Jordániai költőnő a futballkiállításon: „Ez az ünnep mindenkié”

„Amikor a nyári éjszakák hűvösödtek, megtanultuk szeretni egymást / Amikor jártuk az utcákat, a »le poesie est dans le rue« igaz szólamként csengett / Amikor végigsétáltunk a tengerparton, megismertük a napfény vigaszát / Amikor a rég vágyott esély egyszer csak előttünk állt, nem maradt más, mint megragadni” – szól szabad fordításban a vers, amely Dohában a Goals nevű amatőr nemzetközi futballprojekt fotó- és videókiállításán díszíti a falat.

Nem szokványos téma egy labdarúgó-világbajnokság alkalmából rendezett tárlaton, de a szerző életútja és futballkötődése is legalább ilyen rendhagyó: Dzsud Galajini 22 éves nő, vállalatvezetői tanácsadóként dolgozik, verseket ír és rajong a labdarúgásért. Jordániában született, négyéves kora óta Katarban él, és a Dohának szentelt, részben a világbajnokság ihlette költemény szavai szerint itt találta meg az otthon biztonságát: „Itt nőttem fel / Itt gyógyultam / Itt ugrottam először / Itt nevettem és szerettem / Itt tettem sétáimat, hogy kavargó gondolataimat lecsillapítsam / Itt lett gyöngykagylóm a világ.”

Az elegáns, hosszú, fehér fejkendőt viselő hölggyel az említett kiállításon találkoztam, előre megbeszélt időben. Férje elkísérte, és mielőtt elkészültek volna a cikkhez a fényképek, biccentéssel adott jelet feleségének, hogy nincs kifogása a fotózás ellen. A helyi kulturális szabályokat tiszteletben kell tartani, a mélyen gyökerező hagyományok erősek, akárhogy változik a világ. A csütörtök esti Németország–Costa Rica férfimérkőzésen a vb-k történetében először női játékvezetői stáb bíráskodott, az említett Goals futballkiállítás közreműködői, fotósai között többségben vannak a nők, és hiába a katari társadalmi élet kötöttségei, Galajini sem érezte magát a vb-rendező országban kirekesztve.

„Családközpontú az itteni gondolkodásmód, ami meghatározza a nemi szerepeket is, de dohai tanulmányaim vagy munkatapasztalatom során sohasem tapasztaltam, hogy a férfiakkal szemben hátrányosan megkülönböztettek volna    – mondta a Nemzeti Sportnak.   – Sok téves információ terjed az itteni problémákkal kapcsolatban, ám én úgy vagyok vele, hogy ha valamiféle előítélettel találkozom, kiállok magamért. Hogy miért költözött ide a családunk? Édesapámat megbízták egy dohai kórház kiépítésével, édesanyám mérnökként szintén a városban talált munkát. Már kevésbé érzem magam ide­gennek itt, mint szülőhazámban, Jordániában. Most, a világbajnokság idején pedig még inkább szerencsésnek tartom magam, hogy itt lehetek, csodálatos megélni ezt a különleges hangulatot. Katar megnyílt a világnak, megmutatta sokszínűségét, a világ pedig a futball területén a vébével befogadta az országot, a térséget, a Közel-Keletet. Ez az ünnep most mindenkié, valamennyi itt élő népé, a nőké is, a vendégmunkásoké is.”

Az amatőr költőnő saját készítésű fotója is látható a helyszínen, a fényképen homokos tengerparton rugdossa a labdát két kisgyerek és egy fiatalember – utóbbi akár az öccse is lehetne.

„Testvéremnek, Zijadnak köszönhető, hogy beleszerettem a futballba    – vallotta Dzsud Galajini. – Esténként csodálatosabbnál csodálatosabb történeteket mesélt a labdarúgás kiemelkedő alakjairól, azokról a sportemberekről, akik a semmiből felküzdötték magukat a világhírnévig. Lenyűgözőnek, ösztönzőnek találtam ezeket az elbeszéléseket, és idővel együtt is fociztunk a környék grundján. A nagy váltást azonban a 2019-es klubvilágbajnokság Kalifa Stadionban rendezett döntője jelentette, az a Liverpool–Flamengo mérkőzés életem egyik meghatározó élménye marad. A futballszurkolók pozitív energiája teljesen magával ragadott.”

A beszélgetés végén szó esett irodalmi érdeklődéséről is, elárulta, hogy elsősorban feltörekvő dél-ázsiai költőket olvas, de nyitottan kérdezősködött a magyar irodalom angolul elérhető szerzőiről is. Mások mellett figyelmébe ajánlottam a külföldi olvasóközönség körében általában népszerű Márai Sándort – eszembe jutott, hogy a 2018-as világbajnokságon Oroszországban egy kínai sportújságíró kolléga bevallotta, miatta tanult meg magyarul –, a jordániai költőnő búcsúzóul megígérte, olvas valamit az 1900-ban született kassai szerzőtől. Csak nehogy Márai velős definíciója akadjon a kezébe: „A futball, ahogy ma áll, egy nagy élménypótlék, s egy óriási üzlet.”