SPANYOLORSZÁG:
Unai Simón – M. Llorente, Rodri, Laporte, Jordi Alba (Balde, 98.) – Gavi (Soler, 63.), Busquets, Pedri – Ferran Torres (N. Williams, 75.; Sarabia, 119.), Asensio (Morata, 63.), Olmo (Ansu Fati, 98.).Szövetségi kapitány: Luis Enrique

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Legfrissebb hírek

Dobogó az NB I-ben, világbajnokság a válogatottal? – Vitális Milán-interjú

Labdarúgó NB I
2025.09.29. 12:09

Lőrincz Emil hatvanéves

Magyar válogatott
2025.09.29. 06:34

Sergio Ramos Busquetsről: A futball elvesztette az egyik legzseniálisabb középpályást

Spanyol labdarúgás
2025.09.26. 10:15

„Hihetetlen utazás volt” – Sergio Busquets bejelentette visszavonulását

Minden más foci
2025.09.26. 07:17

Tíz éve állított fel négy Guinness-rekordot egy meccsen Lewandowski

Német labdarúgás
2025.09.22. 12:29

Sergio Busquets az év végén visszavonul – sajtóhír

Minden más foci
2025.09.21. 19:30

Harry Kane a Bundesliga tizenegyesrekordere lett

Német labdarúgás
2025.09.21. 12:51

Spanyolország bojkottálhatja a 2026-os labdarúgó-világbajnokságot, ha kijut Izrael

Foci vb 2026
2025.09.18. 09:57
Ezek is érdekelhetik