Lapszemle: a franciákat a vb, az olaszokat és a spanyolokat csak Ronaldo izgatja

Vágólapra másolva!
2018.07.11. 10:09
Kedden teljesen megosztotta a világ sportsajtójának figyelmét két fontos futballhír: míg a franciák ünneplik a válogatott világbajnoki döntőbe jutását, és más egyáltalán nem számít, Spanyolországban ls Olaszországban csak Cristiano Ronaldo szerződéséről hajlandóak tudomást venni.

„Döntőben vagyunk” – harsogja a Le Parisien. Le Parisien.

 

De ugyanezzel a címmel (On est en finale!) jelent meg több kisebb lap, mint a L’Est éclair vagy a La Dépeche is.

 

A L’Équipe fantasztikus stratégiáról írt, arról, hogy a válogatott teljesen megfojtotta a belgák játékát, és 20 év alatt harmadszor játszhat vb-döntőt, ami igazi „őrült dolog”.

 

Természetesen nem maradhatott le a címlapokról a mérkőzés egyetlen góljának szerzője, Samuel Umtiti, aki a L’Indépendant szerint „elrepítette Franciaországot a világ végére”.

 

A belga De Morgen címlapján a „Köszönjük, Ördögök” azt sugallja, nem neheztelnek az elődöntőben elvérzett kedvencekre. Sőt, ahogy a felcím írja: a bronzmérkőzés ellenére ez ugyanúgy egy nagy generáció maradt.

 

A Le Soir „A belgák bánata” címmel jelent meg, a lap azt írta, „a Vörös Ördögök nem tudták kivívni a történelmi döntőt”.

 

Miközben a fél világ az oroszországi eseményekkel volt elfoglalva, a spanyoloknál és az olaszoknál megállt az idő: kit érdekel egy francia–belga csata, amikor Cristiano Ronaldo 438 tétmérkőzés és 451 gól után elhagyta a Real Madridot és a Juventushoz szerződött.

Íme néhány spanyol címlap!

 

 

 

 

 

 

És az olasz konkurencia!

 

 

 

 

Legfrissebb hírek

A Crystal Palace támadója először kapott meghívót a francia válogatottba

Foci vb 2026
9 órája

Bálint Martin Belgiumban nyert rangos kick-box versenyt

Egyéb egyéni
2025.09.29. 15:46

Cristiano Ronaldo fejesével duplázta meg előnyét az Al-Naszr Benzemáék ellen

Minden más foci
2025.09.26. 21:26

A csehek szerint tíz emberrel jobb volt a Ferencváros, mint tizeneggyel – lapszemle

Európa-liga
2025.09.26. 08:17

Wayne Rooney: Azt hiszik, nem kedvelem Cristiano Ronaldót, de ez nem igaz...

Minden más foci
2025.09.25. 13:11

A címvédő az első elődöntős a röplabda vb-n

Röplabda
2025.09.24. 11:21

100 millió megtekintés, a világ a Nemzeti Sportot és az M4 Sportot követte

Magyar válogatott
2025.09.17. 14:58

Nyolcgólos mérkőzéssel nyitotta BL-idényét a Juventus és a Dortmund

Bajnokok Ligája
2025.09.16. 22:49
Ezek is érdekelhetik