Nagy visszhangot váltott ki a kanadaiakat irányító John Herdman korábbi nyilatkozata, aki a belgák elleni vereséget (0–1) követően elárulta, azt mondta játékosainak „Megb*sszuk a horvátokat.” Megnyilvánulására felkapta a fejét a nemzetközi sportsajtó, de vélhetően a szakember is tisztában volt vele, hogy ez lesz, ezért is találgatnak sokan, hogy mondandójának inkább az volt a célja, hogy levegye a terhet a játékosairól, például a tizenegyest hibázó Alphonso Daviesről. Valóban, a kanadaiak csalódottak lehetnek, hiszen sokkal veszélyesebben játszottak ellenfelüknél, és Herdman talán azt szerette volna, hogy ne zuhanjanak magukba, hiszen teljesítményüket tekintve a horvátok legyőzése vagy a továbbjutás sem tűnik lehetetlennek. Ettől függetlenül megnyilvánulása ízléstelennek tekinthető, a horvát sajtóban is kiverte a biztosítékot, a 24sata nevű helyi bulvárlap például Herdman fejét rámontírozta egy meztelen testre, majd címlapjára tette (bizonyos részeket kitakart a kanadai szimbólumnak tekintett juharlevéllel) azzal a kérdéssel, hogy „A szád nagy, de a tökeid is azok?” A kapitánynak egyébként a felesége megmutatta a lapot, hangsúlyozva, úgy tűnik, hogy férjének többet kellene edzenie.
Dalic azért hozzátette, több tiszteletet érdemelnek, hiszen mégiscsak ők a vb-ezüstérmesek.
A horvátok középpályása, Lovro Majer is hasonló véleményen volt, kiemelve, nekik az ilyen nyilatkozatoktól nem lesznek álmatlan éjszakáik, talán nyomás is inkább a kanadaiakon van, hiszen ha kikapnak, nem juthatnak tovább a csoportból. Abban biztosak vagyunk, hogy a horvátoknak sem lenne ellenére, ha Herdmant a mérkőzés után nevetségessé tennék szavai miatt, ahogy abban is, hogy két rendkívül motivált együttes csap össze vasárnap – a kanadaiak vélhetően ugyanolyan lendülettel mennek neki a horvátoknak, mint az első fordulóban a belgáknak.