Vb 2018: a koreaiak csak akkor tudták meg, hogy kiestek, amikor már ünnepeltek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.06.28. 13:09
A dél-koreai labdarúgó-válogatott stábja érthető módon nem adta tovább a csapatnak azt a hírt, hogy Svédország simán vezet a Mexikó elleni csoportmérkőzésen, és ezzel már nincs esélyük a továbbjutásra – így a játékosok a németek elleni 2–0-s bravúrgyőzelem után szembesültek csak azzal, hogy ez volt egyben a világbajnokságon a hattyúdaluk.

„Fogalmunk sem volt a másik mérkőzés eredményéről, csak a lefújás után szóltak nekünk. Ez volt az oka annak, hogy sokan elsírták magukat közülünk a pályán” – magyarázta a kitűnő teljesítményt nyújtó kapus, Cso Hjun Vu.„Fogalmunk sem volt a másik mérkőzés eredményéről, csak a lefújás után szóltak nekünk. Ez volt az oka annak, hogy sokan elsírták magukat közülünk a pályán” – magyarázta a kitűnő teljesítményt nyújtó kapus, Cso Hjun Vu.

A dél-koreai Jonhap hírügynökség szerint egyelőre kétséges, hogy marad-e a posztján a rengeteget kritizált szövetségi kapitány, Sin Te Jong. A szakvezető szerződése lejár, és egyelőre úgy tűnik, a szövetség a németek elleni bravúr ellenére sem kínál neki új kontraktust. A dél-koreai szövetség még sosem hosszabbított szerződést olyan szövetségi kapitánnyal, aki nem jutott tovább a csoportjából a világbajnokságon.

Legfrissebb hírek

A NOB bocsánatot kért a dél-koreaiaktól

Párizs 2024
2024.07.27. 14:56

Ádám Martin korábbi edzője lett a dél-koreaiak szövetségi kapitánya

Minden más foci
2024.07.08. 11:36

Jégkorong: Dél-Korea sikerével indult a divíziós vb Szlovénia ellen

Jégkorong
2024.04.28. 14:57

A PSG támadója majdnem összeverekedett Szonnal az Ázsia-kupa-búcsú előtt

Minden más foci
2024.02.14. 14:43

Videó: meglökték, a haját tépték, de Szon úgy csinált, mintha mi sem történt volna

Minden más foci
2024.01.31. 13:47

Ázsia-kupa: Jordániáé a torna eddigi legnagyobb győzelme

Minden más foci
2024.01.15. 20:44

Légiósok: Irány Dél-Korea? Ádám Martin csapattársa lehet Nagy Ádám – sajtóhír

Légiósok
2023.12.31. 10:39

Dél-Korea: átnevezik Ádám Martinék csapatát, ezen a néven folytatják

Légiósok
2023.12.13. 21:32
Ezek is érdekelhetik