Vb 2022: novemberben búcsúztatják Löwöt és Köpkét

MTI/R. P.MTI/R. P.
Vágólapra másolva!
2021.10.06. 17:32
null
Andreas Köpke (balra) és Joachim Löw novemberben elköszön (Fotó: Getty Images)
November 11-én búcsúztatják el a német labdarúgó-válogatottól Joachim Löw korábbi szövetségi kapitányt és Andreas Köpkét, aki mellette kapusedzőként tevékenykedett a nemzeti együttesnél.

 

Oliver Bierhoff, a német szövetség igazgatója szerdán jelentette be, hogy Wolfsburgban a Liechtenstein elleni világbajnoki selejtező előtt lesz egy kisebb ünnepség.

Löw 2006 óta irányította kapitányként a Nationalelfet, mellyel 2014-ben világbajnok, 2010-ben vb-bronzérmes lett. A szakvezető 2008-ban Európa-bajnoki ezüstérmet szerzett, 2017-ben pedig a Konföderációs Kupán diadalmaskodott a német együttessel. A jövője azután vált kérdésessé a posztján, hogy a válogatott 2020. november 17-én 6–0-ra kikapott a spanyol csapat vendégeként a Nemzetek Ligájában, illetve a németek a 2018-as vb-n címvédőként a csoportjukból sem jutottak tovább. Már az idei Eb előtt eldőlt, hogy Löwöt a torna után a Bayern Münchentől érkező Hansi Flick váltja.

A kapusedző Andreas Köpke – aki a válogatottban korábban 59 alkalommal lépett pályára – még 2004-ben, Jürgen Klinsmann szövetségi kapitányi kinevezésekor csatlakozott a nemzeti csapathoz, amelyet 17 évig szolgált. Szerződése a jövő téli, katari világbajnokság végéig szólt, de úgy döntött, a távozó Löwvel együtt ő is elköszön.

Legfrissebb hírek

Raspadori: Sokkal erősebb csapat vagyunk annál, mint amit most mutattunk

Minden más foci
2025.03.24. 09:48

Calafiori ugyanúgy sérült meg az olasz válogatottnál, mint az Arsenalnál – videó

Minden más foci
2025.03.21. 18:06

Nagelsmann: Továbbra is 50 százalék az esélyünk a továbbjutásra

Minden más foci
2025.03.21. 10:30

Futballgermanizmus – Deák Zsigmond jegyzete

Német labdarúgás
2025.03.07. 07:00

Messi visszaemlékezett pályafutása legszebb hónapjára – képek

Minden más foci
2024.12.18. 15:13

A német szövetség ismét hosszabbítana Nagelsmann-nal – sajtóhír

Német labdarúgás
2024.11.21. 10:22

Szoboszlai Dominik: A döntetlent is kicsit igazságtalannak érzem

Magyar válogatott
2024.11.19. 23:31

Így egyenlített a hajrában Szoboszlai a németek ellen – videó

Magyar válogatott
2024.11.19. 23:12
Ezek is érdekelhetik