Törökország: német edző ülhet a válogatott kispadjára

T. B.T. B.
Vágólapra másolva!
2021.09.15. 11:59
null
Stefan Kuntz török kapitány lehet (Fotó: Szabó Miklós)
Stefan Kuntz, az Európa bajnok német U21-es válogatott edzője kedden Isztambulba utazott, hogy tárgyaljon a török szövetséggel a válogatott irányításáról.

Törökország nagy reményeket fűzött a 2020-as Európa-bajnoksághoz Senol Günes vezetésével. A szurkolók korábbi kedvence vezette bronzéremre a 2002-es világbajnokságon a török csapatot, de 2019-ben kezdődő újabb megbízatása során nem tudta megismételni korábbi sikereit, Törökország három vereséggel és csupán egyetlen rúgott góllal már a csoportkörben búcsúzott a kontinenstornától. A csúfos Eb-kudarc és a hollandoktól vb-selejtezőn elszenvedett 6–1-es vereség Senol Günes állásába került.

Günes utódja az a Stefan Kuntz lehet, aki mondhatni Eb-specialista. Játékosként tagja volt az 1996-os kontinensviadalon aranyérmes német csapatnak. Edzőként pedig 2017-ben és 2021-ben is felülhetett Európa trónjára az U21-es válogatott élén. Kuntz a Bild kérdésére válaszolva elismerte, valóban megkereste őt a török szövetség, és szívesen vágna bele ebbe az új kihívásba.

Legfrissebb hírek

„Micsoda szégyen!” – török reakciók a spanyolok elleni hatalmas zakóra

Foci vb 2026
18 órája

Otthon omlott össze Törökország a spanyolok ellen, hatot kaptak Konyában

Foci vb 2026
2025.09.07. 22:40

Mikel Oyarzabal: Újabb lépést tehetünk Amerika felé

Foci vb 2026
2025.09.07. 08:37

A németek félelmetes hajrája után jött Jokicsék kiesése a férfi kosárlabda Eb-n

Kosárlabda
2025.09.06. 22:57

Vb-selejtezők: kis híján elszórakozta háromgólos előnyét Törökország Tbilisziben

Foci vb 2026
2025.09.04. 20:21

Gülsen Karanis Eksioglu a válogatottba várja Szalai Attiláékat

Minden más foci
2025.08.08. 06:34

A török szövetség meghosszabbította Vincenzo Montella szerződését – hivatalos

Minden más foci
2025.06.30. 13:35

Nem volt hiány gólokban és drámai pillanatokban – újra Anglia az U21-es Európa-bajnok

Minden más foci
2025.06.28. 23:45
Ezek is érdekelhetik