Vb-selejtező: Bergwijn is bekerült Van Gaal első keretébe

MTI/SZ. R.MTI/SZ. R.
Vágólapra másolva!
2021.08.27. 15:34
null
Steven Bergwijn is ott van a vb-selejtezőre készülő holland keretben (Fotó: AFP)
Steven Bergwijnt, a Tottenham Hotspur labdarúgóját is meghívta a holland válogatott szeptemberi világbajnoki selejtezőire Louis van Gaal, a nemzeti együttes régi-új szövetségi kapitánya.

 

A 70 éves szakember – aki karrierje során harmadszor irányítja hazája válogatottját, mostani időszakában viszont először ül majd a kispadon – két héttel ezelőtt leadott, előzetesen tervezett keretében még nem szerepelt Bergwijn neve. A szélső azonban olyan meggyőző teljesítményt nyújtott klubcsapatában a szezon elején, hogy az kapitányi meghívót ért számára. A futballista 12-szer szerepelt már a válogatottban – ezeken egy gólt szerzett –, de nem állandó tagja a keretnek. A nyári Európa-bajnokságra sem hívták meg, és az együttes legutóbbi tizenöt fellépésén mindössze háromszor jelölték a cserék közé, pályára pedig egyetlen alkalommal lépett, mindössze egy percre.

A keretben ott szerepel a korábban is jelölt két újonc védő: a 18 éves Devyne Renschaz Ajax, a 21 esztendős Tyrell Malacia pedig a Feyenoord játékosa. A nagy visszatérő a rutinos középhátvéd, Virgil van Dijk lesz, a Liverpool légiósa tavaly október közepe óta súlyos sérülése miatt nem állhatott a válogatott rendelkezésére.

A holland együttes három mérkőzés után hat ponttal vb-selejtezős csoportja második helyén áll, a szeptemberi folytatás során jövő szerdán Norvégiában vendégszerepel, majd három nappal később a montenegróiakat, szeptember 7-én pedig a csoportban veretlenül éllovas törököket fogadja.

Legfrissebb hírek

Visszavonult a hollandokat vb-elődöntőbe juttató kapus

Minden más foci
2025.09.23. 18:50

Mérkőzéseket dönt el a Liverpoolban Szoboszlai Dominik

Bajnokok Ligája
2025.09.19. 06:40

BL: Neuer a Bayern korrekordere lett, Van Dijk 25. fejes gólja

Bajnokok Ligája
2025.09.18. 13:40

A 100. liverpooli mérkőzésére készül Szoboszlai Dominik

Bajnokok Ligája
2025.09.17. 07:19

Slot: Ha holnap eladnánk Szoboszlai Dominikot, ő is 100 millió fontot érne

Bajnokok Ligája
2025.09.16. 17:58

Ráfáztak a hollandok a kihagyott helyzetekre, a lengyelek bombagóllal pontot mentettek

Foci vb 2026
2025.09.04. 22:47

„Csak energiát akartam vinni a játékba”– Anthony Gordon elnézést kért a piros lapja után

Angol labdarúgás
2025.08.26. 09:41

Arne Slot: Az, hogy védőként ilyen teljesítményt nyújtott, sokat elárul Szoboszlai mentalitásáról

Angol labdarúgás
2025.08.26. 07:33
Ezek is érdekelhetik