Vb 2022: „A FIFA nagy kockázatot vállalt a katari játékvezetővel”

Vágólapra másolva!
2022.12.16. 18:13
null
Zlatko Dalic szerint a FIFA nagy kockázatot vállalt azzal, hogy katari játékvezetőt jelölt ki a bronzmeccsre (Fotó: Getty Images)
Nem épp problémamentesen várja a szombati, Marokkó elleni bronzmérkőzést a horvát válogatott. Zlatko Dalic együtteséből Dejan Lovren külön edzett a társaktól, míg Nikola Vlasic betegséggel küzd, így a korábban megsérülő Marcelo Brozovichoz és Josip Juranovichoz hasonlóan egyikük sem vett részt a csapat pénteki edzésén, s vélhetően nem is lépnek pályára a helyosztón. A szövetségi kapitány a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón aggodalmának is hangot adott, mert a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség katari játékvezetőt jelölt ki az afrikaiak elleni mérkőzésre.

 

A horvát Sportske Novosti azt írja, Brozovic és Juranovic nem vett részt az argentinok elleni elődöntő óta tartott edzéseken, de mellettük kisebb problémák miatt Dejan Lovren is külön edzett a társaktól, míg Nikola Vlasic vírusos megbetegedés miatt hagyta ki a pénteki a tréninget.

Zlatko Dalic szövetségi kapitány azt kérte játékosaitól, legyenek őszinték, és még a legkisebb problémákat is jelezzék, mert nem szeretne öt-tíz perc után lecserélni egy játékost sem, így az említettek közül vélhetően egyik játékos sem lesz a kezdőcsapat tagja.

A Sportske Novosti az alábbi horvát kezdőt jósolja a Marokkó elleni bronzmérkőzésre: Livakovic – Juranovic, Sutalo, Gvardiol, Sosa (Barisic) – Modric, Kovacic – Kramaric, Majer, Perisic – Livaja.

Dalicot a bronzmérkőzést megelőző sajtótájékoztatón arról is kérdezték, mit szól ahhoz, hogy a Marokkó elleni találkozót a katari Abdulrahman al-Dzsasszim vezeti, két segítője pedig Taleb al-Marri és Szaud al-Makaleh lesznek.

„Nem szeretnék senkit sem lebecsülni, de úgy gondolom, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség nagy kockázatot vállalt. Remélem, hogy a meccs után nem kell kommentálnunk a játékvezető ténykedését, és minden korrekt lesz a részéről”fogalmazott a horvát szakvezető.

Fő kérdéskör persze Luka Modric jövőbeli válogatottbeli szereplése is, Dalic szeretné, mi több, óriási örömére szolgálna, ha 2018 aranylabdása maradna továbbra is a válogatott tagja, de a döntés természetesen a középpályás kezében van.

VILÁGBAJNOKSÁG, KATAR
BRONZMÉRKŐZÉS
December 17., szombat
16.00:
Horvátország–Marokkó (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

Retegui duplázott, az olaszok három góllal legyőzték Izraelt vb-selejtezőn

Foci vb 2026
2025.10.14. 22:45

Megvan a 21. vb-résztvevő: Ghána hazai győzelemmel foglalta le helyét a 2026-os tornán

Foci vb 2026
2025.10.12. 23:16

A horvátok a kijutás küszöbén; a görögök biztosan nem lesznek ott a világbajnokságon

Foci vb 2026
2025.10.12. 22:50

Románia a 95. percben szerzett góllal legyőzte a vb-selejtezőben eddig hibátlan Ausztriát

Foci vb 2026
2025.10.12. 22:40

Belgium nem tudott gólt szerezni, a hősiesen védekező Észak-Macedónia továbbra is vezeti a J-csoportot

Foci vb 2026
2025.10.10. 22:44

Hiába Gyökeres és Isak, Svédország nem szerzett gólt, kikapott otthon Svájctól

Foci vb 2026
2025.10.10. 22:43

Infantino a téli vb-rendezésről: Nyitottan kell gondolkodni az időpontról

Minden más foci
2025.10.10. 14:06

Az olaszok Debrecenben kilencgólos meccset húztak be, a hibátlan horvátok csoportjuk élére álltak

Foci vb 2026
2025.09.08. 22:54
Ezek is érdekelhetik