Vb-selejtező: Kielemeztük a magyarok meccseit – Southgate

MTI/ CS. B.MTI/ CS. B.
Vágólapra másolva!
2021.08.27. 19:11
null
Gareth Southgate elismerően beszélt a mieinkről (Fotó: AFP)
Gareth Southgate, az angol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint nem könnyű gólt szerezni a magyarok ellen, ezért nehéz mérkőzésre számít a jövő csütörtöki világbajnoki selejtező mérkőzésen.

 

„A nyár folyamán a magyarok meccseit alaposan kielemeztük– nyilatkozta a magyar szövetség (MLSZ) honlapjának az Európa-bajnoki ezüstérmes szigetországiak szakvezetője. – Tudjuk, hogy hihetetlen hangulat volt a stadionban és hogy Európa legjobb csapatai közül háromnak is roppant nehéz mérkőzése volt ellenük. Különösen Budapesten, ahol borzasztó motivált volt a csapatuk, kitűnően játszottak, komoly gondokat okoztak az ellenfeleiknek és nagyon nehéz gólt lőni a magyar csapatnak. Még amikor vereséget szenvedtek Portugáliától, akkor is nagyon későn tudtak csak betalálni a portugálok."

Az angolok a budapesti Puskás Arénában sorra kerülő meccs után szeptember 5-én Andorrát látják vendégül a Wembley Stadionban, majd szeptember 8-án Lengyelországban lépnek pályára. A magyarok szeptember 5-én Elbasanban Albánia vendégei lesznek, míg 8-án Andorrát fogadják.

 


 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I utolsó fordulójában

Utánpótlássport
2025.05.26. 19:44

Girsik Attila: Jövőre talán még nehezebb lesz feljutni, mint az idén

Labdarúgó NB II
2025.05.26. 08:50

Labdarúgás: az idén is topklubok szerepelnek a Budapest Youth Cupon

Utánpótlássport
2025.05.23. 10:34

Vitális Milán: El akarjuk rontani a Ferencváros napját

Labdarúgó NB I
2025.05.22. 09:01

FIFA: rendkívüli átigazolási időszakot nyitnak a klub-vb-n érintett csapatok országaiban

Minden más foci
2025.05.21. 22:19

Válogatott: Nagy Ádámmal ilyen még sosem fordult elő; most jöhet el Balogh Botond ideje

Magyar válogatott
2025.05.21. 14:59

Labdarúgás: már két korosztályban bajnok az MTK Budapest utánpótlása

Utánpótlássport
2025.05.21. 09:03

Labdarúgás: több mint 1600 fiatalperc az NB I 32. fordulójában

Utánpótlássport
2025.05.20. 09:05
Ezek is érdekelhetik