Vb 2018: alig játszott, mégis világbajnok és PL-győztes

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.07.16. 21:00
null
Ahhoz képest, hogy milyen sérülésből kellett felépülnie Mendynek, „egész jól” végződött a szezon (Fotó: AFP)
A francia válogatottal világbajnoki címet ünnepelhetett a Manchester City balhátvédje, Benjamin Mendy, aki súlyos sérülése miatt alig-alig játszott a 2017–2018-as idényben – mégis vb- és Premier League-győztes lett.

Mendy egy húzódás miatt kényszerpihenővel kezdte a klubszezont, majd bekerült a Manchester City kezdőcsapatába, ám a Crystal Palace elleni bajnokin, 2017. szeptember 23-án elszakadt a keresztszalag a térdében. Hosszú kihagyás és rehabilitáció várt rá, az angol élvonal 35. fordulójában tért vissza a pályára, és csereként kapott néhány percet a bajnokság hajrájában.

Ahhoz, hogy egy játékos hivatalosan is Premier League-aranyéremhez jusson, legalább 5 mérkőzést kell játszania vagy szerepelnie kell a 40, klub által megnevezett alkalmazott között – Mendy 7 találkozón 361 percet játszott a Transfermarkt nyilvántartása szerint, tehát jogosult a díjra. A Manchester City az angol Ligakupát is megnyerte, ám a védő egy percet sem játszott – az első mérkőzésen nem került be a keretbe, a többi találkozó alatt meg lábadozott, így hivatalosan nem tagja a Ligakupa-győztes csapatnak. A Bajnokok Ligájában egy találkozót játszott végig.

Didier Deschamps francia szövetségi kapitány úgy döntött, hogy a vb-re is beválogatja az épp, hogy felépült balhátvédet, igaz, nem első számú opcióként számolt vele – a poszton Lucas Hernández volt az alapember. Mendy 40 percet játszott a Dánia elleni csoportmérkőzésen, többször nem vetették be a vb-n. A védő tétmérkőzésen összesen 491 percet játszott a 2017–18-as idényben, és így lett világbajnok, valamint PL-győztes. Ha a Ligakupában egy percre is beállítják, akkor meg három trófeája lenne...

Legfrissebb hírek

„Furcsa gyerek...” – anyja ügyetlennek tartja Mbappét a mindennapokban

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 12:13

Franciaország tíz emberrel is nyert Izland ellen

Foci vb 2026
2025.09.09. 23:07

Zidane nagy erőkkel készül a francia válogatott átvételére

Francia labdarúgás
2025.09.09. 10:41

Olise és Mbappé volt a franciák nyerőembere Ukrajna ellen, Izland kiütötte Azerbajdzsánt

Foci vb 2026
2025.09.05. 22:35

Franciaország negyeddöntős a női röplabda-világbajnokságon

Röplabda
2025.08.31. 14:36

Hiába Doncic klasszisa, a franciák is legyőzték Szlovéniát az Eb-n

Kosárlabda
2025.08.30. 19:40

Meglepő vereséggel kezdett a címvédő a férfi kosár Eb-n

Kosárlabda
2025.08.28. 21:19

LIGUE 1 2025–2026 – MENETREND, EREDMÉNYEK, TABELLA

Francia labdarúgás
2025.08.15. 13:33
Ezek is érdekelhetik