Magyar mesterötös Moszkvában – a vércse ellenére

Amikor az orosz futballról hall az ember, vélhetően a mostani együttes, esetleg a 2008-as Eb-elődöntős csapat jut eszébe. Sok magyarnak pedig a szovjet „jogelődők”, vagy éppen a legendás Lev Jasin.

Pedig a labdarúgás már a cári időszak végén gyökeret eresztett a birodalomban, 1912-ben alakult meg az ország labdarúgó-szövetsége, ekkor válogatott szinten már két éve játszottak nem hivatalos találkozókat, a klubfutball ennél is régebben beindult.

Arról nem tudunk, hogy az akkori uralkodó, II. Miklós rajongott-e a futballért, de az utolsó orosz cár szerette a sportot, vagy legalábbis a testedzést, egyes beszámolók szerint a kerékpározás és a tenisz szerelmese volt. Egyik állandó teniszpartnere volt Feliksz Juszupov herceg, aki az uralkodócsaládhoz közel álló misztikus gyógyító, Raszputyin egyik későbbi gyilkosa.

A cári válogatott rövidke története során nem játszott sok mérkőzést, de 1912 nyarán kétszer is összecsapott a stockholmi olimpiáról nagy kitérővel hazatérő magyarokkal Moszkvában.

Az első mérkőzést az oroszok nem ismerik el hivatalosnak, akkor bemelegítésképpen 9:0-ra nyert a magyar együttes, részben magyar, de elfogulatlan játékvezetés mellett, legalábbis a Sportvilág 1912-es beszámolója szerint:

„Az oroszok elleni első mérkőzésen egy pihenő magyar játékos volt az aut-bíró. Igen komolyan és hozzátehetjük igazságosan ítélkezett – ha megkérdezték. Kétes esetben mindig az orosszal dobatott, mi bizony az oldalán játszó magyar halfnak nem igen volt az inyére. Hogy tehát az illetőt kiengesztelje, mikor egyszer áutot dobott, így szólt: Nem jó a dobás, de ezt az egyet elnézem!”

A következő találkozó még ennél is jobban sikerült. A baljós előjelek ellenére 12:0-ra nyertünk.

„Addig emlegették a kányát, míg megjelent – írja a Sportvilág. – Az oroszok elleni második mérkőzésen a training alatt, a magyar kapu felett keringett egy vércse. Egyik játékos észreveszi és mondja Zsáknak: Karcsi, ez rossz omen, ma goalt kapsz. És a jóslat első része tényleg igaz lett, de az oroszokra nézve, mert abba a kapuba 9 goalt kaptak.”

Ezeken a találkozókon mutatkozott be egyébként a magyar válogatottban a legendás kapus, Zsák Károly, míg a második, már minden fél által hivatalosnak tekintett találkozón a kor zseniális futballistája, Schlosser Imre öt góllal vette ki a részét a 12:0-s győzelemből. Mai napig ez holtversenyben (1927: Magyarország–Franciaország 13:1, 1950: Magyarország–Albánia 12:0) válogatottunk legnagyobb különbségű sikere.

Az oroszok ezt követően már csak néhány mérkőzést játszottak, az első világháború kitörése véget vetett egy időre a futballnak. A válogatott játékosok közül többen is életüket vesztették a világégés során (olyan is akadt, aki majd' harminc évvel később Leningrád, a mai Szentpétervár ostrománál halt meg). Persze nem mindenkinek az élete alakult tragikusan, Lev Favorszkij, a magyarok ellen megsérülő kapus kémiából doktorált és kutató lett.

A világháború végét a Jekatyerinburgban raboskodó cár sem élte meg, a bolsevik forradalom elsöpörte hatalmát. A Romanov ház utolsó uralkodóját, feleségét és öt gyermeküket 1918. július 17-én éjjel kettőkor felébresztették, hogy öltözzenek, biztonsági okokból máshová viszik őket.

A semmit sem sejtő Romanovokat és néhány szolgájukat ezután egy pinceszerű helyiségbe terelték, ahol a bolsevikok agyonlőtték és -szúrták őket.

A kivégzésnek helyszíne, az Ipatyev-ház helyén (pontosabban egy kicsit arrébb) áll most a „Vérre épült templom", amelyet mi is meglátogattunk utunk során. Az orosz ortodox egyház húsz évvel ezelőtt szentté nyilvánította II. Miklóst és családtagjait, így a cár képe megfér Jézus Krisztusé mellett a templomban – csak úgy, mint a vallásos énekeket tartalmazó könyvek a giccses hűtőmágnesek mellett –, ahol a fejkendős néni ájtatosan mondja, hogy bankkártyát is elfogad.

A templom mellett régi orosz birodalmi zászlók lengedeznek, miközben az épületet az egyik oldalról a (brutálisan meggyilkolt) német marxista forradalmárról, Karl Liebknechtről elnevezett utca határolja, és nem kell sokat sétálnunk, hogy sarlókat és kalapácsokat, Lenin-szobrot vagy -domborművet találjunk. Vagy elég azt megemlíteni, hogy amíg Jekatyerinburg visszakapta régi, cári nevét, a régió még mindig a bolsevikok egyik korább vezetőjének, Jakov Szverdlovnak a nevét viseli.

Ez a fajta kettősség magyar ésszel talán furcsa lehet, ám a jelek szerint itt teljesen hétköznapi, Oroszország nem olyan rég kezdte hivatalosan is magához ölelni a cári múltat.

A futballt viszont töretlenül szereti.