Vb 2022: Spanyolország kitömte Grúziát, Görögország nem bírt Koszovóval

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.09.05. 22:43
null
José Gaya kezdte a gólgyártást (Fotó: AFP)
Spanyolország a B-csoport élére állt a 2022-es labdarúgó-világbajnokság európai selejtezősorozatában, miután hazai pályán 4–0-ra nyert Grúzia ellen. A csoport másik mérkőzésén Koszovó a 92. percben szerzett góllal ikszelt Görögország ellen.

A spanyolok jó előjelekkel készülhettek Grúzia ellen: már önmagában a helyszínválasztás is csillagos ötösnek tűnt, mivel az Extremadurában lejátszott eddigi mindhárom hazai mérkőzését megnyerte, ráadásul ezeken átlagosan öt gólt szerzett és még egyet sem kapott (1999, Ciprus, 8–0; 2006, Liechtenstein, 3–0; 2009, Észtország, 4–0).

Ezúttal a 14. percig kellett várni az első spanyol gólra, a találatot José Gaya szerezte, aki védő létére a legutóbbi tizenegy meccsén, amikor kezdő volt a válogatottban, már a hetedik gólban vállalt aktív szerepet (három találat, négy gólpassz). A 24. percben Gaya valenciai klubtársa, a második válogatott meccsén a második válogatottbeli gólját szerző Carlos Soler is beköszönt (2–0). Gaya a 33. percben ismét a vendégkapuba talált – de ezt a találatot les miatt nem adták meg. Ami késett, nem múlott: a 41. percben Ferran Torres növelte háromgólosra a spanyol fórt (3–0) – a naptári évben ez már a címeres mezben szerzett ötödik gólja volt, ilyen mennyiségben legutóbb Isco termelt a válogatottban (2018).

A második félidőben Pablo Sarabia növelte négygólosra a különbséget, sőt, a hosszabbításban másodszor is beköszönt a grúz kapuba – de ezt Gaya második találatához hasonlóan nem adták meg les miatt (4–0).

A csoport másik meccsén a hosszabbításban születő gólok találkozóját játszotta egymással Koszovó és Görögország: előbb a vendégek találtak a kapuba – az első félidő ráadásának második percében –, majd a házigazda koszovóiak – a második félidő ráadásának második percében. Stílusos – 1–1.

EURÓPAI VB-SELEJTEZŐK
B-CSOPORT
5. FORDULÓ

Koszovó–Görögország 1–1
(Muriqi 90+2, ill. Duvikasz 45+2)
Spanyolország–Grúzia 4–0
(Gaya 14., Carlos Soler 25., Ferran Torres 41., Sarabia 63.)

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Spanyolország 5 3 1 1 11–5 +6 10
2. Svédország 3 3 6–1 +5 9
3. Koszovó 4 1 1 2 3–7 –4 4
4. Görögország 3 3 3–3 0 3
5. Grúzia 5 1 4 2–9 –7 1

 

Legfrissebb hírek

Női labdarúgó Eb: taktikus futballal verték meg a belgákat az olaszok

Minden más foci
2025.07.03. 20:00

A magyarokat búcsúztató hollandok nyertek a nőknél a 3x3-as kosárlabda-vb-n

Kosárlabda
2025.06.30. 08:56

Az Eb előtt vírusos agyhártyagyulladással került kórházba a kétszeres aranylabdás

Minden más foci
2025.06.28. 13:21

Huszonegy gólt nem kaphatunk, ez nagyok sok! – Vismeg Zsombor igencsak önkritikusan értékelt

Vízilabda
2025.06.28. 09:48

38 gólos meccsen vereség a spanyoloktól a Benu-kupán

Vízilabda
2025.06.27. 21:20

U19-es Eb: parádéztak a spanyolok, továbbjutottak a házigazdák

Minden más foci
2025.06.19. 21:10

A címvédő Spanyolország győzelmével kezdődött meg az U19-es labdarúgó Eb

Minden más foci
2025.06.13. 19:06

Cristiano Ronaldo: Ha kell, a lábam töröm a válogatottért

Minden más foci
2025.06.09. 08:43
Ezek is érdekelhetik