Vb 2022: elindult a vb-trófea világ körüli turnéja

I. SZ., MTII. SZ., MTI
Vágólapra másolva!
2022.05.12. 15:01
null
Kaká és Iker Casillas Dubaiban (Fotó: AFP)
A spanyol Iker Casillas és a brazil Kaká jelenlétében csütörtökön, Dubaiban rendezték meg a katari labdarúgó-világbajnokság felvezető eseményének, a vb-trófea világ körüli turnéjának első állomását.

A 2010-ben vb-aranyérmes Iker Casillas emlékeztetett, hogy tizenkét évvel ezelőtt csapatkapitányként a spanyol együttes tagjai közül elsőként emelhette magasba a trófeát, ami karrierje csúcspontja volt.

Hozzátette: izgatottan várja, hogy év végén ki fog majd hozzá hasonlóan érezni Katarban.

Kaká pályafutásának korai szakaszában, 20 évesen vett részt a 2002-es vb-n, amelyen ő még csak epizódszerephez jutott csupán, de a klasszisokkal zsúfolt brazil válogatott Ronaldo, Rivaldo, Ronaldinho, Cafú és Roberto Carlos vezérletével aranyérmes lett. Kaká kiemelte: húszévesen már a vb-részvételt is valóra vált álomként élte meg, amelynek emlékei a mai napig frissen élnek benne.

A vb-trófea immár ötödször indul világ körüli útjára, viszont először érinti majd mind a 32 részt vevő nemzetet. A kupa 51 országba és területre látogat el a turné során, amely a vb-t és a sportágat egyszerre hívatott népszerűsíteni. A nemzetközi szövetség törekvése, hogy a 2030-as világbajnokság előtt már mind a 211 tagszövetségéhez ellátogasson. A 2022-es világ körüli turné utolsó állomása Katarban lesz, ahol november 21. és december 18. között rendezik meg a vb-t.

Legfrissebb hírek

Gerard Piqué forradalmi ötlettel szüntetné meg a 0–0-s döntetleneket

Spanyol labdarúgás
2025.02.27. 11:51

Messi visszaemlékezett pályafutása legszebb hónapjára – képek

Minden más foci
2024.12.18. 15:13

Iker Casillas: Morata már nem egy gyerek, a kritikák fölé kell emelkedjen

Foci Eb 2024
2024.07.13. 14:53

Iker Casillas és Carlos Alcaraz is gratulált a spanyoloknak

Foci Eb 2024
2024.07.10. 00:03

Csak Casillas volt hatékonyabb az angol kapusnál

Foci Eb 2024
2024.07.08. 13:57

Iker Casillas szerint nem kell elájulni a spanyolok horvátok elleni sikerétől

Foci Eb 2024
2024.06.20. 10:02

Két kapuslegendával promóz az UEFA az esti rangadóra

Foci Eb 2024
2024.06.20. 09:50

Argentína: milliárdokért árverezték el Messi vb-mezeit

Foci vb 2022
2023.12.14. 20:19
Ezek is érdekelhetik