FTC: Laidouni szerint Csercseszovval lehetséges az El-győzelem

Vágólapra másolva!
2022.11.23. 12:13
null
Aissa Laidouni bízik edzője képességeiben (Fotó: Árvai Károly, archív)
A Ferencváros edzőjét, Sztanyiszlav Csercseszovot dicsérte a tunéziai Aissa Laidouni, akit a meccs legjobbjának választottak a katari világbajnokságon a dánok elleni 0–0-s mérkőzésen mutatott játékáért.

 

A D-csoport keddi nyitó meccsén a magyar bajnok és az Európa-ligában nyolcaddöntős FTC középpályása támadásban és védekezésben is kiemelkedőt nyújtott, ő maga pedig teljesítménye kapcsán a Ferencváros orosz szakemberének érdemeit hangsúlyozta az orosz hírügynökségnek adott szerdai nyilatkozatában.

„Nagyon jó vele a kapcsolatom, csúcsszintű, erős edzőnek tartom. Sokat tanultam és számos hasznos tanácsot kaptam tőle, mivel ő tökéletesen ismeri a vb szereplőit. Legutóbb három napja írtunk egymásnak, fontos nekem a véleménye” – mondta Aissa Laidouni, aki a labdarúgó NB I-et egyedüliként képviseli a katari világbajnokságon.

A 25 éves tunéziai labdarúgó 2020 óta játszik a Ferencvárosban. Sztanyiszlav Csercseszovot, akinek vezetésével az orosz válogatott 2018-ban bejutott a világbajnokság negyeddöntőjébe, 2021 év végén nevezték ki a Ferencváros vezetőedzőjének. Irányításával az FTC bajnokságot és Magyar Kupát nyert, ebben a szezonban pedig bejutott az Európa-liga nyolcaddöntőjébe.

„Az edzőnk nagyon bízik a képességeiben, és ezt az önbizalmat közvetíti a játékosok felé is, ez fontos nekem. Azt látjuk, hogy a Ferencváros történelmet ír vele. Hogy lehetséges-e megnyerni az Európa-ligát? Vele igen” – mondta Laidouni az interjúban.

(MTI)

Legfrissebb hírek

A Paks már háromszor le tudta győzni az FTC-t a Groupama Arénában – négyszer még senki sem

Labdarúgó NB I
4 órája

Tóth Alex: A nyolcba kerülés is lehet a cél

Európa-liga
5 órája

A Genk edzője: Felhívtam a srácok figyelmét Varga Barnabásra

Európa-liga
10 órája

„Hiába dominált a Genk..." – a belga sportsajtó szerint nem megérdemelt a Fradi sikere

Európa-liga
11 órája

Robbie Keane: A gólunk után fantasztikusan futballoztunk

Európa-liga
19 órája

„Szinte biztos voltam benne, hogy a kapus elmegy valamelyik irányba” – Varga Barnabás a kihagyott büntetőjéről

Európa-liga
19 órája

Varga Barnabás fejesével Belgiumban aratta első El-alapszakasz-győzelmét a Ferencváros

Európa-liga
20 órája

Így szerzett vezetést Varga Barnabás a Genk ellen – videó

Európa-liga
21 órája
Ezek is érdekelhetik