Vb 2022: Ronaldóék ikszeltek az írekkel, de átvették a vezetést

Vágólapra másolva!
2021.11.11. 22:45
null
Cristiano Ronaldóék nem bírtak az írekkel (Fotó: AFP)
A labdarúgó-világbajnoki selejtezősorozat A-csoportjában, a 9. fordulóban Portugália 0–0-s döntetlent játszott Írországgal, míg Azerbajdzsán hazai pályán 3–1-re kikapott Luxemburgtól.

A csoport negyedik helyén álló írek rendkívül fegyelmezetten védekeztek hazai pályán a második pozícióban tanyázó portugálok ellen. Cristiano Ronaldóék, noha uralták a játékot, nem tudták megszerezni a vezetést. Ráadásul a 82. percben emberhátrányba kerültek, mivel Pepét kiállították. Az írek átvették az irányítást, de a három pontot megszerzése nem sikerült, 0–0 lett a vége. A hazai együttes egyébként nem finomkodott a riválisával – erről tanúskodik az ESPN FC Twitter-oldalára feltöltött kép is, amelyen Shane Duffy a levegőben lényegében elkapta Ronaldo torkát.

A portugáloknak egy pont is elegendő volt ahhoz, hogy ismét a tabella élére álljanak. Az utolsó fordulóban pedig csoportdöntőt játszanak Szerbiával.

Az eddig nyeretlen azeri válogatott a 21. percben emberhátrányba került, a játékvezető Tellur Mutallimovot állította ki. Gerson Rodrigues két gólt szerzett, az elsőt gyönyörű mozdulattal: feladta magának a labdát, és ollózva talált be.

Luxemburg a harmadik győzelmét ünnepelhette Bakiban, és a tabella harmadik helyén áll.

EURÓPAI VB-SELEJTEZŐK, 9. FORDULÓ
A-CSOPORT
Azerbajdzsán–Luxemburg 1–3
(Salahli 83., ill. Rodrigues 67., 90+1., Thill 78.)
Kiállítva: Mutallimov (Azerbajdzsán, 21.)
Írország–Portugália 0–0
Kiállítva: Pepe (Portugália, 82.)

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Portugália 7 5 2 16–4 +12 17
2. Szerbia 7 5 2 16–8 +8 17
3. Luxemburg 7 3 4 8–15 –7 9
4. Írország 7 1 3 3 8–8 0 6
5. Azerbajdzsán 8 1 7 5–18 –13 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik