Vb 2018: Cissé nem büszke, Nisino igen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.06.25. 07:36
Szenegál szövetségi kapitánya, Aliou Cissé a Japán elleni 2–2-es döntetlent követően kritizálta játékosait, amiért kétszer is hagyták egyenlíteni az ellenfelet – főleg a védelemmel volt elégedetlen. Japán kollégája Nisino Akira valamivel elégedettebb volt, és optimistán tekint a jövőbe.

A 2–2-es döntetlen azt jelentette, hogy egyik csapat sem tudta biztossá tenni a továbbjutását a H-csoportból, így érthetően egyik fél sem volt boldog a meccset követően.

„Sajnáljuk, hogy így alakult a mérkőzés, és azt kell mondani, hogy egy nem túl jól játszó szenegáli csapatot láthattunk, legalábbis összehasonlítva a mutatott teljesítményt a lengyelek elleni mérkőzéssel.”

„Sajnáljuk, hogy így alakult a mérkőzés, és azt kell mondani, hogy egy nem túl jól játszó szenegáli csapatot láthattunk, legalábbis összehasonlítva a mutatott teljesítményt a lengyelek elleni mérkőzéssel.”

„Kétszer is vezettünk, aztán kaptunk is két gólt, és ez zavar, ráadásul elkerülhető gólokat kaptunk. Be kell vallanom, Japán jobb volt, mi rengeteg technikai hibával játszottunk” – fogalmazott Aliou Cissé.

Japán kollégája, Nisino Akira szeretett volna győzni, ám nem feltétlenül volt boldogtalan az egy ponttal.

„Persze jó lett volna a végén előnybe kerülni, de nem sikerült, kicsit talán több idő kellett volna. Fontos egy pontot szereztünk, erre a teljesítményre alapozhatunk az utolsó fordulóban” – mondta Nisino.

Az utolsó fordulót Japán és Szenegál egyaránt 4 ponttal és 4–3-as gólkülönbséggel várja a H-csoportban.

Legfrissebb hírek

Japán ezúttal nem tudta megnehezíteni a szerbek dolgát – itt a további program!

Vizes vb 2025
2025.07.18. 12:01

A japánok meglepetést okoztak a férfi vízilabdatornán a vizes vb-n

Vizes vb 2025
2025.07.16. 09:22

A görögöké lett a második hely a magyar női vízilabda-válogatott csoportjában

Vizes vb 2025
2025.07.15. 10:06

Varga Zsolt: Nehezebb csak a videók alapján felkészülni a speciális japán stílusra

Vizes vb 2025
2025.07.14. 10:52

A magyar női vízilabda-válogatott húsz góllal verte meg Japánt a vizes vb-n

Vizes vb 2025
2025.07.13. 05:50

Szenegáli ünnep Nottinghamben, megvan a Tuchel-éra első angol veresége

Minden más foci
2025.06.10. 22:55

Felkészülés: ikszelt Szenegállal a magyarok csoportellenfele

Minden más
2025.06.06. 23:11

Kínában nyert Ausztrália, Irán kijutott a vb-re

Foci vb 2026
2025.03.25. 21:25
Ezek is érdekelhetik