Vb 2022: félidőben továbbra is Brazília a favorit

Vágólapra másolva!
2022.11.29. 10:36
null
A Gracenote szerint félidőben is Brazília számít a katari torna favoritjának (Fotó: Getty Images)
A statisztikákkal foglalkozó Gracenote elemzése szerint 32 mérkőzés után, azaz félidőben Brazília futballválogatottja megerősítette favorit státuszát a katari világbajnokságon.

A Nielsen adatelemző leányvállalata a rajt előtt húsz százalék esélyt adott a dél-amerikai csapatnak a végső győzelemre, ez most – a csoportkör második fordulója után – 26 százalékra nőtt.

A brazilok mellett eddig a címvédő franciák és a portugálok biztosították a helyüket a legjobb 16 között, jelenleg mindkét együttesnek – ahogy a spanyoloknak is – kilenc százalék az esélye a világbajnoki címre. A favoritok képzeletbeli rangsorában az argentinok követik a brazilokat 12 százalékos győzelmi eséllyel. Az előrejelzés szerint nagy az esély egy brazil–argentin elődöntőre.

Az előzetes jóslathoz képest a legnagyobb változás az, hogy Lengyelország, Ausztrália, Costa Rica és Marokkó bekerült a nyolcaddöntőre leginkább esélyes válogatottak közé, leváltva Mexikót, Dániát, Németországot és Belgiumot.

A kieséses szakaszra leginkább esélyes csapatok (a már továbbjutott Brazília, Franciaország és Portugália mellett, az esélyesség sorrendjében): Anglia, Hollandia, Spanyolország, Marokkó, Argentína, Ecuador, Lengyelország, Horvátország, Svájc, Irán, Ausztrália, Uruguay, Costa Rica

A negyeddöntős szereplésre leginkább esélyes csapatok: Brazília, Franciaország, Portugália, Hollandia, Spanyolország, Argentína, Anglia, Marokkó

Az elődöntős szereplésre leginkább esélyes csapatok: Brazília, Franciaország, Argentína, Portugália

A döntős szereplés két legesélyesebb csapata Brazília (38 százalék) és Franciaország (20), a brazil–francia finálé esélye jelenleg 7.5 százalék – a Gracenote szerint.

Legfrissebb hírek

Zidane nagy erőkkel készül a francia válogatott átvételére

Francia labdarúgás
33 perce

Nuno Campos: Ha rossz napot fognak ki a portugálok…

Magyar válogatott
4 órája

Francisco Conceicao biztosan nem játszik a magyar válogatott ellen

Foci vb 2026
18 órája

„Micsoda szégyen!” – török reakciók a spanyolok elleni hatalmas zakóra

Foci vb 2026
Tegnap, 10:12

Belga játékvezető dirigál a magyar–portugál vb-selejtezőn

Magyar válogatott
2025.09.07. 10:27

Mikel Oyarzabal: Újabb lépést tehetünk Amerika felé

Foci vb 2026
2025.09.07. 08:37

Ronaldo és Joao Félix is duplázott, Portugália könnyedén nyert Örményországban

Foci vb 2026
2025.09.06. 17:53

Csaknem 40 év után a papírforma ismét a magyar válogatott második helyét vizionálja a vb-selejtezőben

Magyar válogatott
2025.09.06. 12:46
Ezek is érdekelhetik