Vb 2022: a vb-trófeával pózolt a sztárséf, eljárást indított ellene a FIFA – videók

Vágólapra másolva!
2022.12.23. 10:18
null
Salt Bae a vb-trófeával (Fotó: Getty Images)
Nusret Gökce, ismertebb nevén Salt Bae török sztárséf a múlt vasárnapi vb-döntő egyik legnagyobb botrányát okozta azzal, hogy a meccset követően ő is együtt ünnepelt az argentin játékosokkal, stábbal, s fotózkodott a trófeával, amit több alkalommal is a kezébe vett. Utóbbi rengeteg szurkolóból ellenérzést váltott ki, most pedig a FIFA is eljárást indított.   


Nusret Gökce török séf szakmai tudása mellett megjelenésével és sózási technikájával vált ismertté, Salt Bae néven. A sztárszakács étteremlánca világszerte megtalálható, összesen 19 városban, Instagramon pedig már 39 millió követője van, s szinte minden nap ellátogat hozzá egy, a legnagyobb sztárok közül – legyen szó énekesekről, színészekről, sportolókról vagy bárkiről.

Salt Bae azonban nem örvend túl nagy népszerűségnek az elmúlt napokban a futballszurkolók körében, a török sztárséf ugyanis az argentin válogatott játékosokkal együtt ünnepelte a múlt vasárnapi világbajnoki győzelmet, kezébe vette, és fotózkodott is a vb-trófeával – noha erre nem volt semmi felhatalmazása. Jó kérdés, hogyan engedhette a FIFA, hogy egy civil a pályán legyen ezekben a pillanatokban, ám a válasz valószínűleg az, hogy nem is tudott róla, hiszen a Marca szerint a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség eljárást indít a sztárséffel szemben.

A közösségi médiában azóta két videó terjed villámsebességgel: az egyik Gianni Infantino (a FIFA elnöke), és a sztárséf remek kapcsolatáról számol be.

 

A másikon Lionel Messi látható, amint nemes egyszerűséggel lerázza, ignorálja Salt Baet, aki fotózkodni, beszélgetni szeretne vele...

 

 

Legfrissebb hírek

Lionel Messi hosszabbított Miamiban – hivatalos

Minden más foci
3 órája

Meglepetés Chilében, Marokkó az U20-as világbajnok!

Minden más foci
2025.10.20. 07:40

MLS: Messi-mesterhármas; Gazdag gólja is kellett a Columbus Crew fontos győzelméhez

Minden más foci
2025.10.19. 08:43

Héder Barna továbbra sem fizet és a sajtót teszi felelőssé

Párizs 2024
2025.10.17. 21:36

Négy helyet javított a magyar válogatott a FIFA-világranglistán

Magyar válogatott
2025.10.17. 14:52

Vb 2026: több mint egymillió jegyet értékesítettek

Foci vb 2026
2025.10.16. 19:20

IFFHS: Messi a gólpassz-világrekorder, Puskás és Kocsis tartja dobogóközeli pozícióját

Minden más foci
2025.10.16. 12:51

Argentína és Marokkó játssza az U20-as futball-vb döntőjét

Minden más foci
2025.10.16. 07:10
Ezek is érdekelhetik