Vb 2018: gólörömével Messinek üzent CR? Elárulta a választ!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.06.21. 12:00
null
Úgy tűnik, Ronaldo nem üzenni akart a spanyolok elleni gólörömmel (Fotó: AFP)
Korábban már beszámoltunk róla, hogy a Portugália–Spanyolország mérkőzésen háromszor is betaláló Cristiano Ronaldo a 4. percben szerzett gólja után egy addig még tőle nem látott gólörömöt, kecskét imitáló mozdulatot mutatott be. A dolog azért érdekes, mert az angolban a kecskének megfelelő „goat” szót a „Greatest Of All Time”, azaz a „minden idők legjobbja” rövidítéseként (GOAT) is használják. Erre sokan azt hitték, a jelenkori futball másik kiemelkedő alakjának, Lionel Messinek üzen.

Ráadásul Lionel Messi egy kecskével pózolt a Paper című magazin borítóján a júniusi számban. Így sokan egyből tudni vélték, állérintésével Ronaldo arra utal, hogy ő a G.O.A.T., vagyis minden idők legjobbja, és az üzenet címzettje Lionel Messi.

A Marokkó elleni mérkőzésen látott kecskeszakáll csak ráerősített erre, ám a találkozót követően a Real Madrid sztárja, és a portugál szövetségi kapitány, Fernando Santos is nyilatkozott a témában, ezzel pedig eloszlatták a kételyeket.

„A kecskeszakáll? Ez csak egy Ricardo Quaresmával való fogadás eredménye. A szaunában voltunk még a spanyolok elleni meccs előtt, aztán elkezdtem borotválkozni, de a kecskeszakállat meghagytam. Azt mondtam, ha betalálok Spanyolország ellen, meghagyom a torna végéig. Szerencsét hozott – mondta Cristiano Ronaldo a Marokkó elleni siker után. – Betaláltam azon a meccsen, és ezen is, tehát marad.”

„Portugáliában mindennapos gesztus az áll megérintése. Azt jelenti, elégedett vagy”
– ezt már a portugálok szövetségi kapitánya, Fernando Santos mondta a spanyolok elleni gólörömről.

Úgy tűnik tehát, az a bizonyos gólöröm és a kecskeszakáll nem Lionel Messinek szólt.

Legfrissebb hírek

Messi remekelt, Gazdag lesgólig jutott, Sallóiék megint kikaptak az MLS-ben

Minden más foci
2025.08.17. 07:47

„Azt mondta, siuuu!” – Cristiano Ronaldo eljegyezte párját, Georgina Rodríguezt

Minden más foci
2025.08.12. 08:05

Cristiano Ronaldo mesterhármassal folytatta a felkészülést, portugál csapat ellen

Minden más foci
2025.08.08. 09:15

Messi megkapta a hosszabbítási ajánlatát és rögtön meg is sérült – a 11. percben le kellett cserélni

Minden más foci
2025.08.03. 10:05

Messi addig játszhat Miamiban, ameddig akar

Minden más foci
2025.08.02. 10:05

Videó: Lionel Messi is feltűnt a Coldplay csókkameráján

Minden más foci
2025.07.28. 20:19

„Nem futballista, hanem pénznyomtató” – a FIFA-licences ügynöknő Joao Félixről

Angol labdarúgás
2025.07.28. 18:26

Sallói egy órát kapott a vesztes bajnokin; ikszelt az eltiltott Messi nélkül az Inter Miami

Minden más foci
2025.07.27. 07:32
Ezek is érdekelhetik