Vb 2018: „Anglián nincs nyomás, megnyerheti a tornát”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.07.07. 09:22
null
Eriksson szerint Anglia nyomás nélkül készülhet (Fotó: AFP)
Szombaton a Svédország–Anglia találkozóval folytatódik a labdarúgó-világbajnokság negyeddöntőinek a sora. A korábbi angol szövetségi kapitány, Sven-Göran Eriksson úgy véli, a szigetországiak nyomás nélkül játszanak a vb-n, és ez az ő malmukra hajthatja a vizet.

 

A svéd szakember 2001 és 2006 között irányította az angol válogatottat, amellyel szemben sokkalta nagyobb elvárásokat támasztottak akkoriban.

„Az én időm előtt, közben, és kicsit utána is olyan érzése volt az embernek, mintha elvárnák a döntőbe jutást – mondta Sven-Göran Eriksson. – Ez megváltozott. Most Anglián nincs nyomás, akár meg is nyerheti a tornát. Ez jó a csapatnak, mert így a játékosok is nyugodtabban futballozhatnak. Angliának remek együttese van, amely éhes a sikerre, ha a svédeket is legyőzi, jó esélye lesz a végső sikerre. A gyorsaság szintén plusz pont, ha jól tudnak védekezni, akkor a kontrákkal sok problémát okozhatnak, bárkit legyőzhetnek.”

Eriksson az angol csapat kulcsemberére és szövetségi kapitányára is kitért.

„Kane lehet a világbajnokság gólkirálya, ebben biztos vagyok. Veszélyes a rögzített helyzeteknél, a tizenhatoson belül pedig elképesztő. Le vagyok nyűgözve. Southgate nagyszerű munkát végez, kívülről úgy látszik, hogy mindent az irányítása alatt tart, az eredmények is jönnek.”

A 70 esztendős edző végezetül az esélyekről is szót ejtett.

„Természetesen a svédek sikeréért szorítok, de a szívem egy kis része Angliáért dobog, így nehéz ez számomra. Nagyon szoros összecsapásra számítok, mindkét csapatnak ugyanakkora esélye van. Valami különlegesség dönt majd.”

FIFA-VILÁGBAJNOKSÁG 2018, OROSZORSZÁG
NEGYEDDÖNTŐ

16.00:
Svédország–Anglia (Szamara) (Tv: M4 Sport)
20.00: Oroszország–Horvátország (Szocsi) (Tv: M4 Sport)

Legfrissebb hírek

Dibusz Dénes: Legutóbb Dybala volt, aki leleste a passzom

Magyar válogatott
2025.06.07. 07:55

Marco Rossi: Az a probléma, hogy nem tudunk gólt lőni

Magyar válogatott
2025.06.06. 22:23

Válogatott: állítsa össze a mieink svédek elleni kezdőcsapatát!

Magyar válogatott
2025.06.05. 20:03

Gyökeres és Isak után újabb támadó került ki a svéd keretből

Magyar válogatott
2025.06.04. 10:22

Török bíró vezeti a magyar–svéd felkészülési meccset

Magyar válogatott
2025.06.04. 09:14

Salétros a sztárok hiányában látja a lehetőséget

Magyar válogatott
2025.06.03. 16:18

Gyökeres is kikerült a svéd keretből, nem jön Budapestre

Magyar válogatott
2025.06.03. 13:59

Körülbelül háromezer jegy vár még gazdára a svédek elleni mérkőzésre

Magyar válogatott
2025.06.02. 17:06
Ezek is érdekelhetik